Melyik országban lehet egy nő azért vezető tudományterületen, mert az a férfiak számára nem vonzó pálya? Melyik tudományágban van a legkevesebb Nobel-díjas nő? Meddig nem kaptak fizetést a CERN fizikusnői? Melyik női tudós volt Manchester főpolgármestere, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia elnöke, vagy thai hercegnő? Nem gyakran jelenik meg magyar szerzőtől olyan könyv, amely egy New Yorkban már megjelent könyv magyar kiadása, és Nobel-díjas ajánlója is van. Hargittai Magdolna kémikus, az MTA tagja írta meg 65 női tudós történetét, amelyek részben interjúin is alapulnak, 17 ország áttekintésével - köztük India, Törökország, Oroszország vagy Japán kevésbé ismert kutatónőivel, Európa és az USA mellett. 

 „Egyszer, az 1970-es évek elején, az „üzemi négyszög” – a laboratórium vezetője, a párttitkár, a személyzetis és a szakszervezeti titkár – magához kérette Istvánt. Közölték vele, hogy nem helyes, ha a férj együtt dolgozik a feleségével. Nem voltak ellenségesek, és őszintén elmondták, hogy ha István nem lenne olyan sikeres, a környezete sokkal kevesebbet törődne a körülményeivel. István erre nyugodtan azt válaszolta, rendben van, majd másik munkahely után néz….A „négyszög” tagjai, persze, biztosak voltak abban, hogy a feleségnek, vagyis nekem kell távoznom – logikusan számíthattak erre a megoldásra. István válasza után a megbeszélés gyorsan véget ért, és azután soha többet nem esett szó az ügyről. Mivel semmilyen rendelet nem tiltotta, hogy férj és feleség együtt dolgozzon, hosszú éveken át közösen folytattuk a kutatásainkat” – írja a Széchenyi-díjas Hargittai Magdolna kémikus, a BME kutatóprofesszora és az Észak-Karolinai Egyetem díszdoktora.

Férjével, a szintén kémikus Hargittai Istvánnal több évtizede írnak a tudományról, interjúztak már például Teller Edével is. A szerzőt saját példája is arra ösztönözte, hogy megvizsgálja a nők tudományban betöltött szerepét, érvényesülési lehetőségeiket, hiszen többször tapasztalta, hogy a világ más részein is hasonló problémákba ütköznek főleg a család és munka egyensúlyát tekintve.

Az eredetileg a New York-i Oxford University Press kiadónál angolul megjelenő „Nők a tudományban határok nélkül” című kötetben csillagászok, fizikusok, kémikusok, biológusok és orvosok is szerepelnek, ahol a szerző külön fejezetet szentel például az orosz, török és indiai kultúrában dolgozóknak, illetve a vezetői pozícióba jutott kutatónőknek, de magyar nők kevésbé ismert története is olvasható.

Kevés kivételtől eltekintve a nők a 19. század végén jelenhettek meg végre a tudományban, persze leginkább férjük oldalán – ha kutathattak is mellettük, azért fizetés nem járt. Sokszor elsikkadt eredményeik számontartása, mert az a férj nevén jelent meg a közös munka miatt. Még Nobel-díjasokkal is előfordult, hogy csak azon az egyetemen kutathattak, ahol férjük is. A CERN még a ’60-as években sem biztosított fizetést a fizikus férjek fizikus feleségeinek, mondván, hogy ott túl sok van belőlük.

Leginkább a nepotizmus – azaz rokonok helyzetbe hozásának – tiltása volt az indok, amikor a feleséget nem szívesen alkalmazták, ugyanakkor nem is volt lehetőség sokáig arra, hogy a feleség máshol kutatói munkát kapjon. Felismerve a jelenséget, maguk a férjek is segíteni próbáltak, költöztek, ha arra volt szükség, váltogatták a sorrendet a szerzők nevénél a közös publikációkban, vagy egyenesen külön publikáltak.

De a gyerekek nevelése és a háztartás is az esetek többségben a nőre hárult. Például Mildred Dresselhausnak, aki fizikusként az MIT katonai laboratóriumában magnetooptikával foglalkozott, azért kellett munkahelyet váltania, mert mire összekészítette a 4 gyereküket reggelente, 8.30-ra ért csak be, 8.00 helyett, és a sokadik leszidás után inkább váltott. „Csupa agglegény tört pálcát felettem” – mondta. Az MIT-n maradt ugyan, saját kutatást kezdett, és végül férje, Gene is nála kezdett dolgozni. Esetükben kivételesen a feleség lett ismertebb.

Ahogy mások is hihetetlen teljesítményt nyújtottak a sokszor nehéz körülmények ellenére: volt, aki Manchester főpolgármestere volt, egyikük a Princetont vezette, más thai hercegnőként szakított a tradíciókkal és kémikus lett.

