Az amerikaiak közül a Földet először megkerülő John Glenn akadályozta meg, hogy az USA küldjön először nőt a világűrbe. A legesélyesebb Geraldyn „Jerrie” Cobb jobban teljesített a teszteken, mint a vadászpilóta férfiak, és még Lyndon Johnson alelnökig is eljutott, de 1963-ban végképp elbukott. Pár hónap múlva indult Valentyina Tyereskova szovjet textilgyári munkásnő a világűrbe, aki ezzel az első női űrhajós lett. 1999-ben Jerrie újra esélyt kapott, hogy idős emberként vizsgálják az űr rá gyakorolt hatását, de ekkor is épp a már szenátor Glenn juthatott csak ki. Jerrie misszionárius pilótaként végzett munkájáért béke Nobel-díj jelölést kapott, 14 másik díja mellett, de reményei élete nagy lehetőségét illetően végleg elszálltak.
Geraldyn M. Cobb, vagy ahogy később hívták, „Jerrie” apja alezredes volt, és korán lehetőséget adott lányának a repüléssel való ismerkedésre: amikor a II. világháború alatt apja Texasban állomásozott, a 12 éves kislány életében először repülhetett. 16 évesen megszerezte a pilótaengedélyt, és hivatásos női softball játékosi fizetéséből megvehette első gépét, hogy a repülésből élhessen. 18 évesen nemcsak megszerezte a kereskedelmi pilótaengedélyt is, hanem a légierő instruktora lett, és leendő pilótákat oktatott.
Egy évet járt ugyan az oklahomai főiskolára, de jobban szeretett a helyi reptéren karbantartani és elvállalt minden munkát, amely a repüléssel kapcsolatos - légi permetezést, csővezetékek ellenőrzését vagy repülésoktatást. Komolyabb feladatot azért sem kaphatott, mert sok férfi pilóta tért vissza a háborúból, akik folytatták munkájukat a hagyományosan férfi szakmának tekintett repülésben. Később Jerrie Floridába ment, hogy egy pilótaállást megszerezzen, de nem kapta meg a munkát, és nem maradt pénze a hazaútra sem. Ezért beállt titkárnőnek a miami reptérhez.
Itt találkozott Jack Forddal, aki háborús veterán pilóta volt, és egy nemzetközi légi szállítmányozási cég vezetője, aki éppen pilótát keresett, hogy segítsen két gépet eljuttatni Dél-Amerikába. Jerrie lelkesen jelentkezett, és Ford, vonakodva bár, de felfogadta. Miután az egyik géppel Columbiában landolt Ford, ő egyedül ment tovább, és sikeresen elért Peruba. A következő három évben minden típusú repülőgépet vezetett világszerte a B-17 bombázó repülőig bezárólag. Forddal egymásba szerettek, és eljegyezték egymást, de két év múlva a férfi tragikus baleset áldozata lett: gépe felrobbant a Csendes-óceán felett.
'55-ben Jerrie visszament Oklahomába. Több sebességi és magassági repülési rekordot is megdöntött. Ő lett az első nő, aki repült a párizsi repülőszalonon, amely a legnagyobb ilyen jellegű kiállításnak és légishow-nak számított. Kollégái az év pilótájának nevezték, és elnyerte az Amelia Earhart Aranymedált is. A Life magazin a 100 legfontosabb amerikai fiatal közé választotta, 8 másik nő mellett. Pilótaként, egyben menedzserként egyre több tapasztalatot szerzett, amíg rá nem talált élete nagy lehetősége.
’59-ben az USA elindította a Mercury 7 programot, olyan tagokkal, mint John Glenn vagy Alan Shepard. A cél az volt, hogy egy amerikait Föld körüli pályára juttassanak. Szigorú orvosi, pszichológiai és szimulációs teszteken kellett átmenniük. Az orvosi tesztek készítésében résztvevő Dr. W. Randolph Lovelace-t érdekelni kezdte, hogy nők is űrhajósok lehetnének-e. Még a Szovjetunióban is járt, ahol hallotta, hogy nagyon is alkalmasnak találják a nőket, és már keresik a jelölteket. Gyakorlatias oka is volt ennek: a nők kevesebb oxigént használnak el, kevesebbet esznek és könnyebbek is. Akkoriban a kisméretű és kevésbé erős rakéták miatt nagyon is számított minden kiló veszteség. De emellett minden téren egyetértettek azzal, hogy a nők alkalmasak a feladatra, és így gondolta Lovelace is. Visszatérve sürgetni kezdte ugyanezt az USA-ban.
