Szilárd Leó fizikus, az atombomba tervezője Neumannhoz hasonló polihisztor volt. Nem ösztöndíj okán távozott Magyarországról külföldre: úgy megverték a Műegyetemen hallgatók, hogy a lépcsőn is leesett. Megérzéseinek többször köszönhette életét és eredményeit. És a világ is: először szinte egymaga küzdött az atombomba megvalósításáért, majd azért, hogy ne vessék be Japánban. Nem sikerült: a bombát ledobták, Groves tábornok pedig még internálni is akarta, majd a CIA szállt rá. Saját magát gyógyította ki a rákból egy új terápia kidolgozásával, és H. G. Wells író is hatott rá, végül sci-fiben próbálta elmondani, amit az emberek máshogy nem értettek meg.

"Szilárd Leó volt a legképzeletdúsabb ember, akivel életemben találkoztam. Talán ezt a kijelentést jobban méltányolják, hogy ha figyelembe veszik, hogy Albert Einsteint is nagyon jól ismertem." – mondta róla Wigner Jenő. 1898. február 11-én született Budapesten a zsidó származású fizikus, eredeti neve Spitz Leó volt, vezetéknevüket kétéves korában magyarította Szilárdra a család. A Bajza u. 28. alatt laktak. Már korán érdekelni kezdte a fizika, amikor egyik testvére fertőző betegséget kapott, és nem mehettek a közelébe, ő csinált egy drót nélküli távírót, azon beszélgettek egymással. A VI. kerületbe járt középiskolába, majd 1917-ben az Osztrák-Magyar Monarchia tüzérségébe került, de betegeskedései miatt leszerelt. 

Elkezdte a Műegyetemet, de nem tudta befejezni. Nem külföldi ösztöndíj miatt távozott az országból: 1919-ben saját, baloldali röplapját terjesztette az igazságos adózásról, emiatt hallgatótársai megverték a Műegyetemen, még a lépcsőn is leesett. Abba kellett hagynia az egyetemet, év végén pedig már a Berlinbe tartó vonaton ült. Újból egyetemista lett, de fizikusok hatására a műszaki tanulmányokat fizikaira váltotta. Megismerte Einsteint, aki tehetségének felfedezője volt, és már akkor gyakran hazakísérte tanárát. Diplomamunkája nagy visszhangot keltett: korát megelőzve tisztázza az értelem információtermelő szerepének és a hőtan II. főtételének összefüggését, ami az informatika és az agykutatás kiindulópontja, az információelmélet és a kibernetika előfutára. Neumann János is erre épített a kvantummechanikai méréselmélet kidolgozásakor. A következő években több szabadalmat is beadott, hármat Einsteinnel közösen: a részecskegyorsítóét, az elektronmikroszkópét és egy hűtőszekrényét is, miután Einsteinnel olvasták, hogy egy anya megfulladt gyerekeivel a hűtőjéből kijutó kén-dioxid miatt. Elektromágneses szivattyújuk ezt már megakadályozta, és remélték, hogy az AEG-et érdekelni fogja találmányuk, de nem. Az elvet később az USA-ban használták az atomreaktor fejlesztésénél, és ma is így hűtik a tenyésztőreaktorokat (olyan reaktor, ami több nukleáris üzemanyagot termel, mint amennyit elhasznál). Érdekes elképzelni Einsteint, ahogy cégeknek értékesít, viszont Szilárd rászorult a pénzre: tanársegédi fizetése alacsony volt, ezért is szabadalmaztatott folyton. 

Hitler hatalomra jutása után rossz érzés fogta el. A Reichstag felgyújtását követő napon vonatra szállt, hogy Ausztriába meneküljön. A pályaudvarok mindenhol kongtak az ürességtől: az emberek nem féltek. Miután megérkezett, másnap a németek lezárták a német-osztrák határt a zsidók előtt, és mindegyiküket leszállították a vonatokról. „Az embernek nem kell sokkal okosabbnak lennie a többinél, ha boldogulni akar az életben, az is elég, ha csak egy nappal megelőzi őket.” De Bécsben sem volt sokáig, inkább Londonba ment.