Kerstin Fredga csillagász a svéd „NASA” és a Svéd Királyi Tudományos Akadémia elnöke is volt, utóbbinál a fizikai, kémiai és közgazdasági Nobel-díjak odaítélésének folyamatáért felelt. Korábban rakéták felbocsátásával foglalkozott az USA-ban, ahol sokkal nehezebbnek ítélte a körülményeit, mint Svédországban. Kerstin tűéles képet fest a helyzetről: „Véleményem szerint egyetlen dolgot tehetünk: szigorúan a tudományos érdem alapján kell kinevezni a professzorokat. Az egyik szabályunk előírja, hogy két, azonos kvalitású pályázó esetén annak kell megkapnia az állást, aki az alulreprezentált nemhez tartozik – tehát nő és férfi egyaránt lehet, esete válogatja. A természettudományokban rendszerint a nő kapja, a bölcsészettudományokban inkább a férfi.”

Maria Goeppert Mayert, Marie Curie mellett máig az egyetlen fizikai Nobel-díjast apja ösztönözte a tudományos pályára: „Nem nőnek akarlak nevelni – úgy értette, nem háziasszonynak - … aki nem lát túl a mindennapi teendőkön” – mondta lányának, aki hallgatott rá, és fizikus lett. Göttingenben tanult és dolgozott Max Born mellett, majd kémikus férjével, Joe Mayer-rel együtt az USA-ba költöztek. A nácik megerősödésével Németországban maradt családtagjaik nem voltak biztonságban, ez és a gyerekek nevelése, és az USA-ban női mivolta miatti elhelyezkedési nehézségek együtt már nagy megterhelést jelentettek. A férjének a Johns Hopkins Egyetemen ajánlottak állást, de Mariát nem vették fel. „Senkit sem érdekelt, hogy jobban értett a kvantummechanikához, mint a Johns Hopkins összes akkori fizikaprofesszora” – írja a szerző. Végül mentora Teller Ede lett: ő segített, hogy dolgozhasson a Chicagoi Egyetemen.

Amikor viszont Joe-t a Johns Hopkins nem véglegesítette, tovább költöztek, és míg férjét felvette a New York-i Columbia Egyetem, Maria-t ismét nem akarták.  Az egyik, hamarosan Nobel-díjas professzor, Isidor Rabi szerint a nők idegrendszere „…egyszerűen más. Nem engedi, hogy koncentráljanak. Azt hiszem, ezen nem is érdemes vitatkozni, így van és kész. Mehetnek a nők is kutatóknak, és elég jól végzik majd a dolgukat, de átütő eredményeket ne várjunk tőlük – mondta. A már Nobel-díjas Harold Urey kémikus szerencsére másképp gondolta, ezért felvette Mariát – de ő is fizetés nélkül.

Itt ismerte meg Enrico Fermi-t, aki a fasiszta Olaszországból menekült, és aki a magfizikát ajánlotta neki. Maria hallgatott rá, és ez három dolgot hozott az életébe: egy titkos projektet az uránhasadás terén, egy másikat Tellertől, a Manhattan-terv részeként, és a további, háború utáni közös munkát Tellerrel és újra Fermivel, amikor Maria felfedezte az atommag héjszerkezetét és elkészítette annak modelljét, amelyért 1963-ban Nobel-díjat kapott. Bár ő kiemelkedő példája a kutató, feleség és anya szerepének összehangolására, és több férfi kollégája pozitív hozzáállására, mégis jogosan gondolta azt, hogy „házassága sok egyetemi embert mentett fel az alól, hogy munkaerőként számoljon vele”.

„Hargittai Magdolna inspiráló történeteket oszt meg velünk olyan nőkről, akik ügyüket sikerre vitték. Ez a különböző kultúrákon bátran átívelő könyv olyan női tudósokkal ismertet meg bennünket, akik képesek voltak életükben egyensúlyt teremteni, és akik rászolgáltak mélységes tiszteletünkre” – mondja Roald Hoffman kémiai Nobel-díjas professzor a Nők a tudományban határok nélkül c. könyvről.

A szerző a felsoroltakon kívül még sok más kutatónő izgalmas életét mutatja be, egyben törekszik a kiegyensúlyozottságra a nők nehézségeit illetően, amelyek még a tudományos szféra történetét is végigkísérik. „Eddig is tudtuk, hogy minden „dolgozó” nő a világ minden országában találkozik előítéletekkel, diszkriminációval, a nők lenézésével, háttérbe szorításával. Mindenütt meg kell küzdenie a munka és a családi élet, gyereknevelés összeegyeztetésével. Hargittai Magdi interjúiból most azt tudjuk meg, hogy mindez a Nobel-díj árnyékában jottányival sincs másképp” – írja Ferge Zsuzsa szociológus akadémikus, az ELTE professzor emeritusa.

Itt még több női tudós életéről olvashatsz.

Forrás: Hargittai Magdolna: Nők a tudományban határok nélkül, Akadémiai Kiadó, 2015., http://www.alexandra.hu/scripts/cgi/webshop.cgi/GetBook?SessionID=02034E268711D6E414F6E56470D9BCA3124E8ADA5C880935AF3297A25AB89B022F6F2A106742E1C67593CACFCDRRRDRYFZKDHPBFEGKXCNUZKQBBFKP3B979A0AE844B9B595F4AD3A97ACC53D87AB0C07E6CFA4DD345902&TabSheet=book&Page=1&SrcWord=&SrcField=sf&SrcCategory=&CategoryID=ALJ,&BookID=744804&GotoBook=True&Price=&CBStock=CHECKED&CBDiscount=&LastDays=20&navsource=toplista