1940-ben a nácik lerohanták Dániát és bevonultak Koppenhágába. A híres fizikus, Niels Bohr tudta, hogy bajban van: nála, az Elméleti Fizikai Intézetben volt ugyanis két kollégája Nobel-díja. Hogy ez miért volt baj? Max von Laue, a hitleri politika ellenzője, és a zsidó származású James Franck küldték el neki korábban díjaikat megőrzésre. Titokban, mert Németországból tilos volt aranyat kivinni, a díjak pedig 23 karátos aranyból készültek. A tetejében pedig a nevük is rajtuk szerepelt, ami egyenlő volt a beismeréssel. Mindez Niels Bohrra, mint a díjak őrzőjére nézve főbenjáró bűnnek minősült volna, ha a Gestapo megtalálja azokat. A probléma abszurd, de hatásos megoldásában Hevesy György volt segítségére.

Bohr évek óta segítette zsidó kollégáit, sokakat ő hívott intézetébe dolgozni Hitler hatalomra jutása után, és többen innen mentek tovább Nyugatra. Még 1933-ban a Rockefeller Alapítvány létrehozott egy alapot, amely segítségével sok zsidó tudósnak segítettek elmenekülni Németországból: Bohr és az alapítvány vezetésének egyezsége volt, hogy az általa alapított intézet jelenti majd az átmeneti állomást.

Hevesy György, a szintén zsidó származású, később Nobel-díjas magyar kémikus is Bohr intézetében dolgozott akkoriban, és ahogy beért a laborba, érthető módon gondterhelten találta Bohrt, aki elmondta neki, miért aggódik, és kérte, hogy találjanak megoldást. De az aranyat nehéz kezelni, szinte lehetetlen bármi közé elrejteni, könnyen észrevehető, ezért először nem tudták, mitévők legyenek. Hevesy azt mondta, ássák el a kertben, de ez nem bizonyult jó ötletnek, ismerve a nácik alaposságát – Bohr biztos volt benne, hogy felásnák a kertet, és megtalálnák a díjakat. Hevesynek ekkor támadt egy ötlete: „Úgy döntöttem, feloldom (azokat).” Királyvizet készített, és beletette a két díjat.

„Míg a megszálló erők Koppenhága utcáin masíroztak, én Laue és Franck érméinek feloldásával voltam elfoglalva” – írta később Hevesy. Azért ez nem volt kézenfekvő megoldás: az arany nem keveredik bármivel és nem is oldható fel bármiben – ezért választotta Hevesy a királyvizet, amely háromnegyed rész sósavból, és egy rész salétromsavból áll. Nagyon lassan, de végül oldódni kezdtek a díjak: előbb barackszínű, majd narancssárga oldat keletkezett. Hevesy pedig elrejtette egy félreeső polcon, és ettől kezdve már nem tűnhetett fel senkinek. Néhány helyen olvasható, hogy Hevesy annak tudatában volt kénytelen órákig várni az oldódást, hogy a nácik bármikor rájuk nyithatnak. Ehhez képest az Urbanlegends emlékeztet, hogy Hevesy azt írta, magát az intézetet csak három év múlva szállták meg a németek, bár vonulni láthatta és hallhatta őket.

Az esetleges kudarc von Laue-t is nagyon rosszul érintette volna: ő Németországban maradt, sokak szerint ő jelentette kompromisszumok nélkül a náci politikát elítélő, zsidó honfitársait titokban kimenekítő tudóst, akit megfosztottak tudományban betöltött pozíciójától. Ha a díj előkerült volna, a náci ügyészséggel kellett volna szembenéznie. James Franck pedig ekkor már az USA-ban volt, Laue és Bohr segítségével kijutva Németországból.

Hevesy is menekülni kényszerült később, 1943-ban, amikor Stockholmba ment. A háború után tért csak vissza, és meg is találta az oldatot, ahol hagyta. A nácik kifosztották ugyan az intézetet is, de senkinek nem tűnt fel, hogy az ott a polcon valójában oldott arany. Nem sokkal később Hevesy kémiai eljárással ugyanúgy visszanyerte belőle az aranyat, és megküldte a Nobel-díj bizottságnak. Ők pedig – nem tudni, hogy ebből az aranyból-e -, de új díjakat készítettek, és végül 1952-ben újra átadták azokat a két díjazottnak.

