2014. nov 02.

Neelie Kroes már nem a digitális ügyek EU biztosa

írta: KovácsBernadett
Neelie Kroes már nem a digitális ügyek EU biztosa

neelie3.png„Mindig csodálkozok, hogy megijesztenek néhány embert az okos lányok és oktatásuk”. 

Írta Neelie Kroes fotójához a Facebookon, amikor a nigériai Boko Haram terrorszervezet lányrablásai ellen tiltakozókhoz csatlakozott. De nem ez volt az egyetlen eset, amikor valami társadalmi célért felemelte a szavát. Sőt, sok ilyen célért dolgozott 2010-es kinevezése után (amikor egyébként Viviane Reding-et váltotta), hiszen fő feladata az Európai Digitális Menetrend (Digital Agenda) megvalósításának felpörgetése volt, egyben az Európai Bizottság digitális politikáért felelős alelnökeként. Most, az új, Juncker-Bizottság munkába állásával ő is átadta helyét utódjának, ennek apropóján néhány fontosabb eredmény, ami Kroes idején született: 

Hazatelefonálás külföldről azonos áron, vagyis a roaming díjak eltörlése 

2015 végétől ugyanannyiba kerül majd külföldről hazatelefonálni, sms-t küldeni és mobilon netezni, mintha itthon tennénk. Ez nem azonos a nemzetközi hívással, annak díját az EU nem szabhatja meg, de a roaming díjak eltörlése sokaknak, akik például külföldön dolgoznak, nagy segítséget jelent majd. Eddig két alkalommal már csökkentették ezeket, még Reding és Kroes idején is, ezért jóval olcsóbbak, szolgáltatástól függően. (http://nmhh.hu/cikk/163342/Julius_1tol_csokkennek_a_roamingdijak_az_EUban

Adatroaming esetén pedig már a célország szolgáltatóiból is lehet választani. 

Digitális Menetrend (Digital Agenda) 

Az EU digitális fejlesztéseket célzó stratégiája: a szélessávú internet fejlesztéstől a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok rendszeres internet használatának növeléséig tartó skálán a 2015-re kitűzött 101 célból a Bizottság szerint 95 cél időben megvalósul.  

 Nőtt a rendszeres internethasználók száma: az internetet hetente legalább egyszer használók aránya 60 %-ról 72 %-ra emelkedett 2010 óta. Például Dánia, Svédország, Hollandia és Luxemburg lakosságának több mint 90 %-a használja az internetet. (Az Egyesült Államokban ez 87 %). Magyarországnak még vannak komoly elmaradásai e téren. 

Hátrányos helyzetű felhasználók: a munkanélküliek, az alacsony végzettségűek és az idősek körében 41 %-ról 57 %-ra nőtt a rendszeres internethasználat aránya. A jelenlegi tendenciák mellett a 60 %-os cél még 2015 előtt elérhető. Az internetet nem használók száma harmadára, azaz 20 %-ra csökkent, 2015-re 15 %-ot várnak.(http://itcafe.hu/hir/digitalis_menetrend_2013_eu.html)

Europe Code Week

Ő indította el az Európai Programozás Hete egyhetes, évente megrendezett programsorozatot, a programozás népszerűsítésére, amit október 11-17 között rendeztek meg, az egész EU-ban nagy sikerrel. Nálunk is sok programot szerveztek, főleg gyerekeknek.

Girls in ICT

Azaz a lányok is tanulhatnak informatikát, nemcsak a fiúk. Ez nem feminista kezdeményezés természetesen, sokkal inkább motiválta a tény, hogy egyre kevesebben választják az IT mérnök pályát. és ha a fiúk nem választják kellő arányban, akkor itt az ideje lányokat is bevonni. Ennek a kezdeményezésnek a hatása is érződik már az EU-ban, főleg az évente tavasszal megrendezett Lányok Napja esemény ismert. (www.girlsinict.orghttp://www.lanyoknapja.hu/)

Neelie Kroes volt az a biztos, aki nemrég a Twitteren tiltakozásra biztatott mindenkit a tervezett internetadó ellen, és azóta már kifejezte örömét, hogy annak bevezetése elmarad. Utódja Günther Oettinger (digitális gazdaság és társadalom) és Andrus Ansip (egységes digitális piac).

Ha hasznosnak találtad a bejegyzést, oszd meg másokkal is. 

Fotó: https://www.facebook.com/NeelieKroes?fref=ts

Videó: Youtube - DigitalAgendaEU

Szólj hozzá

internet karrier roaming információs társadalom Geek Nő Digitális Menetrend