Monsoon Blog

Hírek emberi jogokról és a tudomány világából (nemcsak) nőknek

2015. jan 20.

5 tanulság egy nőtől az MIT-ról

írta: KovácsBernadett
5 tanulság egy nőtől az MIT-ról

alice1.jpgAlice Zielinski az MIT-re jár (Massachusetts Institute of Technology), űrkutatással kapcsolatos és villamosmérnöki tanulmányokat folytat, gyakornok volt a NASA-nál és a Boeing-nél. Emellett pedig feltűnő jelenség, és a kettőt együtt nem sikerül a másik nemnek jól kezelnie. Annyira nem, hogy Alice-nek elege lett, és megírta, milyen megjegyzésekkel szembesül, amióta mérnöknek készül. Azóta továbbgyűrűzött a történet, bizonyítva, hogy rajta kívül sokakat érint a probléma, és ő öt tanulságot vont le az eddigiek alapján.

A tipikus megjegyzések közül néhány:

Az MIT campusán

Ülök a padon az Infinite Corridor közelében, beszélgetek a legjobb barátommal. Odajön az egyik barátja, bemutatkozik.

– Helló, melyik iskolába ...

Tovább Szólj hozzá

közösség űrkutatás tudomány karrier nők fizika társadalmi felelősségvállalás Lányok Napja Geek Nő Alice Zielinski

Year-End Sale 2023
2015. jan 17.

A Nobel-díj elkerülte Teller Edét, az Ignobel nem

írta: KovácsBernadett
A Nobel-díj elkerülte Teller Edét, az Ignobel nem

teller2.jpgA hidrogénbomba atyja, Teller Ede már az atombombán is dolgozott Oppenheimernek, később mégis ellene vallott, mert akadályozta a munkáját. A fizikusvilágot is megosztotta, ezért a politikusok felé fordult. Ronald Reagan tanácsadójaként sokan bírálták a csillagháborús terve miatt, holott része volt a Szovjetunió összeomlásában, és Közép-Kelet Európa felszabadulásában. Neki köszönhető az is, hogy az USA-ban nem volt Csernobilhez hasonló baleset, mégis Ignobel-díjjal „jutalmazták”. Amikor 1990-ben hazalátogatott, nemcsak a tudóst ünnepelték, hanem a Szovjetunió összeomlásában játszott szerepét is. A nemzetközi tudományos világ viszont megosztott az ő esetében, hogy politizálhat-e egy tudós. Igaz rá, hogy minden eszközzel ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány karrier matematika fizika Nobel-díj Albert Einstein Teller Ede Neumann János Wigner Jenő e-Trend

2015. jan 09.

25 kevésbé ismert idézet Albert Einsteintől

írta: KovácsBernadett
25 kevésbé ismert idézet Albert Einsteintől

taton-moise-zwq7zsbr5wu-unsplash.jpgAlbert Einsteint, a világhírű tudóst senkinek sem kell bemutatni. Négy írásával megalapozta a modern fizikát, melyek közül az egyikért, a fényelektromos jelenség törvényszerűségeinek leírásáért Nobel-díjat kapott. Azaz nem a relativitáselméletért, mert az olyan vitákat generált évekkel később is, hogy nem merték megkockáztatni az ennek okán való díjazást. Ő írta alá a híres, Franklin D. Rooseveltnek címzett levelet is, melyben az akkori amerikai elnök figyelmét felhívja egy tudóscsoport - köztük Szilárd Leó és Wigner Jenő - nevében annak veszélyeire, ha a németek előbb elkészítik az atombombát. A TIME magazin 1999-ben az Évszázad emberének választotta. Elméleti fizikusként gyakorlatias és barátságos volt. Szállóigévé ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány fizika tanács Nobel-díj Albert Einstein Tippek e-Trend

2015. jan 07.