Bohr és Einstein

Niels Bohr maga is díjazott volt - az atomok szerkezete és a kvantumelmélet megértéséhez való hozzájárulásáért kapta, - de az ő díja nem volt nála: még 1940-ben egy aukción elárvereztette, hogy abból támogasson egy finn humanitárius segélyszervezetet. A vásárló névtelen maradt, de az érmét a vétel után elküldte a dán Történeti Múzeumnak, ahol ma is kiállítva látható.

Később Bohr is elmenekült, miután a németek számára kiderült, hogy édesanyja zsidó családból származott: a dán ellenállás menekítette ki családjával a tengeren, Svédországba. Másnap, 1943. szeptember 30-án maga kérte V. Gusztáv svéd királyt, hogy nyilvánosan jelentse be: Svédország kész befogadni a zsidó menekülteket. Október 2-án a svéd rádióban hangzott el, hogy segítséget nyújtanak a Dániából menekülőknek. A történészek ma is vitatkoznak azon, mennyire lehetett valóban Bohr befolyással erre az eseményre: van, aki szerint neki köszönhető, mások szerint az események kiszélesedésére ő már nem volt hatással. Akárhogy is, több mint 7 000 zsidó menekülhetett át Svédországba ezután.

Október 6-án Bohr már úton volt Nagy-Britanniába, ahová azonnal meghívták, miután megtudták, hogy elmenekült hazájából. Csakhogy nehéz volt a németek elől elbújni, ezért brit segítséggel, egy Mosquito típusú kis gépen jutott át Skóciába, amellyel gyorsan és nagy magasságban kerülték el a németeket Norvégia felett. Igaz, ő ejtőernyővel felszerelkezve és oxigénmaszkban a hátsó részben feküdt, egy ideig pedig az eszméletét is elvesztette, mert nem hallotta meg, amikor a pilóta rászólt, hogy kapcsolja be az oxigén ellátást. Egy héttel később fia is átkelt egy ilyen „járattal”, és személyi asszisztenseként lett állandó kísérője.

Bohr később Nagy-Britanniából vett részt a Manhattan projektben, tett látogatást Los Alamosban is, de úgy vélte, a bombát nélküle is képesek előállítani. Egyre nagyobb szószólója lett viszont annak, hogy a világgal meg kell osztani a nukleáris kutatásokra vonatkozó információkat, különösen a szovjetekkel. Ezt azonban sem Roosevelt, sem Churchill nem támogatta, amikor személyesen is találkozott velük. Egészen 1950-ig maradt egyedül ezzel a véleménnyel, amikor a szovjetek végrehajtották az első nukleáris teszteket. Bohr egyre inkább hangsúlyozta, hogy csak a nemzetközi ellenőrzés szabhat határt a nukleáris fegyverkezési verseny elszabadulásának. Javaslatára végül megalakult a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség. És ő lett az első, aki megkapta az Atom a Békéért Díjat, 1957-ben (utána Hevesy következett).

A háború után egyébként visszatért Dániába, ahol újra a dán tudományos akadémia elnöke lett. Részt vett a CERN megalapításában: 12 ország fogott össze, hogy a háború után már megakadályozzák a kutatók USA-ba irányuló további emigrációját, és megalakították genfi székhellyel a kutatóintézetet, amelynek első főigazgatója, Victor Weisskopf szerint Bohr nélkül sosem jöhetett volna létre az összefogás.

Bohr ameddig tudta, a világháború alatt maga működtette az Elméleti Fizikai Intézetet, amelynek alapítója is volt, és használta azt emberek kimenekítésére: Guido Beck, Felix Bloch, James Franck, Hevesy György, Otto Frisch, Hilde Levi, Lise Meitner, George Placzek, Eugene Rabinowitch, Stefan Rozental, Erich Ernst Schneider, Teller Ede, Arthur von Hippel és Victor Weisskopf is neki köszönheti, hogy Nyugatra vagy Svédországba távozhatott. Ma az intézet az ő nevét viseli.

Itt egy másik kalandos életről olvashatsz.

Képek és forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Niels_Bohr, http://www.npr.org/sections/krulwich/2011/10/03/140815154/dissolve-my-nobel-prize-fast-a-true-story, http://www.sindark.com/2009/02/16/hiding-nobel-prize-medals/, http://www.urbanlegends.hu/2015/04/nobel-aranyermeket-oldott-fel-a-magyar-kutato/, https://en.wikipedia.org/wiki/Max_von_Laue