Itt vágta el a nukleáris láncreakció gordiuszi csomóját: állítólag a városban sétálva, egy közlekedési lámpa zöldre váltásakor a lámpára nézve jutott eszébe, hogy ha lenne egy olyan kémiai elem, amely két neutront bocsát ki, miután elnyelt egy neutront, akkor ezzel az elemmel létre lehet hozni a nukleáris láncreakciót, ha fel lehetne halmozni belőle a kritikus mennyiséget. Vagyis az anyag felrobban. Méghozzá iszonyatos energiát felszabadítva, Albert Einstein 1905-ben közölt egyenlete szerint, ahol a tömeg minden grammja a fénysebesség négyzetének szorzatával egyenlő energiát termel. Ernest Rutherford, az első radioaktív bomlás megfigyelője, a brit tudományos akadémián holdkórosnak nevezte azt, aki hisz abban, hogy az atommaghasadás valaha is energiát fog termelni. Ezután ment be Szilárd Rutherfordhoz azzal, hogy szerinte ez működik. Rutherford kidobta. Felháborodása valahol érthető: ő annak is örült, hogy már 1-2 atommaghasadást meg tudott csinálni, erre beállít valaki, aki szerint láncreakcióval millió-, trillió-, kvadrillió számút át lehetne alakítani. Utána elment a fizikusokhoz, de ők is kidobták. Csak a kémikusok hallgatták meg. 

Az atombomba korábban is születhetett volna, Nagy-Britanniában: 1936-ban beadott titkosított szabadalma már a bomba elvét írta le. 8 ezer fontot akart, hogy megvizsgálhassa a periódusos rendszert, a berilliumra, a brómra és végül az uránra gyanakodott, de visszautasították. A menekültstátuszt viszont megkapta még egy évvel azelőtt, így folytathatta magfizikai kutatásait, de még Fermit sem tudta akkoriban meggyőzni. 1938-ban, a müncheni egyezménynél megint elfogta a rossz érzés, amikor a Szudéta-vidéket egyszerűen Németországhoz csatolták, többek között a britek beleegyezésével, így a brit politika gyengesége miatt New Yorkba költözött. 

Itt jött rá arra, hogy az urán lesz a megfelelő anyag, és itt kapta a hírt, hogy volt berlini kollégái a Naturwissenschaft 1939. januári számában közölték - azaz nyilvános -, amit ő még titkosítva kezelt Londonban. Nem volt több idő gondolkodni. Elvégezték Fermivel Chicagoban az urán-víz kísérletet, amit ő erőltetett, és tőlük függetlenül Marie Curie veje, Frédéric Joliot-Curie is elvégzett, őket igazolva. Szilárd próbálta megakadályozni a publikálást, érezve a közeledő háborút, de Joliot-Curie nem ment bele, mert félt, hogy Szilárdék hamarabb szabadalmaztatják, ezért nyilvánosságra kerültek eredményeik. Ezután Szilárd még egy cikkét publikálták, annak ellenére, hogy kérte, ne tegyék. Mások hírnév iránti vágya miatt még szorosabb lett a verseny az idővel. Látva a németek erősödését, ő győzte meg Fermit a bomba katonai jelentőségéről, amit később annyira megbánt. Mi volt az a pillanat, amikor tudta, hogy a láncreakció működhet? Ezt mondta: „ez egy márciusi este volt, a chicagói egyetemnek egy földszinti sötét laboratóriumában, ahol volt egy képernyő, és tudtuk, hogy ha az ernyőn megjelenik egy bizonyos oszcillogram, akkor működik a reakció. Leültünk, bekapcsoltuk a készüléket, és az oszcillogram megjelent. Ültünk, és néztük egy pár percig. Utána kikapcsoltuk és hazamentünk vacsorázni. Aznap este tudtam, hogy a világ egy nagyon nagy probléma irányába halad.” 

