2017. jún 28.

A jövő okosvárosát tervezik lányok

írta: KovácsBernadett
A jövő okosvárosát tervezik lányok

rodrigo-gonzalez-m8zcqtjzfbu-unsplash.jpg

40 lány számára indult V4 STEM elnevezéssel nemzetközi tábor a Visegrádi Alap támogatásával Nagykovácsiban. A matematika, a természettudományok, az informatika vagy éppen a mérnöki tudományok iránt érdeklődő 15-19 év közötti lányok olyan várost terveznek, ahol húsz-harminc év múlva élni szeretnének. Az egy hétig tartó közös munka során a résztvevők próbára teszik képzelőerejüket, fejlesztik kooperációs készségeiket, miközben megismerik a modern digitális eszközöket is.

A Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) évek óta dolgozik azon, hogy minél több középiskolás lány érdeklődését keltse fel a mérnöki, természettudományos és informatikai pályák iránt. Ezen törekvés szerves részeként valósították meg idén a Makerspace-szel szorosan együttműködve a V4 STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics) Camp elnevezésű tábort. 

A NaTE a Gender Studies (Csehország), a Perspektywy (Lengyelország) és az Aj Ty v IT (Szlovákia) partnerszervezetek segítségével 40, a V4 országbeli lánynak teremtett lehetőséget arra, hogy megtanuljanak önállóan és csapatban dolgozni, saját elképzeléseiket céltudatosan végigvinni a megvalósításig, megtanulják kezelni a kudarcot, fejlődjön problémamegoldó képességük, ezzel egyidőben pedig az alkotás örömének megélése magabiztossá, motiválttá tegye őket. 

„A nemzetközi táborba tíz-tíz résztvevő érkezett Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról. A tapasztaláson, aktív bevonáson, játékosságon alapuló ismeretterjesztés és ismerkedés a technológiai trendekkel hatékonyabban szólítja meg a természettudományi területek iránt érdeklődő diákokat, mint a száraz tananyag. A résztvevőknek kitűnő lehetőségük adódik az angol nyelv gyakorlására és nem utolsó sorban kapcsolatépítésre és tapasztalatcserére is.” – nyilatkozta Szigeti Fanni, a NaTE ügyvezetője. 

Az urbanizációs folyamat mindenhol a világon egyik legintenzívebb fázisát éli, miközben a különböző technológiák is rohamosan fejlődnek. Az ötnapos együttlét alatt a lányok megtervezik és megépítik a jövő okos városát, amely önfenntartó, automatizált, nem bocsát ki káros anyagokat és amelyben különböző kultúrák élhetnek, alkothatnak együtt. 

A kivitelezés során klasszikus és modern technológiákat egyaránt felhasználnak: a hagyományos famegmunkálás, varrás, linóleumvágás ugyanúgy része lesz a folyamatnak, mint a 3D-nyomtatóval, lézervágóval, robotokkal végzett munka. A projekt a Visegrádi Alap finanszírozásával jöhetett létre, célja, hogy gyerekeknek és felnőtteknek is megmutassa, a technológia mindenkié, bárki képes lehet bonyolultnak tűnő, működő dolgok megalkotására.

Kép: NaTE, V4 STEM Camp/Facebook

Itt 15 programozást oktató oldalt találsz.

Kép innen 

Szólj hozzá

informatika információs társadalom Lányok Napja Nők a Tudományban Egyesület