Az év kedvenc posztjai

Az év kedvenc posztjai

Az év kedvenc posztjai

Hamarosan véget ér az év, és elkezdődik 2018. Ebből az alkalomból összegyűjtöttem 2017-ből azokat az írásokat, melyek témái a legnagyobb hatással voltak rám, miközben készültek. Ezzel szeretnék minden kedves olvasómnak sikeres, boldog új évet kívánni! Olvasáshoz kattints a címekre. :)   1. Akit…

65 ezer eurós pályázat az űrtechnológia hasznosítására

65 ezer eurós pályázat az űrtechnológia hasznosítására

65 ezer eurós pályázat az űrtechnológia hasznosítására

Az Európai Űrügynökség (ESA) újabb 65 ezer euró, azaz több mint 20 millió Ft értékű pályázatot hirdetett, idén második alkalommal. Olyanok jelentkezését várják, akik űrtechnológiát vennének át új termékük, szolgáltatásuk fejlesztéséhez. Számtalan példát ismerünk, mi mindenre használják már az…

Tungsram: műhelyből világhírű multi

Tungsram: műhelyből világhírű multi

Tungsram: műhelyből világhírű multi

Kis távirdaszerelő műhelyből lett a világ egyik vezető izzógyártója a Tungsram, melynek exportbevétele egykor nagyobb volt, mint a teljes magyar mezőgazdaságé. Szakmai műhelye Bay Zoltán radarcsillagászati munkáját és a végül Auschwitzban elhunyt Bródy Imre kriptonlámpáját adta a világnak. Mentoruk,…

Ezek a nők kaphattak volna már fizikai Nobel-díjat - szavazással

Ezek a nők kaphattak volna már fizikai Nobel-díjat - szavazással

Ezek a nők kaphattak volna már fizikai Nobel-díjat - szavazással

Minden év októberében, amikor közeledik a fizikai Nobel-díj nyerteseinek megnevezése, a számtalan találgatás közepette egy dolog látszik biztosnak: hogy decemberben a Stockholmban díjat átvevő, és köszönőbeszédet mondó személy(ek) fehér férfi(ak) lesz(nek). Egyetlen kategória esetén sem…

Az elmaradt második szegedi Nobel-díj

Az elmaradt második szegedi Nobel-díj

Az elmaradt második szegedi Nobel-díj

Szent-Györgyi Albert legközelebbi és legsikeresebb munkatársa volt dr. Banga Ilona csaknem 17 éven át. 25 közös publikációjuk jelent meg, több a Nature-ben. Jelentősen hozzájárult azokhoz a kutatásokhoz, amelyekért Szent-Györgyi a Nobel-díjat kapta: a nagy mennyiségű C-vitamin előállításáról szóló…

SCIndikátor – Tudománykommunikációs verseny

SCIndikátor – Tudománykommunikációs verseny

SCIndikátor – Tudománykommunikációs verseny

Bár a kommunikáció, a self branding és a networking ma már a tudományos és technológiai pályán való érvényesüléshez is elengedhetetlen, számos tudományterület oktatása során még mindig nem kap elegendő hangsúlyt a kommunikációs képességek fejlesztése. A Nők a Tudományban Egyesület második alkalommal…

Az 51-es felvétel

Az 51-es felvétel

Az 51-es felvétel

Mára általánosan elfogadott, hogy a 20. század egyik legnagyobb jelentőségű tudományos felfedezése a DNS kettős hélix szerkezeti modelljének megalkotása, amelyért Watson, Crick és Wilkins 1962-ben Nobel-díjat kapott. A bizonyítékot egy röntgendiffrakciós felvétel jelentette: a Photo 51. Csakhogy azt…

Így küzdött Einstein a nácizmus ellen

Így küzdött Einstein a nácizmus ellen

Így küzdött Einstein a nácizmus ellen

Albert Einstein már világhírű volt, amikor Hitler pártja megerősödött, majd átvette a hatalmat Németországban. A tudós nem maradt csendben: bár el kellett hagynia az országot, nem szűnt meg felhívni a figyelmet mindarra, ami hazájában folyt. Válaszul a tudományos akadémia közleményt adott ki ellene,…

28 ezer km/h-val mozog, 700 ezer is lehet belőle, mi az?