Eleanor Roosevelttel

Írtak egy levelet az USA elnökének, Franklin D. Rooseveltnek, amelyben figyelmeztetik annak veszélyeire, ha az atombombát a németek csinálják meg hamarabb. Értelmi szerzője Szilárd volt, nem kis munkával. Abban hitt, hogy jobb rögtön az elnökkel kommunikálni, biztos, ami biztos. Tudta, hogy az elnököt nem érdekli majd, ezért kellett egy név, amelyet még ő is ismert: Albert Einstein. A levelet szinte mindenki ismeri, bár érdekes, hogy sikerült ezt célba juttatni: Szilárd és Wigner elutaztak Einsteinhez, aki akkor már az USA-ban volt, hogy meggyőzzék. Einstein nem szerette az atomfizikát, de azért negyedóra alatt megértette, miről van szó, és támogatta. Utána Szilárd németül megfogalmazta a levelet és elpostázta Einsteinnek. Ő átnézte, kijavította és visszapostázta Szilárdnak (több javítás is volt). A végső verziót Wigner lefordította angolra, és ezúttal Szilárd Tellerrel vitte aláíratni Einsteinhez (Wigner Kaliforniában volt). 

Az elnök jóbarátjának, a bankár Alexander Sachsnak adták még augusztusban, de az elnök csak októberben olvasta el. Október elején együtt reggelizett Sachs-al, aki felhozta a kérdést, de Rooseveltet nem érdekelték tudományos kérdések, mikor nagyobb baja is volt: elkezdődött egy újabb világháború. Sachs ezért sztorizni kezdett: „Robert Fulton amerikai mérnök meglátogatta Bonaparte Napóleont, felajánlotta neki, hogy lapátkerekes hajókat készít számára. ’Hajók vitorlák nélkül? Micsoda ostoba ötlet!’ – fakadt ki a korzikai. Nos, ha akkor Napóleonnak egy kis fantáziája lett volna, másképp alakul a tizenkilencedik század európai történelme.” – fűzte hozzá. Az elnök hosszas gondolkodás után egy üveg Napóleon-korabeli konyakot hozatott fel a pincéből. Bár kaptak 6 ezer dollár támogatást, éppen a hadsereg húzódozott az atombomba ötletétől.

Egészen Pearl Harborig, utána viszont ez lett a prioritás: elindult a Manhatten-terv, és elkészült a bomba. Az első atommáglyát, és a nukleáris láncreakciót Fermi vezetésével a chicagoi egyetem focipályája alatti laboratóriumban hozták működésbe. "Esetleg folytathatjuk magyarul" – fordult a többiekhez ekkoriban Szilárd egy megbeszélésen, amit a Manhattan-terv, azaz az atombomba projekt kapcsán tartottak épp, amikor a katonai vezető, Groves kiment a mosdóba. Csak magyarok maradtak az asztalnál. Az anekdota fennmaradt, jelezve a magyar tudósok egykor nagyszámú jelenlétét a nemzetközi tudományos életben és a világpolitika alakulásánál.

Persze ez okozott is problémát az őket lehallgatóknak, akik nem beszélték a nehéz nyelvet. Megfigyelésből pedig nem volt hiány, különösen Szilárd esetében. Ő tényleg azt hitte, ha a fizikusok fejlesztik a bombát, ők is mondhatják meg, mit tegyenek vele, de óriásit kellett csalódnia. Ahogy követte az európai eseményeket, látta, hogy Németország bomba nélkül is kapitulálni fog. És ugyan nem tudták, de a németek már rég leálltak a bombával, mert nem voltak eredményeik. „A Németország elleni háború megnyerése után már semmiféle alapos ok nem volt arra, hogy a bombát ledobják Japánra. A japánok már nem nyerhették meg a háborút, miután Németország elvesztette. Ezért Chicagóban sokan úgy érezték, hogy súlyos hiba lenne, és erkölcsileg is igazolhatatlan, ha bombákat vetnének be a Japánok ellen.” Amiért addig harcolt, a katonaság ellenében, kezdett egyre veszélyesebbé válni, éppen miattuk. Groves tábornokkal, a projekt katonai vezetőjével egyre nőtt köztük a feszültség, miután Szilárd a többi tudóst is győzködni kezdte, ami odáig fajult, hogy Groves még internáltatni is akarta, de a hadügyminiszter nem ment bele. Ezután Groves a CIA-t vette rá, hogy megfigyelés alá helyezzék, és számtalan jelentés tárgya lett. Annyira lelkiismeretesen próbálta elejét venni, hogy pusztításra használják a bombát, hogy már a németek segítőjének tekintették, pedig erről szó sem volt. Szilárd tudott erről, de semmit nem tehetett ellene. Később, a további kutatásoknál, amelyek Los Alamosban folytak még szigorúbb titoktartás mellett, Szilárd már résztvevő sem lehetett. Németország kapitulációja után előkészített egy újabb levelet Rooseveltnek, sok tudós aláírásával, hogy ne vessék be a fegyvert. De az elnök a levél beérkezése utáni napon meghalt. Utóda Harry S. Truman lett, de elhallgatták előle a levelet. És Japán még mindig harcolt.