Top 10 fotó bolygónkról a Nemzetközi Űrállomástól

írta: KovácsBernadett
Top 10 fotó bolygónkról a Nemzetközi Űrállomástól

urfoto.jpgSamantha Cristoforetti, az első olasz űrhajósnő november végén érkezett két férfi kollégájával a Nemzetközi Űrállomásra. Több ezer jelentkező közül választották ki az addig vadászpilótaként dolgozó gépészmérnököt. Twitteren és Facebookon is folyamatosan tudósít átélt élményeiről, miközben 92 percenként kerülik meg a Földet. 

 

new_york_sam.jpg

10. New York

 

oman_s.jpg

9. Omán

 

hold_s.jpg

8. A Föld és a Hold (a kép alsó részén)

  

argentina_s.jpg

7. Argentína

 

montana_w_1.jpg

6. Montana

 

csendes_oceani_atollok_s.jpg

5. A Csendes-óceán atolljai

 

aral_to_kazahsztan_sam.jpg

4. Aral-tó

 

missouri_folyo_sam_c.jpg

3. Missouri

 

az_ocean_felett_w.jpg

2. Az óceán

 

barry_wilmore_izrael.jpg

1. Izrael

 

Itt olvashatsz az űrhajósnőkről

Képek: Samantha Cristoforetti és Barry Wilmore, International Space ...

Tovább Szólj hozzá

űrkutatás tudomány karrier képek Facebook Geek Nő International Space Station Samantha Cristoforetti

2015. jan 02.

Az első magyar számítógép konstruktőr

írta: KovácsBernadett
Az első magyar számítógép konstruktőr

2003_03_fig_kozma_06.jpgKozma László villamosmérnöknek Nyáry Krisztián állít emléket „Igazi hősök” című könyvében, 32 másik magyar példakép mellett. Kozma itthon is alig ismert, pedig Európában ő készítette az első számológépet. Találmányokat tervezett koncentrációs táborban, az Andrássy út 60. és a kommunizmus bebörtönzöttjeként, és végül meghurcolva, bocsánatkérés nélkül, de legalább a Műegyetemen tanítva alkothatta meg az első magyar elektronikus számítógépet.

Nyáry Krisztián irodalomtörténész legújabb kötete, az „Igazi hősök” olyan 19-20. században élt személyeknek állít emléket, akik sokszor nehéz történelmi időkben a poklot is megjárták vagy akár életüket adták az igazságért, amelyben hittek. Többen alig ...

Tovább Szólj hozzá

tech tudomány informatika e-Trend Kozma László

2014. dec 31.

Az eddigi legnépszerűbb írások

írta: KovácsBernadett
Az eddigi legnépszerűbb írások

ryan-klaus-odi-vrqhrvs-unsplash.jpgAlig két hónapja elkezdtem írni egy blogot az információs társadalom és az informatikai pálya népszerűsítése érdekében, főleg, de nemcsak nőknek. Egy ilyen rövid ideje létező blog esetében érdekes lenne arról posztolni, hogy egész évben melyek voltak a legolvasottabb írások, ezért ez nem is lehet éves toplista. Ettől függetlenül a legnépszerűbb bejegyzések következnek a blog fennállása óta :)

1. Albert Einstein így vigasztalta Marie Curie-t:  

http://monsooninfo.blog.hu/2014/12/20/einstein_igy_vigasztalta_marie_curie-t  

nobelprize_org.jpg

Az eddigi legolvasottabb bejegyzésben Albert Einstein nemrég előkerült levelében biztató szavakat írt Marie Curie-nek, akit magánélete miatt komolya támadások értek, pár héttel második Nobel-díjának ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány informatika fizika társadalmi felelősségvállalás Google Ada Lovelace Geek Nő Code.org e-Trend Marie Curie Hedy Lamarr

2014. dec 30.