28 ezer km/h-val mozog, 700 ezer is lehet belőle, mi az?

28 ezer km/h-val mozog, 700 ezer is lehet belőle, mi az?

A Földön az élet minden nappal egyre jobban függ a világűrtől, anélkül, hogy ezt igazán érzékelnénk. Elég csak a technológiai fejlődésre gondolni, vagy arra, hogy hamarosan hétköznapivá válhat az űrturizmus. De mi történne, ha egy nap a GPS nem mutatná az utat, a tévében szünetjel lenne, vagy, ami…

Rekordot döntött a lányok érdeklődése a mérnöki pálya iránt

Rekordot döntött a lányok érdeklődése a mérnöki pálya iránt

Rekordot döntött a lányok érdeklődése a mérnöki pálya iránt

Az eddigi legmagasabb résztvevőszámmal, 1840 diáklány ismerkedett a technológiai pályákkal a Lányok Napján, országszerte 77 helyszínen, ami rekord a program történetében. Kimutatások szerint több tízezer mérnöki állás betöltetlen ma hazánkban. Ez a hiány jelentősen csökkenthető lenne, amennyiben a…

Kutatónőket díjaztak az MTA-n

Kutatónőket díjaztak az MTA-n

Kutatónőket díjaztak az MTA-n

Negyedszer adták át a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat az információs technológia, a műszaki tudományok és az agrártudományok terén dolgozó kutatónőknek. Az elismerést olyan, szakterületükön kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatónők kaphatják, akik készek részt vállalni a természettudományos és…

Minden idők 30 legrosszabb tech jóslata

Minden idők 30 legrosszabb tech jóslata

Minden idők 30 legrosszabb tech jóslata

Tévedni emberi dolog, mi sem mutatja jobban, mint hogy a legnagyobbakkal is előfordul. A következőkben 30 olyan, a technológiai fejlődéssel, találmányokkal kapcsolatos jóslatot olvashatsz, amelyeket többségében a téma akkor elismert szakértői hangoztattak. Akiknek többnyire még életükben…

Az ember, aki milliók életét mentette meg, és milliók halálát okozta

Az ember, aki milliók életét mentette meg, és milliók halálát okozta

Az ember, aki milliók életét mentette meg, és milliók halálát okozta

Kevés ember van a történelemben, akiről olyan nehéz lenne megmondani, hogy több ember életét mentette-e meg, mint amennyi haláláért felelhet, mint Fritz Haberről. Amikor karrierje váratlan fordulatot vett, mert önként a hadiipar felé fordult, még nem tudhatta, hogy az egyik, általa kifejlesztett…

Újra pályázható a Nők a Tudományban Kiválósági Díj

Újra pályázható a Nők a Tudományban Kiválósági Díj

Újra pályázható a Nők a Tudományban Kiválósági Díj

November 17-től várják az információs technológia, a műszaki és agrártudományok területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal kutatónők pályázatait. A Magyar Tudományos Akadémián november 16-án rendezett kerekasztal beszélgetésen emellett olyan kérdésekre is keresték a választ, mint például, hogy…

Kalandorból innovátor

Kalandorból innovátor

Kalandorból innovátor

A mindössze 30 éves magyar mérnök nyereséges vállalkozását hagyta itthon 1874-ben, hogy az USA-ba menjen, de szakmája helyett egy dolog foglalkoztatta: az aranyásás. Puskás Tivadar talált is aranyat, jogait érvényesíteni az aranyláz korában mégsem tudta. Más elfoglaltság után kellett néznie, és…