Szilárd beszélt az új külügyminiszter jelölttel és Oppenheimerrel, a tudósok vezetőjével is, de még utóbbi is a bombázás mellett volt. Ezután szervezett egy tudóscsoportot a Nobel-díjas James Franck vezetésével titlakozásul, javasolták, hogy csak mutassák be a bomba erejét a Japánoknak egy lakatlan helyen, de Oppenheimer és Fermi is elvetették azt. 1945. július 1-jén Szilárd elindított egy petíciót Trumannak. Még Teller is ellenezte: „hogy véletlenül mi készítettük ezt a borzalmas fegyvert, nem tesz bennünket felelőssé, hogy beleszóljunk, hogyan alkalmazzák azt.” Oppenheimer pedig, aki később hangoztatta: egy tudós kutasson, ne politizáljon, kampányolni kezdett, hogy dobják le városokra a bombát. Július 4-én mégis már 68 tudós írta alá a petícióját. Értesítették Grovest, aki nem ellenezte, de kérte, hogy titkosítsa azt, így juttassa el neki. Pár napra rá hírszerzők adták oda Grovesnak az aláírók névsorát, és a petíció nem volt titkosítva. 

Groves július 12-én megjelent „közvéleményt kutatni”. 150 tudósból 127 Szilárd mellett volt, és kifejezték, hogy nem szeretnék a bombázást. Szilárd végül 155 tudós aláírását szerezte meg (Teller is egyetértett végül, de Oppenheimer kérésére nem írta alá). Miután az első bombakísérlet sikeres volt, Groves mámoros hangulatban külön kérte, hogy nagyon figyeljék Szilárdot. A petíció helyettesénél maradt, és csak az utolsó pillanatban, július 31-én adták oda a hadügyminiszternek, amikor a bombát előkészítették. Már nem ért semmit.

A hiroshimai bomba megölt 70 ezer embert. Másnap Szilárd elutazott Einsteinhez, aki nagyon feldúlt volt. „Soha nem szabad egyáltalán semmit csinálni.” – mondta. Három nap múlva Nagaszakira is ledobtak egy bombát, megölve 40 ezer embert, mert az amerikai katonaság szerette volna látni, hogy miben más a plutóniumbomba, és demonstráljanak a szovjeteknek. 

Hiroshima a támadás után

Öt év alatt legalább 200 ezer ember halt meg a bombák következményeiben. De elő volt készítve augusztus 20-ára egy harmadik is. Kokurára és Niigatára ugyanez várt volna. Olyan városokat jelöltek ki, ahol nem volt gyújtóbombázás, és mérhető volt (vagy lett volna) a pusztítás. Végül Japán kapitulált, de nem Nagaszaki után, hanem, amikor az USA külügyminisztere megígérte, hogy a császár a helyén marad. Jó pár tudóst – köztük a magyarokat is – életük végéig lelkifurdalás gyötörte. (Wigner járt is Japánban, és sokakat megkérdezett a bombáról, azzal próbálta nyugtatni magát, hogy az ottaniak szerint a bomba nélkül Japán soha nem adta volna meg magát.) A Szilárd keltette aktivitás azért ragadós lett: létrejött az Atomtudósok Társasága, akik ’45 óta kiadják a tekintélyes Bulletin of the Atomic Scientists folyóiratot, melynek jelképe a "doomsday clock" (a végítélet órája), az óra, amely a nukleáris Armageddon előtti időt mutatja a lap címoldalán. Ezt nemrég előre állították éjfél előtt három percre (két perccel), ami baljós vélemény tőlük 2015-ben.

