2015. dec 30.

Egyéves lett a blog!

írta: KovácsBernadett
Egyéves lett a blog!

harry-shelton-ocbooqepimu-unsplash.jpg

Ebből az alkalomból összegyűjtöttem az idei év legnépszerűbb írásait. Idén is igyekeztem körbejárni az informatika óra – főleg annak hiánya – kérdéseit, a nők IT és tudományos pályán való részvételének lehetőségeit, érdekes tudományos tényeket és tudósok elképesztően kalandos életét.

A nők helyzete a tudományban is mindig sajátos volt, ezt bizonyítja egy új könyv, a Nők a tudományban Hargittai Magdolna akadémikustól, amely letehetlennek bizonyult, mivel a szerző pont az elvárható kiegyensúlyozottsággal ír a témáról, de ettől még a helyzet nem könnyebb. Ahogy már az ókortól kezdve számtalan nőnek kellett megküzdenie a férfiak uralta társadalomban a tudományos életben vagy a tech szektorban az általa képességei alapján már bőven kiérdemelt helyért. Az előítéletekről pedig sokat tanulhatunk Alice Zielinski, jelenleg MIT mérnökhallgató nagyon is mai történetéből.

És vannak más szerepben megismert tudós nők is, mint például az idén a TIME magazin által az Év emberének választott Angela Merkel fizikus, kvantumkémikus :) De az űrhajósok közül is rekordot döntött Samantha Cristoforetti, az első olasz űrhajósnő, aki nőként először töltött 199 napot az űrben, ha nem is tervezetten (a képen látható). Hazai sikerre is van példa, ilyen a hejőkeresztúri oktatási modell, amelyet az ottani iskola igazgatónője, Kovácsné dr. Nagy Emese adaptált hazai viszonyokra a Stanfordi Egyetemen oktató, magyar származású Rachel Lotan programja alapján. Vaspöri Teréz vak programozónak pedig számtalan vak és gyengénlátó ember köszönheti az informatika világának megismerését, programozói pályán való elindulását. Nem lehet eléggé dicsérni a Lányok napja kezdeményezést, amikor főként lányok látogathatják az egyetemek és multik jobbnál jobb programjait minden év áprilisában.

Az önálló informatika órák száma továbbra sem nőtt, a 2008-as szint egyharmadán áll, miután 2013-tól folyamatosan csökkentették a kerettantervek alapján. Miközben egyre erősödik az a szemlélet is, hogy nemcsak a digitális írástudás általános kompetencia, hanem a programozó képesség is. Ezt már a Neumann János életéről szóló posztban is kifejtettem, ahol már akkor időszerű volt a kérdés, hogy áll Neumann, a modern informatika megalapozója hazájában az informatikaoktatás?

És míg Nikola Tesla karrierje éppen Budapesten indult, több magyar tudósé külföldön, így Szilárd Leóé, Kármán Tódoré, Teller Edéé is, utóbbi szerepét a világpolitika alakításában, így még a Szovjetunió megszűnésében is sokan elismerik. Emellett Kozma László villamosmérnökről, a hazai számítástechnika alig ismert alakjáról is fontos volt megemlékezni, aki rengeteget szenvedett, csak mert itthon akart dolgozni. Ugyanígy az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadulásának 70. évfordulóján számtalan itthon ragadt, a háború borzalmait különböző módon elszenvedő tudósról is megemlékeztem, ahogy a szovjet diktatúrában túlélni igyekvőkről is. De írtam két alig ismert magyar csillagászról is itt és itt, akiknek pedig sokat köszönhet a nemzetközi szakma: számon is tartják, helyettünk is. :) És az örök kedvenc, Albert Einstein sem maradhatott ki, ahogy Stephen Hawking idézeteit is nagyon sokan olvasták.

Tudományos tényekről többször írtam itt, itt és itt. Ebben a témában pedig rekordot döntött az egyik posztom, amely 155 ezres látogatást ért el. Idén kaptam egy díjat, a Liebster awardot, valamint tagja lettem a Tudományos Újságírók Klubjának is, mindkettőnek nagyon örültem. :) 

Remélem, jövőre hasonlóan sokan érdeklődnek majd a blog témái iránt, és az ügyek iránt, amelyeket igyekszem továbbra is képviselni. Szeretnék minden kedves olvasómnak sikeres, boldog új évet kívánni! :)

Kép innen

Szólj hozzá

tech programozás csillagászat informatika fizika agykutatás Arató András Angela Merkel Nikola Tesla Albert Einstein Teller Ede Szilárd Leó Neumann János Stephen Hawking Ceres Liebster award Geek Nő e-Trend Marie Curie Kozma László Alice Zielinski Kármán Tódor Eileen Collins Koroljov Georges Lemaitre Samantha Cristoforetti Margaret Hamilton Stephanie Shirley Emmy Noether Liese Meitner Alexandriai Hüpathia Cecilia Payne-Gaposchkin Harriet Brooks Kovácsné dr. Nagy Emese Rachel Lotan Edmond Halley Hargittai Magdolna Maria Goeppert Mayer Kerstin Fredga Mildred Dresselhaus