Utcagyerekből Nobel-díjas genetikus

Utcagyerekből Nobel-díjas genetikus

Utcagyerekből Nobel-díjas genetikus

„Délre mentem, néha az utcán éltem, néha csatlakoztam más utcagyerekek bandájához, máskor árvaházakban laktam, és az idő legnagyobb részében éheztem. Az emlékeim ebből a négy évből élénkek, de nem egybefüggők; inkább pillanatképek sorozata. Némelyikük leírhatatlanul brutális, némelyikük elfogadható”…

98 éves az "emberi számítógép"

98 éves az "emberi számítógép"

98 éves az "emberi számítógép"

A NASA történetének egyik legjelentősebb munkatársa, Katherine Johnson matematikus, fizikus a héten töltötte be a 98-at. Charles Bolden, a NASA vezetője emlékeztet mindenkit arra a történelmi pályára, amelyet az „emberi számítógépnek” is nevezett afroamerikai Katherine Johnson járt végig, amikor…

Tériszonytól az űrsétáig

Tériszonytól az űrsétáig

Tériszonytól az űrsétáig

A nemrég nálunk járt Chris Hadfield bevallottan tériszonyos, mégis több mint 20 év kitartó munka áll mögötte. Ő az első a világűrbe kijutott több mint 500 űrhajósból, aki igazán fel tudta hívni a figyelmet munkája jelentőségére, miután a Nemzetközi Űrállomáson elénekelte David Bowie Space Oddity…

A 20. századi világszínvonalú oktatásunk titka

A 20. századi világszínvonalú oktatásunk titka

A 20. századi világszínvonalú oktatásunk titka

A Nobel-díjas Wigner Jenő és kollégái, Teller Ede, Szilárd Leó, Neumann János vagy Kármán Tódor is nagy hátránnyal indultak volna az akkori magyar oktatás nélkül. A mezőnyből kiemelkednek a külföldön is elismert Fasori Evangélikus Gimnázium és a Trefort utcai Mintagimnázium, miután egy időben…

Colleen Bell: a mérnöki pályákon nőként is el lehet érni sikereket!

Colleen Bell: a mérnöki pályákon nőként is el lehet érni sikereket!

Colleen Bell: a mérnöki pályákon nőként is el lehet érni sikereket!

Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet is részt vett a Lányok Napja rendezvényen, amely tizenhét városban, ezerhatszáz középiskolás lánnyal zajlott április 28-án. Amellett, hogy több multinacionális cégnél 2020-ra a középvezetés ötödének nőkből kell állnia, a mai fiataloknak többnyire elképzelése…

Hogyan oldjunk fel két Nobel-díjat egy délután alatt?

Hogyan oldjunk fel két Nobel-díjat egy délután alatt?

Hogyan oldjunk fel két Nobel-díjat egy délután alatt?

1940-ben a nácik lerohanták Dániát és bevonultak Koppenhágába. A híres fizikus, Niels Bohr tudta, hogy bajban van: nála, az Elméleti Fizikai Intézetben volt ugyanis két kollégája Nobel-díja. Hogy ez miért volt baj? Max von Laue, a hitleri politika ellenzője, és a zsidó származású James Franck…

Biotechnológiától az űrtevékenységig - magyar kutatónőket díjaztak

Biotechnológiától az űrtevékenységig - magyar kutatónőket díjaztak

Biotechnológiától az űrtevékenységig - magyar kutatónőket díjaztak

Idén márciusban harmadszor adták át a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat a biotechnológia, anyagtechnológia, információs technológia és most először az űrtevékenység terén dolgozó kutatónőknek. Az elismerést olyan, szakterületükön kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatónők kaphatják, akik készek…

10 tudós és feltaláló a szabadságharc oldalán

10 tudós és feltaláló a szabadságharc oldalán

10 tudós és feltaláló a szabadságharc oldalán

Nemcsak a 20. században történt események hatottak negatívan a magyar tudományos életre, hanem az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utáni megtorlás időszaka is. Fizikusok, matematikusok, csillagászok, statisztikusok, kémikusok, feltalálók, orvosok is beálltak katonának, akár tanulmányaik…

Nők a tudományban - ideális ajándék nőknek (is)

Nők a tudományban - ideális ajándék nőknek (is)

