2014. nov 22.

Űrhajósnők a Csillagok között

írta: KovácsBernadett
Űrhajósnők a Csillagok között

boliviainteligente-fknaup7ixyy-unsplash_1.jpgA mozikban futó Csillagok között (Interstellar) egyik tudósának szerepét eredetileg férfira írták, de Christopher Nolan rendező minimális változtatás mellett mégis színésznőre, Jessica Chastainre bízta Murph karakterét. Matthew McConaughey lányát játssza, aki magára marad gyerekként, miután űrhajós apja elindul élhető bolygót felkutatni a pusztulóban lévő Föld helyett. Kis lépés a mozinak, nagy lépés a tudománynak a gender gap terén, hiszen a mérnököknek, informatikusoknak és fizikusoknak csak ötöde, az űrhajósoknak tizede nő. Főleg utóbbinál volt nehéz a kezdet, bár az arányok lassan azért javulnak: vasárnap is indul egy nő az űrbe.

A forgatókönyv első olvasásra bonyolult volt Chastain számára: „Sokszor okosabb a karakterem, mint én. De ilyenkor mindig hajt valami, hogy mégis megcsináljam. Murph egyszerre nagyon intelligens és érzékeny, aktívan részt vesz az őt körülvevő világban, de mégis törékeny. Ez nem egy tipikus férfi szerep.” - mondja a színésznő. Holott Murph nevét is meghagyták fiúsra - Murphy törvényei után. Az elmélyülésben Kip Thorne fizikus segítette, aki eddig is több sci-fi szakmai tanácsadója volt (egyben Stephen Hawking barátja). Thorne nemcsak felkészítette a színésznőt, de a történethez is adott tanácsokat Nolan forgatókönyvíró öccsének, mint korábban is, például az 1987-es Kapcsolat című könyvnél, amelyből azonos címmel forgattak filmet.

chastain.jpgNolan döntését saját lánya is motiválhatta, a filmben erős az apa-lánya kapcsolat hangsúlyozása. De fontos ez a mérnöki, informatikai és fizika terület szempontjából, hiszen az ezeket a pályákat választók között 80-20 %-os az arány a férfiak javára, vagyis az itt dolgozóknak csak egyötöde nő. A film különösen sokat segíthet ennek javításán,  mert egyszerre két női tudóst is láthatunk: a másik McConaughey társa a küldetésben, akit Anne Hathaway játszik. Sokat jelent és ösztönző, ha fiatal lányok a filmvásznon olyan nőket látnak intergalaktikus problémákat megoldani, akik akár ők is lehetnének. De nemcsak lányoknál és fiatal nőknél működik ez a hatás: szülőknél, tanároknál és mindazoknál, akik ilyen területen dolgoznak és tenni tudnak a nőkkel szembeni diszkrimináció ellen ezeken a munkahelyeken.

Az elmúlt években is készítettek nagyszabású űrutazós sci-fiket, amelyekben űrhajós, kutató szerepekben láthattunk nőket főszereplőként. Sandra Bullock az egyik főhős Alfonsó Cuarón tavaly bemutatott, Oscar-díjas Gravitációjában. Baleset történik egy űrállomáson: becsapódó meteorok megsemmisítik a bázist, és a két - éppen az űrhajón kívül dolgozó - asztronautát elszakítják a hajótól, akik magukra maradnak az űrben. Noomi Rapace a főszereplő, Charlize Theron mellékszereplő a 2012-es Ridley Scott által rendezett Prometheusban. A tudósok idegen civilizáció emlékeire bukkannak a Földön, amelyeket követve űrhajót indítanak, hogy választ találjanak az emberiség alapvető kérdésére.

És hogy mi a valóság?

Hivatalos űrprogramok keretében eddig 57 nő vett részt űrrepülésben, ebből 45 amerikai. A női űrhajósok részaránya 2013 végéig, 10, 6% a férfiakhoz viszonyítva, ami nagyon alacsony, bár lassan egyre növekszik az arány. 