Ezért indulhatott el egy másik program is Mercury 13 néven, amely 13 nőnek adta meg ugyanazt a lehetőséget, mint amit a férfiaknak, azaz, hogy kiválaszthatják őket egy űrutazásra. De a körülmények és lehetőségek nem voltak ugyanazok, csak a már említett tesztek, amelyek ugyanolyan követelményeket támasztottak a nők elé is.
Az első jelölt pedig Jerrie lett, akit egy konferencián Lovelace elhívott a klinikájára, ahol az orvosi teszteket végezte. '60 februárjában egy hetet töltött itt, mialatt 80 különböző, köztük néhány megterhelő orvosi vizsgálaton esett át. Az eredményei jók lettek, de Lovelace aggódott, hogy ha csak egyetlen női jelöltet tud magával vinni a NASA-hoz, nem lesz elég meggyőző. Megkérte hát Jerrie-t, hogy írjon össze még 24 női pilótát, és végül 12 másik nőt is beválasztottak a programba: így jött létre a Mercury 13, félhivatalosan. A legfiatalabb közülük 21 éves volt, a legidősebb 40: Jane Hart, repülőgép és helikopter pilóta, mellesleg 8 gyerekes családanya.
Azonban az orvosi tesztek után, amelyet még Lovelace klinikáján meg tudtak csinálni, elakadtak: mivel nem volt hivatalos kapcsolat a NASA-val, a légierő nem volt hajlandó megcsinálni a szimulációs és pszichológiai teszteket, miközben a férfiak szimulációs tesztje már javában folyt az ohio-i Wright légi kiképző központban.
A nők pszichológiai tesztjét végül egy oklahomai pszichiáter professzor végezte el, akit Jerrie győzött meg, hogy segítsen. A szimulációs vizsgát pedig az amerikai tengerészet orvosi akadémiája vállalta, azzal a feltétellel, hogy ha Jerrie tesztje jól sikerül, megcsinálják a többiekét is. Átment a vizsgán, és kérte, hogy a NASA erősítse meg szándékát a nőket illetően. A NASA azonban nemet mondott, azzal, hogy nem időszerű a program. Ezzel együtt a tengerészet is kihátrált a projektből: Lovelace 6 nappal az ígért szimulációs teszt előtt mindenkit értesített, hogy nem fog tudni vizsgázni. Az eredmények alapján így Jerrie volt az egyetlen a nők között, aki teljesítette a program mindhárom fázisát, ugyanakkor jobb teljesítményt is nyújtott, mint az akkor vadászpilótákból toborzott férfiak.
De a NASA hajthatatlan volt. Arra hivatkoztak, hogy csak vadászpilóta alkalmas igazán az űrrepülésre, de az igazi ok nem ez volt, hanem a félelem, hogy egy nő meghal az űrben. "Ha elvesztettünk volna egy nőt, mert úgy döntünk, hogy nőt küldünk fel egy férfi helyett, minket kasztráltak volna" - mondta Chris Kraft, a Mercury program repülési igazgatója egy év múlva.
A már említett Jane Hart egy szenátor felesége volt. Bevetette a kapcsolatait, leveleket írt Washingtonba, és nyilatkozni kezdett a sajtónak. Végül Lyndon Johnson, NASA kapcsolattartásért is felelős alelnökig jutottak, aki udvariasan meghallgatta őket, majd azt mondta, hogy ez a NASA hatásköre, nem az övé. Segítségükre volt Liz Carpenter, Johnson asszisztense is, aki szintén fontosnak tartotta a női űrhajósok ügyét. Ő előkészített egy levelet az alelnök nevében a NASA-nak, amelyben indítványozzák Jerrie űrmisszióba való bekerülésének lehetőségét, és aláírásra benyújtotta hozzá. Johnson azonban nem volt hajlandó mérlegelni. Áthúzta a levéltervezet szövegét, és azt írta rá: „ezt most fejezzük be”.
Jerrie és Jane Hart még egy kongresszusi meghallgatást is kilobbiztak, arra hivatkozással, hogy a NASA diszkriminálja a nőket. Meghallgatták John Glenn-t is, az akkor már híres űrhajóst, aki első amerikaiként kerülte meg a Földet. Glenn azt mondta, nem támogatja a női űrhajósok indítását, mert szerinte ez pénzpocsékolás, hiszen rengeteget költöttek a férfiak kiképzésére, és ők alkalmasak erre a feladatra, valamint: „a nők társadalmi helyzetüknél fogva nem alkalmasak arra, hogy hősként képviseljék az űrben az amerikai népet”. Glenn megnyilvánulása hozzájárult, hogy a meghallgatás végén közölték Jerrie-vel: hiába a sok éves felkészülés, nem utazhat. Glenn sokak szerint csak védte a küldetésre várakozó férfiakat, azonban a lehetőség a nők számára elúszott a meghallgatás végeztével.
