2016. ápr 30.

Colleen Bell: a mérnöki pályákon nőként is el lehet érni sikereket!

írta: KovácsBernadett
Colleen Bell: a mérnöki pályákon nőként is el lehet érni sikereket!

13102721_935390223245637_7626479078173067537_n_1.jpgColleen Bell budapesti amerikai nagykövet is részt vett a Lányok Napja rendezvényen, amely tizenhét városban, ezerhatszáz középiskolás lánnyal zajlott április 28-án. Amellett, hogy több multinacionális cégnél 2020-ra a középvezetés ötödének nőkből kell állnia, a mai fiataloknak többnyire elképzelése sincs egyes szakmákról, vagy arról, hogy a szülei mit is dolgoznak. Pedig a pályaválasztóknak helyesen kell felmérniük esélyeiket a jövőt illetően, hiszen a most zajló negyedik ipari forradalomban nagy számban tűnhetnek el a ma jellemzően nők által ellátott munkakörök, miközben a lányok az iskolában ugyanolyan jól teljesítenek. Az eseményt szervező Nők a Tudományban Egyesület 2020-ra megduplázná a műszaki karokon tanuló nők arányát, hozzájárulva egzisztenciális biztonságuk növeléséhez. 

A Lányok Napja kezdeményezés a „Take your Child to Work Day” elnevezésű amerikai kezdeményezésből indult el, mindkét programot évente április utolsó csütörtökén rendezik meg.

Ennek köszönhetően Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok nagykövet asszonya is csatlakozott a programhoz. A tavalyi GE-nél tett látogatása után idén a Ustream-re esett választása.

„Őszintén remélem, hogy a hasonló rendezvények inspirálólag hatnak rátok. Bátorítok minden lányt, hogy küzdjön az álmaiért, hiszen a természettudományos, műszaki és informatikai pályákon nőként is el lehet érni sikereket! Mi azért vagyunk itt, hogy ezt erősítsük bennetek!” – hangsúlyozta Bell.

A résztvevők szerelhettek turbinát, megtudhatták, hogyan készül kedvenc műanyag kockajátékuk, összerakhattak egy játékprogramot, megtervezhették életük első weboldalát vagy tesztelhették a streamelés alapjait okostelefonjukon. Fény derült arra is, hogy az informatikusok nemcsak a számítógép előtt kuksolnak egész nap, hogyan biliárdoznak az atomokkal a kutatók, vagy hogy egyes helyeken a kreativitást ping-ponggal és csocsóval fejlesztik.

A pályaválasztóknak és szüleiknek arra is gondolniuk kell, hogy helyesen mérjék fel az esélyeiket a jövőt illetően, hiszen a most zajló negyedik ipari forradalomnak köszönhetően nagy számban tűnhetnek el ma jellemzően nők által választott szakmák.

Ugyanakkor a műszaki pályák versenyképesek, kreatívak, rugalmasak, folyamatosan megújulnak, és biztos megélhetést nyújtanak. Ahhoz azonban, hogy az előítéleteket és a rögzült sztereotípiákat leküzdhessék a mai középiskolások, választásukat támogató tanárokra, szülőkre és nagyobb tájékozottságra is szükségük lenne. A korábbi évek programjai után kitöltött kérdőívekből valamint több, a témában készült tanulmányból is kiderül, hogy a mai fiataloknak többnyire semmilyen elképzelése nincs egyes szakmákról, sőt nagy részük azt sem tudja, hogy a szülei mit dolgoznak.

A lányokra eleve jellemző a nemi sztereotípiákból adódó önbizalomhiány, és sokszor a saját szüleik és tanáraik sem támogatják ezen a pályán őket, pedig iskolai eredményeik semmivel sem rosszabbak fiú társaiknál. Érdekesebbnek találnák a matematika, fizika és kémiai tanulmányaikat, ha több, interaktív, tudományos kísérleteket is magába foglaló tanórájuk lenne.