Az első Valentyina Tyereskova szovjet űrhajós volt, 1963. június 16-án hagyta el a Föld légkörét a Vosztok–6 fedélzetén, ezzel be is írta magát a történelembe: negyvennyolcszor kerülték meg a Földet, három nap után tértek haza. Abban is első volt, hogy tesztrepülési tapasztalatok nélkül választották ki, hobbi ejtőernyőzésének köszönhette, egyébként textilgyári munkás volt. Az ő repülése után 19 évig nem járt nő az űrben.

tyereskova.jpg

Valójában egy amerikai nő, Geraldyn Cobb lehetett volna az első. Az USA Mercury 13 kódnéven, nem hivatalosan indította az Első Női Űrhajós Kiképző Tréninget. Csakhogy egy szenátusi meghallgatáson a Földet először megkerülő amerikai űrhajós, John Glenn elmondta, hogy a nők társadalmi helyzetüknél fogva nem alkalmasak képviselni ilyen szerepben az amerikai népet. Így nem űrutazott végül Geraldyn, pár hónappal később indult a Szovjetunióban Tyereskova. Itt tudta meg Geraldyn, hogy nem utazhat (balra):

geraldyn.jpg

Az első amerikai nő az űrben Sally Ride volt, 1983-ban. Őt 8000 jelentkezőből választották ki, és kétszer is utazott:

sally.jpg

Marsha Ivins az egyik legtapasztaltabb pilóta volt a NASA-nál, ötször járt az űrben, és majdnem minden típusú űrrepülésben részt vett: 

marsha.jpg

Kalpana Chawla és Laurel B. Clark űrhajósnők a Columbia-katasztrófa előtt. Az űrrepülőgép 28. repülése után 2003. február 1-jén visszatérés közben, Texas állam fölött darabokra szakadt, a fedélzetén tartózkodó űrhajósok életüket vesztették.

70727_575266_1000x700.jpg

Négy űrhajósnő, akik egyszerre tartózkodtak az űrállomáson 2010-ben:

4nő.jpg

Jobbra lent Dorothy Metcalf-Lindenburger, mellette Stephanie Wilson láthatók; felettük Tracy Caldwell Dyson mérnök és a japán asztronauta, Naoko Jamazaki mosolyognak. 

Jelenleg is kiküldetésben vesz részt az orosz Jelena Szerova repülőmérnök:

jelenaszerova.jpg

November 23-án, vasárnap indul a Nemzetközi Űrállomásra az első olasz űrhajósnő, Samantha Cristoforetti gépészmérnök, volt vadászpilóta, aki több mint 8500 jelentkezőből az egyetlen nő volt. Öt nyelven beszél és Twitteren követhető: 

https://twitter.com/astrosamantha 

samanthacristoforetti.jpg

Tavaly választottak ki 8 jelöltet több mint 6 ezer jelentkezőből, akik a jövőben például az első polgári űrhajóval utaznak a Nemzetközi Űrállomásra, landolnak egy Hold mellé vontatott aszteroidán, és akár egy Mars-misszióban is részt vesznek majd. Közülük 4 nő, a számok véletlenszerűen alakultak így, a végzettségük változatos, kutatótól a katonáig terjed.

Van kedvenced a sci-fi filmek között, amelyben női szereplő főszerepet játszik?

Ha tetszett a poszt, csatlakozz Facebook oldalamhoz még több érdekességért: https://www.facebook.com/monsooninfoblog

 

Képek: wikimedia.org, mirror.co.uk, smh.com, neatorama.com, wikipedia.org, wired.com, holgypilota.blog.hu. 

http://www.usnews.com/news/stem-solutions/articles/2014/11/07/why-interstellar-is-great-for-women-in-stemhttp://ukscreen.com/articles/interviews/jessica-chastains-character-in-interstellar-was-originally-a-man-5378/http://www.nlcafe.hu/foto/20140412/nok-a-vilagurben-fotok/http://holgypilota.blog.hu/2012/02/09/geraldyn_es_a_nasa_buktahttp://www.hadmernok.hu/143_26_tothe.pdfhttp://index.hu/tudomany/2013/06/18/az_uj_urhajosok_fele_no/http://hvg.hu/kultura/20141119_Interstellar_tudomany

Kép innen

Szólj hozzá

tech űrkutatás tudomány karrier fizika Twitter Geek Nő