Fehérneműtől a szoftverig

írta: KovácsBernadett
Fehérneműtől a szoftverig

  letoltes.jpg

Lyndsey Scott nappalait a kifutón tölti, éjszakáit szoftverfejlesztéssel. Első afro-amerikai fehérnemű modellként Calvin Klein, majd Victoria’s Secret szerződéssel szabadidejében egyszerre hét mobilappon dolgozott. Kettő az Apple Store-nál elérhető, az egyik ugandai iskolásokat támogat. A sztereotípiáknak minden szempontból ellentmond, ezért különcnek tartja magát. Ahogy mások is őt: kamaszként és most is küzd az előítéletekkel, csak most másképp.

Lyndsey Scott programozni a középiskolában kezdett, de sosem úgy gondolt erre, mint kódolás, hanem mint amivel vicces játékokat lehet kreálni. Két szakon diplomázott 2006-ban Massachusetts-ben: színművészetből és informatikából. Utóbbiból jobb eredménnyel, és szülei is erre ...

Tovább Szólj hozzá

karrier programozás informatika app Geek Nő Lyndsey Scott

2014. dec 25.

Amit nem gondolnál Isaac Newtonról

írta: KovácsBernadett
Amit nem gondolnál Isaac Newtonról

newton.jpgMinden idők egyik legnagyobb tudósa karácsonykor született. Nemcsak gravitációval foglalkozott: vezette a brit Királyi Pénzverdét és bitófára juttatott egy pénzhamisító csalót évekig tartó magánnyomozással. Mélyen vallásos volt, de hitt az alkímia tanaiban is, amely még tudományos gondolkodását is fejlesztette. Sőt, a világvégét jövendölők sorából sem maradt ki - volt is megdöbbenés, amikor több száz év után kiderült a nyilvánosság számára szerteágazó érdeklődése. Magánéletéről azonban máig nem tudunk semmit.

1699-ben a brit pénzverde igazgatójának nevezték ki Isaac Newtont. A zákózott tudós első ránézésre furcsa választásnak tűnt - bár három éve dolgozott már ott -, munkáját azonban nagyon komolyan vette. ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány csillagászat matematika fizika mechanika Isaac Newton e-Trend Royal Society Sir Isaac Newton

2014. dec 20.

Einstein így vigasztalta Marie Curie-t

írta: KovácsBernadett
Einstein így vigasztalta Marie Curie-t

A trollokra Einsteinnek saját szava volt

nobelprize_org.jpg

Marie Curie pár héttel második Nobel-díja átvétele előtt nem örülhetett felhőtlenül: magánélete miatt támadások kereszttüzébe került, annyira, hogy házát is el kellett hagynia egy időre gyerekeivel. Albert Einstein ekkor írta neki együttérző levelét, arra biztatva, hogy ne foglalkozzon utálóival. Nemcsak ez háborította fel: a Francia Tudományos Akadémia is megtagadta Curie-től az akadémiai tagságot. A levél nemrég került elő, miután a Princeton Egyetem nyilvánossá tette Einstein számos dokumentumát.

1911 novemberében csak pár hét volt hátra, hogy Marie Curie lengyel származású francia fizikus és kémikus megkapja második, kémiai Nobel-díját a rádium és polónium felfedezéséért. Az első, fizikai Nobel-díjat 1903-ban ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány fizika Nobel-díj Geek Nő Marie Curie

2014. dec 15.

A legfiatalabb számítógépes szakember

írta: KovácsBernadett
A legfiatalabb számítógépes szakember

1415904076687_wps_2_ayan_qureshi_who_is_the_y.jpg

Ötévesen csinálta végig egy kisfiú a Microsoft kétórás vizsgáját egy brit egyetemen, felnőttek között. Ezzel ő a legfiatalabb képzett számítógépes szakember a világon, megelőzve a korábbi rekordert, aki hat évesen vizsgázott le ugyanebből. Az elmúlt évek rekorder kiskorúi mindannyian pakisztániak.