Nők a tudományban - ideális ajándék nőknek (is)

Melyik országban lehet egy nő azért vezető tudományterületen, mert az a férfiak számára nem vonzó pálya? Melyik tudományágban van a legkevesebb Nobel-díjas nő? Meddig nem kaptak fizetést a CERN fizikusnői? Melyik női tudós volt Manchester főpolgármestere, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia elnöke,…

A világegyetem 10 nagy rejtélye

A világegyetem 10 nagy rejtélye

A világegyetem 10 nagy rejtélye

Hogy teljesen megértsük a minket körülvevő univerzumot, fárasztó feladatnak tűnik. Bár sok kérdésre választ találtunk már – miért esik le az alma a fáról? hogyan keringenek a bolygók a Nap körül? miért látjuk kéknek az eget? – mégis ahhoz, hogy megismerjük a világegyetem összes titkát, garantáltan…

Magyar csillagász is a Ceres törpebolygó felfedezői között

Magyar csillagász is a Ceres törpebolygó felfedezői között

Magyar csillagász is a Ceres törpebolygó felfedezői között

Hónapokig folyt a találgatás: mi okozhatja a Ceresről látszó tükröződést? Már vadabb elképzelések is napvilágot láttak, amikor kiderült, hogy sómezők fénylenek. Egy rejtéllyel kevesebb lett, viszont érdemes megjegyezni, hogy a törpebolygó felfedezésében komoly szerepe volt Zách János Ferencnek is.…

10 szubjektív programötlet a 10 éves Kutatók Éjszakájára

10 szubjektív programötlet a 10 éves Kutatók Éjszakájára

10 szubjektív programötlet a 10 éves Kutatók Éjszakájára

Drónbicikli, digitális holografikus mikroszkóp, igazi Enigma a II. világháborúból, több száz robot közös rajza, szélcsatorna versenyautóval, az ország egyetlen sebészrobotja és programozás oktatás lányoknak is mind elérhető ingyen egyetlen éjszaka alatt. Már 10. éve rendezik meg szeptember 25-én a…

10 nő a „tech” szektorból, aki extrém nehézséggel küzdött a férfiak uralta társadalomban

10 nő a „tech” szektorból, aki extrém nehézséggel küzdött a férfiak uralta társadalomban

10 nő a „tech” szektorból, aki extrém nehézséggel küzdött a férfiak uralta társadalomban

A történelemben sosem volt könnyű dolga azoknak, akik úttörők voltak a maguk területén. Különösen igaz ez néhány női tudósra, tech szakemberre is, akiknek sokszor a férfiakhoz képest is több nehézséggel kellett szembenézniük. Hátsó ajtó az egyetemre, professzori címtől való tiltás, fizetés nélküli…

Nikola Tesla, az elektromosság atyja Pestről indította karrierjét

Nikola Tesla, az elektromosság atyja Pestről indította karrierjét

Nikola Tesla, az elektromosság atyja Pestről indította karrierjét

A történelmi Magyarország területén született, és beszélt is magyarul a zseniális Nikola Tesla, akit az elektromosság korának atyjaként tisztelhetünk, mégpedig Edison helyett. Tesla igazi, humánus geek volt, míg Edison üzletember, aki sok feltaláló helyett aratta le a babérokat. Az egyik volt Tesla…

Kármán Tódor, az amerikai légierő szentje

Kármán Tódor, az amerikai légierő szentje

Kármán Tódor, az amerikai légierő szentje

Miért hívják Kármán Tódort, a magyar, kivándorolt tudóst az amerikai légierő szentjének? A NASA melyik laboratóriumát alapította? Mi köze a Kármán-féle örvénysornak a Tacoma-híd összeomlásához? Mi történt, amikor a tudós találkozott 1945-ben német exfőnökével? Vészi Margit újságíró, festő milyen…

