2015. jan 31.

Angela Merkel, a leghíresebb mai fizikusnő

írta: KovácsBernadett
Angela Merkel, a leghíresebb mai fizikusnő

vogue.pngAngela Merkel német kancellárként több tekintetben is az első: nő, fizikus és az egykori NDK-ban nőtt fel. A Forbes szerint az ötödik legbefolyásosabb ember, és a legbefolyásosabb nő a világon.  2015-ben a Time az Év Emberének választotta. 35 évesen lett tudósból politikus, volt ifjúsági és nőügyi miniszter, de foglalkozott reaktorokkal is. Kvantumkémiából doktorált, és később sem felejtette el az oktatás fontosságát. Karrierjében áttörést jelentett, amikor a fő mentorának számító Helmut Kohl botrányba keveredett, ő pedig azonnal elhatárolódva az őt csak „Lányom”-nak hívó Kohl-tól, megszerezte a hatalmat. De mit csinált, amikor Putyin kutyája megrohanta? Melyik nő a példaképe? Mit lehet tudni a sajtó elől bujkáló férjéről? Mit tudott róluk a Stasi anno? 

Hatalmát nem populizmussal, hanem gyakorlatias politikával tartotta meg a mai napig. Jelenlegi, második férjével egy háromszobás, bérelt lakásban élnek, és egy nyaralóba vonulnak el, már ha nem a foci vb-n szurkol éppen a német csapatnak. Pragmatikusságát és puritán életvitelét többek szerint szüleinek és a tudományos pályán szerzett elemző képességének köszönheti. Édesapja félig lengyel, lelkészként három gyerekét, köztük Angela-t vallásos nevelésben részesítette, akinek korán megmutatkozott matematikai tehetsége. A Lipcsei Egyetemen végezte el a fizika szakot és utána 12 évig dolgozott a Kelet-Berlini Egyetem fizikai kémiai intézetében. A Stasi, a keletnémet titkosrendőrség őt is figyelte, így az első állásinterjún leendő munkaadója tudta róla, hogy: 1. farmert mert venni magának, 2. nyugati rádiócsatornák műsorát hallgatja. Azonban ez nem zavarta, ettől még el tudott helyezkedni. Kvantumkémiából doktorált, 1986-os disszertációja a szénhidrogének láncreakcióiról szól. (A kvantumkémia a kémiai jelenségeket, reakciókat, az atomok és molekulák alap- és gerjesztett állapotait vizsgálja, számítógéppel végzett kvantumelméleti számításokon alapul.)

Akkor már túl volt egy váláson, első férjét, a szintén fizikus Ulrich Merkelt az egyetemen ismerte meg, és nevét válása után is megtartotta (eredetileg Angela Dorothea Kasner). Annak ellenére, hogy újra férjhez ment Joachim Sauerhez, a berlini Humboldt Egyetem kvantumkémia professzorához, aki otthon a "nadrágot hordja", bevallásuk szerint. Gyerekük nem született, magánéletük tabunak számít, férje még a választási győzelmei után sem áll fel mellé az emelvényre. Egy nyaralásuk alkalmával pedig inkább egyedül ment fapados gépen Olaszországba, minthogy akár fizessen a felesége melletti helyért a kormány repülőgépén. 

Férjét sokan az egyik legjobb elméleti kémikusnak tartják, aki - mivel nem volt tagja a Kommunista Pártnak - nem utazhatott tudományos útra sem, amíg a Vasfüggöny le nem hullott. "A trükk az volt, hogy minden reggel bele tudj nézni a tükörbe, de anélkül, hogy kidobnának az egyetemről." - mondta a lavírozásról, amit az NDK-ban folytatnia kellett. Házasok voltak, amikor megismerkedtek, de erről nem beszélnek. Merkel disszertációjának előszavában írt köszönetet Sauernek, a Stasi pedig nyilvántartotta, hogy túl sokat ebédeltek együtt. A Fal leomlása után férje San Diegoban dolgozott, ahol egy szoftvert fejlesztettek, amellyel a drogok szerkezetét tanulmányozták. Hazatérte óta is jelentős munkát végez. Ismerősei szerint, mivel nem nyilatkozik, a német sajtó támadja, holott rendes ember, méltó párja Merkelnek. Emellett tagja a szélesebb körnek, akik közül a Nobel-díjasokat választják - írja a Reuters "Ne hívd őt Mr. Merkelnek!" címmel.