Egyre több és egyre fiatalabb gyerek válik világszerte ismertté. Gyakran nem telik el úgy egy hét, hogy ne láthatnánk videót éneklő vagy táncoló, tehetséges apróságokról. De mi a helyzet az informatikában? A gyerekek - ahol van lehetőségük - egyre korábban megismerkedhetnek a számítógéppel, de közülük is kiemelkedik Ayan Qureshi, aki a világ legfiatalabb képzett számítógépes szakembere.

Ötéves és 11 hónapos volt, ...

Tovább Szólj hozzá

tech siker informatika Microsoft Lányok Napja e-Trend

2014. dec 12.

Ada Lovelace, az első geek nő

írta: KovácsBernadett
Ada Lovelace, az első geek nő

ada_lovelace2.jpgA zseniális költő, George Byron egyetlen törvényes gyermeke Ada Lovelace néven világszerte ismert, de Magyarországon még keveset hallani a nevét. Ő az, akinek a világ első számítógépes programját köszönhetjük, ráadásul a 19. században, jóval a modern számítógép feltalálása előtt írta. Halála után kritikusai próbálták elfedni jelentőségét, a tudomány puszta népszerűsítőjeként vagy a későbbi tudósok útjának előkészítőjeként aposztrofálva munkáját. De már életében olyanok ismerték el, mint Charles Babbage vagy Michael Faraday, az USA programnyelvet nevezett el róla és létezik az Ada Lovelace Day, a tudományos pályán dolgozó nők nemzetközi napja. 

Lord Byron és a matematikus Annabella Milbanke házassága nem ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány programozás informatika Geek Nő

2014. dec 01.

A megfizethető internet elérés alapvető emberi jog

írta: KovácsBernadett
A megfizethető internet elérés alapvető emberi jog

Ezt vallja túlnyomó többsége annak a több mint 23 000 embernek, akiket az internettel kapcsolatban kérdeztek, megerősítve az ENSZ-t, amely már 2012-ben kijelentette ezt. A friss felmérés november közepéig zajlott a világ 24 országában, az Ipsos-CIGI közös kutatásaként. Más komoly tanulságokkal is szolgál: például az  Edward Snowden-ügy kipattanása óta  az emberek 64 %-a fordít több figyelmet adatai online védelmére.

A 16-64 éves válaszadók 83 %-a szerint a megfizethető internet hozzáférés alapvető emberi jog. Különösen a Közel-Keleten és Afrikában - ahol az emberek gyakrabban szembesülnek cenzúrával és a szólásszabadság korlátozásával - értettek jobban egyet ezzel az állítással: a válaszadók 90 százaléka mondta, hogy az ...

Tovább Szólj hozzá

internet felmérés információ társadalmi felelősségvállalás információs társadalom e-Trend

2014. nov 22.

Űrhajósnők a Csillagok között

írta: KovácsBernadett
Űrhajósnők a Csillagok között

boliviainteligente-fknaup7ixyy-unsplash_1.jpgA mozikban futó Csillagok között (Interstellar) egyik tudósának szerepét eredetileg férfira írták, de Christopher Nolan rendező minimális változtatás mellett mégis színésznőre, Jessica Chastainre bízta Murph karakterét. Matthew McConaughey lányát játssza, aki magára marad gyerekként, miután űrhajós apja elindul élhető bolygót felkutatni a pusztulóban lévő Föld helyett. Kis lépés a mozinak, nagy lépés a tudománynak a gender gap terén, hiszen a mérnököknek, informatikusoknak és fizikusoknak csak ötöde, az űrhajósoknak tizede nő. Főleg utóbbinál volt nehéz a kezdet, bár az arányok lassan azért javulnak: vasárnap is indul egy nő az űrbe.

A forgatókönyv első olvasásra bonyolult volt Chastain számára: „Sokszor okosabb a ...

Tovább Szólj hozzá

tech űrkutatás tudomány karrier fizika Twitter Geek Nő

2014. nov 19.

