2014. dec 30.

Fehérneműtől a szoftverig

írta: KovácsBernadett
Fehérneműtől a szoftverig

 letoltes.jpg

Lyndsey Scott nappalait a kifutón tölti, éjszakáit szoftverfejlesztéssel. Első afro-amerikai fehérnemű modellként Calvin Klein, majd Victoria’s Secret szerződéssel szabadidejében egyszerre hét mobilappon dolgozott. Kettő az Apple Store-nál elérhető, az egyik ugandai iskolásokat támogat. A sztereotípiáknak minden szempontból ellentmond, ezért különcnek tartja magát. Ahogy mások is őt: kamaszként és most is küzd az előítéletekkel, csak most másképp.

Lyndsey Scott programozni a középiskolában kezdett, de sosem úgy gondolt erre, mint kódolás, hanem mint amivel vicces játékokat lehet kreálni. Két szakon diplomázott 2006-ban Massachusetts-ben: színművészetből és informatikából. Utóbbiból jobb eredménnyel, és szülei is erre próbálták ösztönözni. „Két évig hagytak szórólapokat az ajtóm előtt bármilyen számítógépes munkáról, amit csak találtak.” De inkább a modellszakmát választotta, ami 2009-ben meghozta számára az áttörést: az első afro-amerikai fehérnemű modell lett, aki Calvin Klein szerződést kapott. 

Közben folytatta a programozást szabadidejében, Java++, Python, Objective C, és iOS programozási nyelvekkel dolgozott, és hét appot fejlesztett egyszerre. Oldalán nemcsak portfoliója, hanem appjai is elérhetőek: http://www.lyndseyscott.com/#about. Az első az Educate! volt, amely Ugandában élő gyerekeknek segít támogatót találni oktatásuk finanszírozásához. Az iPort pedig ötvözve a modellszakmát a programozással modelleknek segít feltölteni és rendszerezni portfoliójukat, a papír-alapú bemutatkozó alternatívájaként. Egy appja pedig épp a programozást népszerűsíti Ryan Goslinggal. Aktív a Stack Overflow oldalon, ahol programozók beszélnek szakmai kérdésekről, és pontokkal lehet értékelni a hasznosnak számító válaszokat. Több mint 1000 pontja van és 38 ezren látogatták meg profilját.

Gyerekkori képeit is vállalja, hogy lássák, honnan indult. Egy Quora-n feltett kérdésre - „Milyen érzés vonzóvá válni annak, aki korábban nem volt az?” - válaszul posztolta középiskolai fotóját és egy mai képet a kifutóról. Megírta, hogy kamaszkorában sokat gúnyolták, és hamar ítélték meg tévesen. Elismeri, hogy mindig különc volt, de azt gondolta, attól még ő is van olyan jó, mint mások. Csak a főiskola évei alatt kezdett úgy kinézni, mint ma.

Annyiban más most, hogy az emberek már megadják az esélyt a bizonyításra, de sokszor összezavarodnak vele kapcsolatban, és most is egyfajta különcként tekintenek rá. Vagyis egyebekben a helyzet nem változott. A világ sekélyes, de senki nem érdemelné, hogy kizárólag külső alapján ítéljék meg – mondja. Tény, hogy vannak előnyei az életének: jól keres a külsejével, sokakat megismer, az emberek hallgatnak rá, nevetnek a viccein, és könnyebb férfiakkal ismerkednie. De megvannak a hátrányok is: a kifutóra szólító férfiak néha nemhogy nem köszönnek, de pejoratívan beszélnek róla, ahogy kisétál, néhány nő – bár nagyon kevés – utálja, és sok ember megdöbben, amikor megtudja, hogy nem üresfejű, hanem például appokat fejleszt. „Néha nagyon-nagyon dühös vagyok…úgy érzem, ugyanúgy kell bizonyítanom magamnak most, mint ahogy régen éreztem, hogy bizonyítanom kell. Nem tudok kifogni egy kis szünetet, azt hiszem.”

Szabad fordításban így ír erről: „Egyértelműen előnyöm származik a külsőmből. Általában a szépség és intelligencia nagyon hasznos dolog olyan alkalmakkor, amelyek megkövetelik tőlem, hogy érvényesüljek. Amikor szükségem van rá, hogy erősnek érezzem magam, megcsinálom a hajam, felveszek egy szép ruhát, sminkelek, és mindez hozzásegít egy nagy összeghez. Általában nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy megvan ez a hatalmam. De amikor hazamegyek, és magam vagyok, rendetlen a hajam, és az új, frissen összetört szemüvegemben - amit ragasztószalaggal éppen átkötöttem - hajnali 3-kor programozok, újra a középiskolás önmagam vagyok, aki megdolgozik a pénzéért. Csodálkozom, hogy miért nem tetszettem régen, mikor még mindig ugyanaz vagyok? Most miért kedvelnek? Honnan tudom, hogy most kedvelnek? Tényleg kedvel bárki most engem?”

A modellszakmában eddig nem szívesen beszélt másoknak a kódolásról, csak mostanában kezdte lassan publikussá tenni hobbiját. „A szakmában sokszor egyszerűsítenek. Nem beszélnek rólam, vagy a végzettségemről. Bizonyos szempontból megértem, (itt) a fiatalság az igazi érték, nem a felsőfokú végzettség”. Új ügynöke viszont támogatja programozás hangsúlyozását. Szerinte a szakmában a fizikai adottság „csak az első lépés a küszöbig”, de a személyiség kombinálva más képességgel érdekes lehet a hirdetők és megbízók számára.
Block

Kedvence a Python programnyelv, ha készítene sajátot, ahhoz hasonló lenne. Most viszont csak az Objective C-vel dolgozik, és ezután a Python tudását frissítenie kell. A férfiak és nők közötti szakadékot ő is látja, és szeretne segíteni abban, hogy több nő legyen a pályán, ezért foglalkozik lányok tanításával is. 13 éves volt, mikor kódolni kezdett, szerinte a lányok ebben a korban már fogékonyak rá, ha kapnak lehetőséget. Ezért is vállalta nemrég a Kódolás óráján való tevékeny részvételt, ahol ő is instruálta az idén világszerte 60 millió résztvevő diák egy részét videón keresztül. Az ő videója 20 millió letöltést ért, többségében lányok tanultak belőle.

 

Képek és forrás: AP/Getty, lyndseyscott.com, http://www.businessinsider.com/lyndsey-scott-model-and-coder-2014-1http://pando.com/2014/01/02/from-coding-to-the-catwalk-this-high-fashion-model-has-a-secret-double-life/https://www.quora.com/What-does-it-feel-like-to-go-from-physically-unattractive-to-attractive/answer/Lyndsey-Scott-2?srid=imLP&share=1

Szólj hozzá

karrier programozás informatika app Geek Nő Lyndsey Scott