Az agykutatás 10 igazán meglepő eredménye

Az agykutatás 10 igazán meglepő eredménye

Az agykutatás 10 igazán meglepő eredménye

Hogy tanulhatunk meg fél év alatt kínaiul? Fedezünk-e fel még ma is alapvető agyi funkciót? Hány éves korunkig fejlődik e szervünk? Létezik-e a bal/jobb agyfélteke dominancia? Neumann az emberi agy mintájára tervezte meg a számítógépet? Az agyunk még mindig számtalan titkot rejteget, a most…

Ágyúhoz kötözték 1849-ben a reformkor csillagászát

Ágyúhoz kötözték 1849-ben a reformkor csillagászát

Ágyúhoz kötözték 1849-ben a reformkor csillagászát

Kora legnagyobb obszervatóriumát hozta létre itthon Nagy Károly, a 19. századi polihisztor, akit még az USA hetedik elnöke is fogadott. Charles Babbage matematikus miatta lett az akkori MTA tagja. Számtalan tudományágban tevékenykedett, matekkönyvet írt, először készített magyar feliratú föld- és…

16 hihetetlen tény, amit tudnod kell Albert Einsteinről

16 hihetetlen tény, amit tudnod kell Albert Einsteinről

16 hihetetlen tény, amit tudnod kell Albert Einsteinről

Ki volt az a magyar, aki segítséget adott neki a relativitáselmélethez? Mekkora része van sikerében első feleségének? Mi köze Yodához? Gondolkodott-e, hogy anyát vagy lányát vegye feleségül? Hogy szólt bele a politika a Nobel-díjába? Melyik szerve járta be befőttesüvegben Amerikát egy Buick…

7 magyar látássérült programozó

7 magyar látássérült programozó

7 magyar látássérült programozó

Kevesen gondolnák még ma is, hogy egy vak személy képes olyan szellemi munka ellátására, mint a programozás. Még kevesebben tudják, hogy ennek lehetőségét, az informatikai „fehér botot” itthon egy látássérült nő, Vaspöri Teréz és látó férje, Arató András teremtették meg. Nekik köszönhető, hogy a…

Polgár Judit a 30 legokosabb ember között

Polgár Judit a 30 legokosabb ember között

Polgár Judit a 30 legokosabb ember között

A világhírű magyar sakkozónő is felkerült a legokosabb embereket rangsoroló listára, egyedüli magyarként. Főleg az IQ és eredmények alapján választották ki az ott szereplőket, bár annak megítélése, ki mennyire okos, még így is szubjektív. Ennek ellenére megpróbálták a lehetetlent. A listán számos…

A 6 legnépszerűbb írás az elmúlt két hónapban

A 6 legnépszerűbb írás az elmúlt két hónapban

A 6 legnépszerűbb írás az elmúlt két hónapban

Január-február hónapokban több alkalom is adódott, hogy tudósok életén keresztül hívjam fel a figyelmet az IT és a tudomány fontosságára, és a nők szerepére ezeken a területeken akár a jelenben, akár a múltban. A cikkek közül a legaktuálisabb Neumann János jelentősége,…

30 kevésbé ismert idézet Stephen Hawkingtól

30 kevésbé ismert idézet Stephen Hawkingtól

30 kevésbé ismert idézet Stephen Hawkingtól

A legjobb férfi főszereplő Oscar-díját a Stephen Hawkingot játszó Eddie Redmayne kapta, A mindenség elméletében nyújtott alakításáért. Stephen Hawkingot azonban enélkül sem kell már senkinek bemutatni. A világ legokosabb élő emberének tartott elméleti fizikus nemcsak a tudományos életre hatott…

Orosz fizikusok: kutatás halálfélelemben

Orosz fizikusok: kutatás halálfélelemben

Orosz fizikusok: kutatás halálfélelemben

Oroszország történelme hasonlóan zaklatott, mint azoké az államoké, amelyeket ők szálltak meg a Szovjetunió idején. Több Nobel-díjas vagy arra jelölt fizikusuk is van, mégis, jó részük teljesítményei ellenére sem kerülhette el Sztálin börtöneit vagy munkatáborait. Maga a szovjet űrrepülés atyja, a…