Megbukott tesiből a Nobel-díjas Wigner Jenő

írta: KovácsBernadett
Megbukott tesiből a Nobel-díjas Wigner Jenő

wigner3.jpgNeumann János pedig énekből. De most nem utóbbiról, vagy az oktatás gyengeségeinkre való fókuszálásáról lesz szó, hanem Wigner Jenő fizikusról, aki a Manhattan-tervben való részvétele és az első kísérleti atomreaktor megtervezése mellett a világ legszerényebb embere volt. És aki sokáig ingadozott az apja kívánsága szerinti bőrcserző üzemvezetés és a kvantummechanika között, míg utóbbi győzött. Nevét viseli itthon a svájci CERN agyközpontjának felét kitevő MTA adatközpont is.

„1913 egy szombat délelőttjén a 11 éves Wigner Jenő, második osztályos gimnáziumi tanuló a matematikatanárához igyekezett. A félszeg kisfiú betegsége miatt hónapokra kimaradt az iskolából, úgy tűnt, évet is kell halasztania. A fasori ...

Tovább Szólj hozzá

informatika fizika Nobel-díj CERN Neumann János Wigner Jenő e-Trend

2014. nov 16.

Google irodák a világ körül

írta: KovácsBernadett
Google irodák a világ körül

A LinkedIn szakmai közösségi oldal évente közzéteszi a legjobb foglalkoztatók rangsorát. Az élen a Google áll, mint legvonzóbb munkahely. Sokan próbálják megfejteni ennek okát, és abban mindenki egyetért, hogy a kreativitásra inspiráló szervezeti kultúra meghatározó a cégnél. Ennek karakteres szimbólumai a Google irodák világszerte, amelyek legújabb tagja Tel-Avivban nyílt meg.  

A Google elsőként rajzolta át a hagyományos munkahelyről alkotott felfogást: a külső szemlélő nem könnyen jön rá, ki a főnök és ki a beosztott, emellett a nagyon szigorú, többkörös – de esélytelennek azért nem mondható – felvételi az oka, hogy szinte sosem rúgnak ki senkit, aki egyszer bekerült. A presztízs sem elhanyagolható, hiszen minden ...

Tovább Szólj hozzá

design munka karrier Google e-Trend

2014. nov 14.

A kitaszított kódfejtő, Alan Turing a modern világot adta nekünk

írta: KovácsBernadett
A kitaszított kódfejtő, Alan Turing a modern világot adta nekünk

turing2_1.jpgEgymillió dollárra, azaz 245 millió forintra emelte a Google az Alan Turing-díj összegét, ami mérföldkő a programozás Nobel-díjának is nevezett elismerés történetében. A Benedict Cumberbatch főszereplésével készült, Turing életéről szóló a The Imitation Game című film pedig nemrég megnyerte a Torontói Filmfesztivál fődíját. De mindez nem az egyedüli, kicsit megkésett emlékezés a világ részéről a matematikus zseni előtt, akit elképesztő meghurcoltatás ért, holott becslések szerint két évvel rövidítette le a II. világháború hosszát, megmentve akár 14-21 millió ember életét.

A Google az Intellel közösen kezelt díj anyagi hátterét innentől egyedül fedezi, megnégyszerezve annak korábbi összegét. A díjat programozók ...

Tovább Szólj hozzá

tech karrier programozás informatika kódfejtés Google Neumann János Alan Turing e-Trend Joan Clarke

2014. nov 07.

The Hour of Code is coming - közeleg az év tanulási eseménye

írta: KovácsBernadett
The Hour of Code is coming - közeleg az év tanulási eseménye

Tavaly 15 millió diák vett részt a Programozás Óráján, amit idén 2014. december 8-14 között rendeznek, és egyenesen a történelem legnagyobb tanulási eseménye címre pályázik. 