Ugyanakkor a cégek érdeke is a programban való részvétel, hiszen közvetlen toborzásra van lehetőségük, másrészt pedig több multinacionális cégnél 2020-ra a középvezetés ötödének nőkből kell állnia. A cél nyilván nem a kvótarendszer bevezetése, hanem az attitűdváltozás elérése és a sztereotípiák leépítése.

A Lányok Napja hazai elindítója a Nők a Tudományban Egyesület, hosszú távú céljuk, hogy megfordítsák a lányok pályaválasztási szokásaiban ma még uralkodó trendet és felhívják figyelmüket a természettudományokhoz, technológiához, mérnöktudományokhoz és informatikához szorosan kapcsolódó pályákra.

A programhoz tizenhét város elkötelezett cégei csatlakoztak, amelyek szintén tesznek a női munkavállalók arányának növeléséért.

„Mi a Ustreamnél fontosnak tartjuk, hogy a nők minden szakmában, így az informatikában is akadályok nélkül helyezkedhessenek el és próbálhassák ki magukat. Az ilyen kezdeményezéseket azért támogatjuk, mert olyan lehetőségeket mutatnak meg a középiskolásoknak, amelyekkel az iskolapadban nem feltétlenül találkoznak” - mondja Fehér Gyula, a Ustream társalapítója.

evosoft.jpg

„Mi az evosoftnál hiszünk abban, hogy a mérnöki szakmának nem jó az elférfiasodás, sokkal több női mérnökre van szüksége a világnak!” – mondja Dr. Várady Péter, az evosoft hungary Kft. ügyvezetője.

telekom.jpg

„Mivel a Magyar Telekom és T-Systems Magyarország piacvezető a hazai infokommunikáció területén, fiatal munkatársaink óriási szakmai kihívásokkal találják magukat szemben. Számos olyan innovációval találkozhatnak, amely itt jelenik meg először Magyarországon. A legújabb technológiákkal ismerkedhetnek meg, olyan projektekbe kapcsolódhatnak be, mint pl. a digitális város, amelyek európai szinten is egyedülállóak" – mondja Somorjai Éva humán erőforrás vezérigazgató-helyettes.

evopro.jpg

„Az evopro mérnökirodánál a nemzetközi projektekben szerzett tapasztalataink alapján fontos megjegyezni, hogy a hatékonysághoz a szakmai profizmuson és a nyelvtudáson felül sokban hozzátesz, ha a mérnökcsapatban női munkatársak is megfelelő arányban szerepelnek. Ennek biztosításához az első lépés, hogy a lányok már az általános és középiskolában is mutassanak érdeklődést a reáltárgyak iránt, hogy a későbbiekben a pályaválasztáskor a mérnöki és természettudományi képzésekre is megfelelő számú hölgy jelentkező legyen” – áll az evopro irányelveiben.

ge.jpg

“A GE Power-nél hiszünk abban, hogy a folyamatos technológiai innovációhoz szükség van fiatal, dinamikus, elkötelezett szakemberekre, akikkel egy közös fejlődési utat bejárva érhetjük el vállalati és egyéni sikereinket. A veresi gyárban nem teszünk különbséget munkavállallók között semmilyen diszkriminatív alapon; csak az számít, hogy ki mennyire ért a szakmájához, hogyan viszonyul a munkatársaihoz és mennyire elkötelezett a rá bízott feladat iránt. Remélem, hogy a nálunk szerzett pozitív tapasztalatok segíthetik őket abban, hogy a mérnöki pálya felé orientálódjanak és nekünk pedig lehetőséget nyújt arra, hogy megmutassuk, milyen szép és izgalmas szakma a miénk” – mondja Lencsés Gergő, a GE Power & Water veresegyházi gyárának vezetője.

Itt egy másik kiemelkedő kezdeményezésről olvashatsz: A Stanfordtól Hejőkeresztúrig – a hivatalos tanévnyitó margójára

 

Képek: Lányok Napja

Szólj hozzá

tech oktatás tudomány informatika társadalmi felelősségvállalás információs társadalom Colleen Bell Lányok Napja Nők a Tudományban Egyesület