2014. dec 09.

Obama és a programozás

írta: KovácsBernadett
Obama és a programozás

Barack Obama az első amerikai elnök, aki élőben hajlandó volt programozást tanulni. Ráadásul egy diáklánytól. Tegnap, a Kódolás Órája 2014 rendezvényen írta meg első kódját, az erre a célra fejlesztett oktató játékkal. "Lassabban, mert én öregember vagyok" - mondta az elején. 

Mellettük Megan Smith, az amerikai kormány nemrég kinevezett technológiai vezetője beszél Dr. Grace Murray Hopperről is, aki december 9-én született, nőként részt vett a Mark I. számítógép fejlesztésében, és kitalálta a programot, amely segít a számítógépnek bármely programnyelvet lefordítani.

Barack Obama az eseményt tegnap videoüzenetben nyitotta meg, hangsúlyozva a programozás fontosságát: "Ne csak használj dolgokat, hozz is létre dolgokat. Szánj rá egy órát, hogy többet megtudj a technológiáról, amely életünk minden részét érinti! Ezzel felkészülsz azokra a jövőbeni képességekre, amelyekre majd szükséged lesz." 

David Cameron brit miniszterelnök szintén diákokkal vett részt az eseményen:

code_orgcameron.jpg

Lent Enda Kenny, Írország miniszterelnöke, akit egy tíz éves lány tanít programozni. Lauren Boyle elnyerte az EU-tól a Digital Girl of The Year 2014 címet. 

enda.png
A Kódolás Órája az USA-ban egyhetes rendezvény része. Idén másodjára rendezik meg a Programozás Hetét, amelyet az EU szintén másodjára tartott meg még októberben. Az USA-ban a Kódolás Órája kapcsán főleg olyan támogatók, mint Mark Zuckerberg azt várják, hogy 100 millió diákot fog elérni. Erről itt írtam: http://monsooninfo.blog.hu/2014/11/07/the_hour_of_code_is_coming_a_vilag_legnagyobb_tanulasi_esemenye.

Ha tetszett a poszt, további érdekességekért csatlakozz Facebook oldalamhoz: https://www.facebook.com/monsooninfoblog.

Fotó: code.org. Az Index cikke: http://index.hu/tech/2014/12/08/igy_kell_egy_ora_alatt_jatekot_irni/. 

 

 

 

Szólj hozzá

tanulás programozás informatika társadalmi felelősségvállalás Lányok Napja Code.org e-Trend