Programozni tanulok a honlapjukon. Valójában játszok egy oktató játékkal, először az Angry Birds egy madarát, majd zombifigurát kell irányítanom, hogy célba érjen. Néha megszakítják oktató videóval, ahol többek között Mark Zuckerberg és Bill Gates röviden elmondják, mit kell tennem a következő blokkban. Először gyorsan haladok, és még zavarnak is a videók, de egy idő után elakadok, és azért rászorulok "Created Facebook" Mark és "Created Microsoft" Bill segítségére, akik láthatóan élvezik, ahogy mondandójukat főleg, de nemcsak gyerekekre szabva ...

Tovább Szólj hozzá

robotika programozás informatika társadalmi felelősségvállalás Google Facebook Microsoft Lányok Napja Code.org e-Trend

2014. nov 05.

5 tipp nőknek (nemcsak) az IT pályán való érvényesüléshez

írta: KovácsBernadett
5 tipp nőknek (nemcsak) az IT pályán való érvényesüléshez

christina-wocintechchat-com-l85a1k-xqh8-unsplash_1.jpgSikeres nőket kérdeztek a tech iparból, szerintük mire van szüksége egy nőnek ebben a szakmában, hogy előre jusson? A válaszaik erre az ágazatra születtek, mégis több közülük általános érvényű:  

  1.       Próbálj ki minél több dolgot, főleg, ha pályakezdő vagy! Az IT szakma nem homogén, rengeteg területe van, amiket jobb ismerni, hogy aztán megtaláld, amiben jó vagy, és azt erősíthesd (ugyanígy legyél tudatában annak, amit viszont nem szeretsz) - Kimberly Hancher, informatikai vezető, Equal Employment Opportunity Commission (Egyenlő Foglalkoztatás Lehetősége Bizottság).  Már dolgozott, amikor az IT iránt érdeklődni kezdett, miután akkori munkahelyén még papíron tervezték a költségvetést.
  1.       Tedd minél ...
Tovább Szólj hozzá

tech karrier informatika tanács Google Tippek Geek Nő

2014. nov 02.

Neelie Kroes már nem a digitális ügyek EU biztosa

írta: KovácsBernadett
Neelie Kroes már nem a digitális ügyek EU biztosa

neelie3.png„M indig csodálkozok, hogy megijesztenek néhány embert az okos lányok és oktatásuk”. 

Írta Neelie Kroes fotójához a Facebookon, amikor a nigériai Boko Haram terrorszervezet lányrablásai ellen tiltakozókhoz csatlakozott. De nem ez volt az egyetlen eset, amikor valami társadalmi célért felemelte a szavát.  Sőt, sok ilyen célért dolgozott 2010-es kinevezése után (amikor egyébként Viviane Reding-et váltotta), hiszen fő feladata az Európai Digitális Menetrend (Digital Agenda) megvalósításának felpörgetése volt, egyben az Európai Bizottság digitális politikáért felelős alelnökeként. Most, az új, Juncker-Bizottság munkába állásával ő is átadta helyét utódjának, ennek apropóján néhány fontosabb eredmény, ami Kroes idején ...

Tovább Szólj hozzá

internet karrier roaming információs társadalom Geek Nő Digitális Menetrend

2014. okt 22.

Internetadó

írta: KovácsBernadett
Internetadó

IVSZ sajtóközlemény

Az internetadó által okozható károkat mélyebb összefüggésben jól összefoglalja az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének sajtóközleménye:

Közlemény – IVSZ – 2014.10.22.
Az internetadó rezsinövelés / Az internetadó anti-gazdaságfejlesztés

Az internetadó tovább mélyítheti a Magyarországon egyébként is jelentős digitális szakadékot, nehéz helyzetbe hoz minden magyarországi vállalkozást, az internet-előfizetések árának növekedéséhez vezet. Ez a szabályozás nem adónövelő, hanem internethasználat csökkentő hatású.

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége továbbra is tiltakozik az internetadó bevezetése ellen, ahogy tette azt a korábbi években is. ...

Tovább Szólj hozzá

internet társadalmi felelősségvállalás információs társadalom e-Trend

süti beállítások módosítása