Szilárd Leó, a leghíresebb magyar sci-fi író

Szilárd Leó, a leghíresebb magyar sci-fi író

Szilárd Leó, a leghíresebb magyar sci-fi író

Szilárd Leó fizikus, az atombomba tervezője Neumannhoz hasonló polihisztor volt. Nem ösztöndíj okán távozott Magyarországról külföldre: úgy megverték a Műegyetemen hallgatók, hogy a lépcsőn is leesett. Megérzéseinek többször köszönhette életét és eredményeit. És a világ is: először szinte egymaga…

Neumann János és az informatikaoktatás

Neumann János és az informatikaoktatás

Neumann János és az informatikaoktatás

Az első modern számítógép fejlesztője kikerülhetetlen az informatikában: még mindig az ő elve alapján működik szinte az összes számítógép, amelyből nem akart szabadalmat és bizniszt, ezért inkább publikálta, mert az egész emberiség tulajdonának tartotta. Igazi csodagyerekként hatjegyű számokkal…

10 igazán meglepő tény az űrről

10 igazán meglepő tény az űrről

10 igazán meglepő tény az űrről

Tudtad, hogy néhány csillag hűvösebb lehet, mint az emberi test? Hogy hidrogénbombát robbantottak az űrben? Mennyibe kerül a szkafander?  Ki volt az a nő, aki a Columbia űrsikló katasztrófáját követő küldetés parancsnokságát elvállalta? Melyik náci fejlesztésen alapultak az első űrhajók? A világűr…

Angela Merkel, a leghíresebb mai fizikusnő

Angela Merkel, a leghíresebb mai fizikusnő

Angela Merkel, a leghíresebb mai fizikusnő

Angela Merkel német kancellárként több tekintetben is az első: nő, fizikus és az egykori NDK-ban nőtt fel. A Forbes szerint az ötödik legbefolyásosabb ember, és a legbefolyásosabb nő a világon.  2015-ben a Time az Év Emberének választotta. 35 évesen lett tudósból politikus, volt ifjúsági és nőügyi…

Joan Clarke és az Enigma

Joan Clarke és az Enigma

Joan Clarke és az Enigma

A Kódjátszma Alan Turing brit kódfejtő életéről szól, fókuszban a II. világháború alatt a híres német Enigma-kód feltörésével. Kódfejtőket toboroznak a munkához, akiknek Turing speciális kvízét kell megfejteniük, ha be akarnak kerülni. Jelentkezik egy nő is, Joan Clarke: megoldja a feladványt, és a…

5 tanulság egy nőtől az MIT-ról

5 tanulság egy nőtől az MIT-ról

5 tanulság egy nőtől az MIT-ról

Alice Zielinski az MIT-re jár (Massachusetts Institute of Technology), űrkutatással kapcsolatos és villamosmérnöki tanulmányokat folytat, gyakornok volt a NASA-nál és a Boeing-nél. Emellett pedig feltűnő jelenség, és a kettőt együtt nem sikerül a másik nemnek jól kezelnie. Annyira nem, hogy…

A Nobel-díj elkerülte Teller Edét, az Ignobel nem

A Nobel-díj elkerülte Teller Edét, az Ignobel nem

A Nobel-díj elkerülte Teller Edét, az Ignobel nem

A hidrogénbomba atyja, Teller Ede már az atombombán is dolgozott Oppenheimernek, később mégis ellene vallott, mert akadályozta a munkáját. A fizikusvilágot is megosztotta, ezért a politikusok felé fordult. Ronald Reagan tanácsadójaként sokan bírálták a csillagháborús terve miatt, holott része volt a…

25 kevésbé ismert idézet Albert Einsteintől

25 kevésbé ismert idézet Albert Einsteintől

25 kevésbé ismert idézet Albert Einsteintől

Albert Einsteint, a világhírű tudóst senkinek sem kell bemutatni. Négy írásával megalapozta a modern fizikát, melyek közül az egyikért, a fényelektromos jelenség törvényszerűségeinek leírásáért Nobel-díjat kapott. Azaz nem a relativitáselméletért, mert az olyan vitákat generált évekkel később is,…