Itt közlik vele, hogy nem folytathatja (balra)
Három év politikai huzavona és a vitatható meghallgatás után ’63-ban törölték a Mercury 13 programot: a nők, akik mindent feladtak azért, hogy részt vehessenek benne, kénytelenek voltak feladni a reményt, hogy valaha is űrutazók lehetnek.
Jerrie a NASA tanácsadójaként folytatta és egyben misszionárius pilóta lett, hogy az Amazonas környékén élő őslakosokhoz segélyszállítmányokat juttasson el. Nem volt egyszerű dolga, az Andok-hegység és az Amazonas esőerdői repülővel akkor még veszélyesnek számítottak: ő új légiútvonalakat dolgozott ki saját maga rajzolta térképeivel olyan területek felett, amelyek nagyobbak voltak, mint az USA. ’73-ban Nixon is kitüntette, mint a világ legjobb pilótanőjét. De jelen volt több űrmisszió indításakor is, például Eileen Collins, a Columbia katasztrófája utáni első küldetés női parancsnokának három indulásánál is. Találkozott az akkor First Lady Hillary Clintonnal, és a NASA vezetőjével, aki támogatta, hogy Jerrie kapjon egy esélyt az űrutazásra.
Épp akkoriban, '98-ban kezdték az űrnek az emberi testre gyakorolt hatásait kiterjesztetten vizsgálni, így például azt, hogyan reagál az idősödő ember szervezete az űrhajózásra. És kinek volt akkora szerencséje 77 évesen, hogy idősen is az űrbe juthatott, az első ilyen szempontból vizsgált alanyként?
John Glennek. Aki ’67-ben politikai pályára lépett, és azóta Ohio demokrata párti szenátora volt, és aki természetesen vállalta az ezzel járó lehetséges megpróbáltatásokat. Jerrie-nek is erre lehetett volna esélye egy évre rá, a NASA ugyanis ekkor már szerette volna, ha a férfi után egy idős nő is kiutazik a világűrbe, de erre nem került sor. Az idő tlet, és közbejött a Columbia katasztrófája 2003-ban, amely után Jerrie második lehetősége is elúszott. Jelenleg egy ikerpárt vizsgálnak hasonló célból: Scott Kelly egy évet tölt az űrben, testvére pedig a Földön maradt. Visszatérése után lehet majd következtetni arra, hogy az esetleges Mars misszió során hosszabb távon hogy reagálna az emberi test az űrhajózásra. Kelly viszont még fiatal, idősödő emberek utazása nincs napirenden azóta sem.
Nyugdíjba vonulásáig Jerrie misszionárius pilóta volt, amely munkájáért 1981-ben béke Nobel-díjra jelölték, emellett 14 másik díjat vagy jelölést kapott szakmájában. Rekordjai és humanitárius tevékenysége miatt sokakat inspirált, hogy ezt a pályát válasszák. Kudarca után 20 évet kellett várni arra, hogy amerikai nő először Föld körüli pályán keringjen (a fizikus Dr. Sally Ride), és 32 évet, hogy űrmisszióban részt vegyen. Nem így a szovjeteknél, akik hivatalosan is propagálták a női űrhajósok szükségességét, illetve ebben is a világelső szerepére törekedtek: nem sokkal Jerrie elutasítása után, ’63-ban elindult az űrbe Valentyina Tyereskova textilgyári munkásnő, a világ első női űrhajósaként. Az USA pedig elesett a lehetőségtől, hogy ebben első legyen, sőt, Tyereskova útja olyan rosszul sikerült, hogy az amerikai űrhajózásra is évtizedekre kihatott. De ez már egy másik történet.
Itt Gagarin és Komarov barátságáról olvashatsz.
Képek és forrás: http://www.neatorama.com/2013/04/15/Women-in-Space-The-Mercury-13/, enquirer.com, http://www.nationalaviation.org/z-cobb-geraldyn-jerrie-m/, http://www.mercury13.com/jerrie.htm, http://holgypilota.blog.hu/2012/02/09/geraldyn_es_a_nasa_bukta, http://en.wikipedia.org/wiki/Jerrie_Cobb.