A háború után Szilárd felhagyott elkeseredésében a fizikával, és biológiával foglalkozott. Küzdött a fegyverkezési verseny csökkentéséért, úgy, hogy a szovjetekre is hatni próbált: Levél Sztálinnak címmel publikált egy újságban, amelyben úgy győzködte mindkét felet a leszerelésről, hogy közben senkit nem hibáztatott. Hruscsov idején Moszkvába utazott, ott gondoskodott róla, hogy Teller családja az USA-ba mehessen. A kubai rakétaválság idején is közvetített, javasolta a forródrótot az USA és a SZU között, amire először legyintettek, de a válság után azonnal kiépítették. Megrögzött agglegény képét sugallta: két bőröndben volt a holmija, még az USA-ban is. Rettegett, hogy kitör az atomháború, ezért mindig kész volt elhagyni az USA-t, ha ez bekövetkezik. Többnyire hotelekben lakott, Magyarország után már sehol nem érezte otthon magát. 1930-ban már megismerte feleségét, Gertrude Weisst (Trudit), de csak később vette el, és még akkor sem laktak együtt, csak élete végén. 

Feleségével

Ötleteihez a sci-fi világából merített: hatással volt rá H. G. Wells, a 19-20. század fordulójának ismert írója, akinek több regényét megfilmesítették: Az időgép, Dr. Moreau szigete vagy a Világok harca a legismertebbek. Mint Verne Gyulát, őt is foglalkoztatta a tudomány robbanásszerű fejlődésének társadalomra gyakorolt hatása. Egyik könyvében, A fölszabadult világban, 1914-ben megjósolja az atommáglyát és az atomháborút is (használja az atomic bomb kifejezést). Ezért is fordult Szilárd később az írás felé: novellája, az 1961-es A delfinek hangja - amely sci-fibe bújtatott politikai szatíra - középpontjában egy tudóscsoport áll, akik megtanulnak a delfinek nyelvén, és közvetíteni kezdik üzeneteiket (spoileres, vigyázz :). Az állatok egyre több tudományos ötletet osztanak meg az emberekkel a tudósokon keresztül, végül már a nukleáris fegyverek leszerelését is levezénylik úgy, hogy azokat ne lehessen újból aktiválni. A tudósok ekkor bejelentik, hogy hazudtak, egyáltalán nem értenek a delfinek nyelvén, csak nem maradt más remény, hogy hatni tudjanak az emberiségre. Meglehetősen rossz állapotba került, mire megkapta az Atom a békéért díjat.

Szeretett későn kelni, délben még a kádban sziporkázott, hogy mi mindent lehetne megvalósítani. Magyarul Szilárd már nem beszélt az USA-ban, csak egyszer. Amikor nála is megállapították a sugárfertőzés okozta rákot, ami addigra megölte Neumannt, annyit mondott: nem jó megöregedni. De más nem látszott rajta: közegészségtan egyetemi tanár feleségével megtervezték a gyógyulását. Ő maga fejlesztette ki a radioterápiát, saját magának számolta ki a radioaktív dózisokat. Meggyógyult, bár azt hitte, csak elodázta a dolgot, amikor jobban lett, de boncolása nem mutatott ki évekkel később, 1966-ban semmilyen rákos elváltozást. Végül álmában, szívrohamban halt meg. Kérésére hamvai egyharmadát héliumos léggömbre kötözték, egyharmada az USA-ban van, egyharmada pedig a Kerepesi temetőben.

Itt egy hozzá hasonló polihisztorról, Neumann Jánosról és a mai informatikaoktatás körüli gondokról olvashatsz. 

Képek és forrás: Pinterest, boston.com, omikk.bme.hu, http://www.utsandiego.com/news/2014/feb/25/history-physics-ucsd/, http://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz0110/zseni.html, http://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz9703/lanoue.html, http://ujszo.com/cimkek/tudomany/2008/02/11/szilard-leo-az-egyik-legsokoldalubb-magyar-zseni http://www.termeszetvilaga.hu/tv98/tv9804/szilard.html, http://hu.wikipedia.org/wiki/Szil%C3%A1rd_Le%C3%B3.