Top 10 fotó bolygónkról a Nemzetközi Űrállomástól

Top 10 fotó bolygónkról a Nemzetközi Űrállomástól

Top 10 fotó bolygónkról a Nemzetközi Űrállomástól

Samantha Cristoforetti, az első olasz űrhajósnő november végén érkezett két férfi kollégájával a Nemzetközi Űrállomásra. Több ezer jelentkező közül választották ki az addig vadászpilótaként dolgozó gépészmérnököt. Twitteren és Facebookon is folyamatosan tudósít átélt élményeiről, miközben 92…

Az első magyar számítógép konstruktőr

Az első magyar számítógép konstruktőr

Az első magyar számítógép konstruktőr

Kozma László villamosmérnöknek Nyáry Krisztián állít emléket „Igazi hősök” című könyvében, 32 másik magyar példakép mellett. Kozma itthon is alig ismert, pedig Európában ő készítette az első számológépet. Találmányokat tervezett koncentrációs táborban, az Andrássy út 60. és a kommunizmus…

Az eddigi legnépszerűbb írások

Az eddigi legnépszerűbb írások

Az eddigi legnépszerűbb írások

Alig két hónapja elkezdtem írni egy blogot az információs társadalom és az informatikai pálya népszerűsítése érdekében, főleg, de nemcsak nőknek. Egy ilyen rövid ideje létező blog esetében érdekes lenne arról posztolni, hogy egész évben melyek voltak a legolvasottabb…

Amit nem gondolnál Isaac Newtonról

Amit nem gondolnál Isaac Newtonról

Amit nem gondolnál Isaac Newtonról

Minden idők egyik legnagyobb tudósa karácsonykor született. Nemcsak gravitációval foglalkozott: vezette a brit Királyi Pénzverdét és bitófára juttatott egy pénzhamisító csalót évekig tartó magánnyomozással. Mélyen vallásos volt, de hitt az alkímia tanaiban is, amely még tudományos gondolkodását is…

Einstein így vigasztalta Marie Curie-t

Einstein így vigasztalta Marie Curie-t

Einstein így vigasztalta Marie Curie-t

A trollokra Einsteinnek saját szava volt

Marie Curie pár héttel második Nobel-díja átvétele előtt nem örülhetett felhőtlenül: magánélete miatt támadások kereszttüzébe került, annyira, hogy házát is el kellett hagynia egy időre gyerekeivel. Albert Einstein ekkor írta neki együttérző levelét, arra biztatva, hogy ne foglalkozzon utálóival.…

Ada Lovelace, az első geek nő

Ada Lovelace, az első geek nő

Ada Lovelace, az első geek nő

A zseniális költő, George Byron egyetlen törvényes gyermeke Ada Lovelace néven világszerte ismert, de Magyarországon még keveset hallani a nevét. Ő az, akinek a világ első számítógépes programját köszönhetjük, ráadásul a 19. században, jóval a modern számítógép feltalálása előtt írta. Halála után…

Űrhajósnők a Csillagok között

Űrhajósnők a Csillagok között

Űrhajósnők a Csillagok között

A mozikban futó Csillagok között (Interstellar) egyik tudósának szerepét eredetileg férfira írták, de Christopher Nolan rendező minimális változtatás mellett mégis színésznőre, Jessica Chastainre bízta Murph karakterét. Matthew McConaughey lányát játssza, aki magára marad…

A WiFi feltalálója a világ legszebb "geek" színésznője volt

A WiFi feltalálója a világ legszebb "geek" színésznője volt

A WiFi feltalálója a világ legszebb "geek" színésznője volt

Mond valamit az, hogy frekvenciaugratásos adásmód? Ugye nem? De a WiFi, GPS és más vezeték nélküli technológiák már ismerősek? Alapjuk az említett technológia, ennek egyik úttörője volt a ’40-es években az istenített amerikai színésznő, Hedy Lamarr. A világ legszebb nőjének nevezett filmsztárnak 25…