2014. nov 05.

5 tipp nőknek (nemcsak) az IT pályán való érvényesüléshez

írta: KovácsBernadett
5 tipp nőknek (nemcsak) az IT pályán való érvényesüléshez

christina-wocintechchat-com-l85a1k-xqh8-unsplash_1.jpgSikeres nőket kérdeztek a tech iparból, szerintük mire van szüksége egy nőnek ebben a szakmában, hogy előre jusson? A válaszaik erre az ágazatra születtek, mégis több közülük általános érvényű: 

  1.       Próbálj ki minél több dolgot, főleg, ha pályakezdő vagy! Az IT szakma nem homogén, rengeteg területe van, amiket jobb ismerni, hogy aztán megtaláld, amiben jó vagy, és azt erősíthesd (ugyanígy legyél tudatában annak, amit viszont nem szeretsz) - Kimberly Hancher, informatikai vezető, Equal Employment Opportunity Commission (Egyenlő Foglalkoztatás Lehetősége Bizottság). Már dolgozott, amikor az IT iránt érdeklődni kezdett, miután akkori munkahelyén még papíron tervezték a költségvetést.
  1.       Tedd minél változatosabbá karriered annak révén, amit elvállalsz! Vagyis a munkával kapcsolatos váltásnál vedd figyelembe, hogy az általad majd felügyelendő beosztottaid, a költségvetés és a portfolió, azaz minden ezt a növekedést és változatosságot tükrözze – Lisa Davis, a Georgetown Egyetem informatikai vezetője. 
  1.       Ne félj elkezdeni valami újat csinálni! Ha sok évvel ezelőtt megkérdezik, hogy IT vezető-helyettes leszek-e, azt mondom, nem. Ha valaki elhív egy új feladatra, hát vállald el. Nem tudhatod előre, ez indítja-e el a karriered – Linda Howard, a SAIC nevű, főleg az amerikai kormányzatnak szolgáltató cég informatikai vezető-helyettese, korábban a HP elnökhelyettese. 
  1.       Mi a karrierem útvonala? Sosem terveztem ebből bármit is, mert ez nem volt olyan fontos, ami egyedül fontos volt, az a szándék valamilyen cél elérésére. Lásd a lehetőségeket, értsd, hogy mire van szükség, és csak csináld – Michele WeslanderQuaid, a Google tanácsadója. 
  1.       Egyedülállónak tartom magam, mert az IT minden területén dolgoztam a pályám alatt, olyan vezető vagyok, aki egész karrierjét a technológiai szektorban töltötte. Sokszor csodálkoznak a beosztottaim, honnan tudtam, hogy tegyek fel nekik egy kérdést, azt mondom: azért, mert én már dolgoztam a munkakörödben – Lisa Davis. 

http://www.fiercecio.com/story/wit-panel-tech-career-paths-far-predictable/2014-01-22-0

http://www.linkedin.com/in/kimberlyhancher

http://www.linkedin.com/pub/lisa-davis/21/73b/228

http://www.linkedin.com/pub/linda-howard/10/746/567  

http://www.linkedin.com/in/micheleweslanderquaid  

Kép innen

Szólj hozzá

tech karrier informatika tanács Google Tippek Geek Nő