reuters.jpgAngela Merkel 1989-ben, 35 éves korában kezdett politizálni. Képviselő lett, majd Helmut Kohl nőügyi és ifjúsági, később a környezetvédelemért és a reaktorok biztonságáért felelős minisztere. Erről kellett lemondania a választások elvesztésekor. De ellenzékben is utat tört magának: már pártja, a CDU főtitkára volt 1998-ban, amikor a kitört a Kohl-botrány: Helmut Kohl nem akart elszámolni egy 1,5-2 millió márkás, ismeretlen eredetű adománnyal. A jogszabályok kötelezték az átláthatóságra, de azzal érvelt, hogy megígérte, titokban tartja az adományozókat. Merkel gyorsan fejtette ki véleményét a sajtóban, miszerint ez megengedhetetlen a vezetőjétől. Egy évre rá belebukott a párt elnöke is, Wolfgang Schäuble. Vizsgálat indult mindkettejük ellen, és a pártnak szüksége volt valakire, akit nem érintett a botrány. Merkel pont ilyen volt, emellett hitelesen tudta adni az egyszerű, egykori keletnémet politikust, és pártja krízismenedzsereként átvette Schäuble helyét 2000-ben.

2005-ben pedig megnyerte a választást, először. Első kampányában nem jósoltak neki nagy jövőt: esetlen volt, nem tűnt kameraképesnek, rosszul kezelte a sajtót és nem operált populista jelszavakkal. Utóbbi szokását máig megőrizve nyert és ezt most már harmadjára ismételte meg, miközben tisztában van vele: a demokrácia attól szép, hogy valaki csak ideiglenesen kapja meg a hatalmat. Nagy sikerének tartják, hogy megoldotta az euroválságot (bár sokan kritizálják is e téren), része volt Berlusconi lemondatásában, és dicsérik határozott hozzáállását az amerikai lehallgatási botrányhoz, amelynek ő is alanya volt. 2015-ben a Times az Év Emberének választotta, előtte 2014-ben pedig a The Times brit lap, "A nő, akire szükségünk van a veszélyes férfiakkal teli világban" címszóval, utalva a Merkelre jellemző nyugodt hozzáállásra. És a lehallgatási botrány miatt felemás kapcsolatokra is az USA-val, de az ukrán válság kirobbanása óta nem Obama volt az egyetlen, aki folyamatos kihívást jelentett számára.

merkel.jpegMerkel fél a kutyáktól, amióta egy korábban megharapta. 2007-ben, amikor Oroszországba látogatott, tudta ezt Putyin is, akinek kutyája sajtónyilvános egyeztetésük közepén bement a szobába. Merkel megfeszült, és nem mert megmozdulni - a kollégái pedig dühösek voltak az oroszokra, miközben Putyin szája sarkában elégedett mosoly jelent meg. Merkel azonban nem haragudott: "megértem őt, miért kellett ezt csinálnia - bizonyítani akarta, hogy férfi, mert fél a saját gyengeségétől" - mondta. Az orosz gazdasági kapcsolatok fontosak Németország számára, és nem csinál titkot abból, hogy saját hazája érdekeit nagyon is szem előtt tartja, amikor akár az EU külpolitikáját formálja. Az ukrán válság azonban olyan pont a két ország kapcsolatában, amely hosszú időre rányomja majd bélyegét a német és az uniós külpolitikára, és meghatározó lesz az egész EU-nak, hogy kezeli hosszútávon Putyint.

A munkanélküliség hazájában 5,4%-os, fele az uniós átlagnak, köszönhetően az átgondolt foglalkoztatáspolitikának. Az oktatásnak is hasznára van a kancellársága: közel 60%-kal nőttek az oktatásra és kutatásra fordított összegek, amióta először megválasztották. Segít a legjobb német egyetemeknek felzárkózni a hasonló, világhírű brit és amerikai társaikhoz. Létrehozott egy alapot (Oktatási és Kutatási Paktum), amely a 16 tartománnyal egyetértésben pluszpénzt juttat a kiemelt tudományos szervezeteknek az inflációt meghaladóan, tehát valódi segítséget jelent. Bírálói szerint ő is csak egy politikus, aki a választásokra koncentrál, mintha nem is lenne fizikus, azonban a számok ennek ellentmondanak. Másrészt azt mindenki elismeri, hogy az ellenzék jóval kevesebb támogatást adna. 

A közoktatásban a tartományok önállóságot is élveznek: a fő irányokat központilag jelölik ki, de ezen belül van mozgástér. Az önálló informatika óra csökkentésével régebben áttértek annak más tantárgyakban való oktatására, de észrevették, hogy nem tett jót a gyerekek informatika tudásának. Sokáig indiai, pakisztáni vagy más nemzetiségűek pótolták a fennálló IT mérnökhiányt, azonban sokan közülük hazatértek hazájuk IT fejlődésével párhuzamosan, vagy más országba mentek, és a német oktatás hosszú évek óta nem tudja pótolni hiányukat. Ezért szándékukban áll a programozás oktatását minden diáknak kötelezővé tenni, ahogy a brit alsósoknál, Németország internetes megbízottja, Gesche Joost szerint. 

joost_1.jpg

Gesche Joost

A 60 éves Merkel példaképének Marie Curie-t tartja, a lengyel származású francia fizikus és kémikust csodálja, amiért az adott korban helyt tudott állni a férfiak világában, és első nőként Nobel-díjat kapott (ráadásul kettőt is). Azt nem szereti viszont, ha másokhoz hasonlítják, például kifejezetten elutasítja, hogy Margaret Thatcherhez mérjék teljesítményét.

A beceneveket ő sem úszta meg. Bár a történelem során sok férfi uralkodó is kapott gúnynevet, ez ma már nem jellemző. De ahogy Thatcher "Vaslady" volt, Golda Meir "az egyetlen férfi a kormányban", vagy Indira Gandhi például "vén boszorkány" Richard Nixon szerint, úgy Merkel is megkapta már, hogy "vasasszony". Ez egy ideje alábbhagyott, és "Mutti" lett belőle, jól mutatva, hogy a férfiak siker esetén pozitív megerősítést kapnak, míg a nőkre hajlamosak az emberek ferde szemmel nézni, még akkor is, ha egyébként elismerik teljesítményüket. Ennek ellenére pályája legnagyobb kihívása előtt állhat most, pártja támogatottsága történelmi mélypontra süllyedt, új koalíciós partnereket kell találnia, és a német szélsőjobb is bejutott a parlamentbe, a nácizmus bukása óta először.

Bár az elején sem tűnt sokak számára egyértelműnek politikai karrierje, amikor még "Mädchen"-nek hívták. Mégis a 2000 óta eltelt időszakban senki nem tudott mellette tényezővé válni. Tudja jól, hogy politikusok jönnek és mennek: egyes tartományokból jelentek meg erős vezetők, mint Roland Koch Hesse-ből, Christian Wulff Alsó-Szászországból vagy Jürgen Rüttgers Észak-Rajna-Wesztfáliából, mégis kiírták magukat a politikai reflektorfényből vagy integrálódtak Merkel politikájába. 

 

Borítókép

Képek és forrás: reuters.com, http://hu.wikipedia.org/wiki/Angela_Merkel, http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/angela-merkel-a-rekorder-hatvan-eve-431416, http://physicsworld.com/cws/article/news/2013/sep/19/former-physicist-angela-merkel-seeks-third-term-as-german-chancellor, http://www.dw.de/angela-merkel-from-physics-to-politics/a-15794765, http://www.reuters.com/article/2012/05/16/us-germany-sauer-idUSBRE84F07420120516, http://sg.hu/cikkek/109831/programozast-tanulhatnak-a-nemet-also-tagozatosok

Szólj hozzá

tudomány programozás fizika Angela Merkel Geek Nő Marie Curie kvantumkémia