Szent-Györgyi Albert legközelebbi és legsikeresebb munkatársa volt dr. Banga Ilona csaknem 17 éven át. 25 közös publikációjuk jelent meg, több a Nature-ben. Jelentősen hozzájárult azokhoz a kutatásokhoz, amelyekért Szent-Györgyi a Nobel-díjat kapta: a nagy mennyiségű C-vitamin előállításáról szóló publikációt is ketten jegyezték. Egy későbbi, szintén kulcsfontosságú és Nobel-esélyes kutatást azonban mégsem ő vihetett végig. Szent-Györgyi az aktinnal és aktomiozinnal kapcsolatos eredményeket hosszú ideig másnak tulajdonította, egészen 1973-ig, amikor 26 év után először hazalátogatott, és kijelentette, hogy az ő vezetése alatt Banga Ilona fedezte fel azokat. 

1952-ben dr. Banga Ilona kapott egy táviratot a Parlamentből, miszerint Kossuth-díjjal tüntették ki. Férje és kutatótársa azonban nem kapta volna meg a díjat, így ő sem akarta elfogadni. „Négy évvel az elasztázra vonatkozó első közlésünk után, 1952-ben egy este táviratot kaptam: jelenjek meg az Országházban a Kossuth-díj átvételére - én, egyedül. Mikor meggyőződtünk arról, hogy nem tévedésről van szó, én képtelenségnek tartottam a férjem mellőzését, hiszen az ő ötlete alapján indult el a kutatás, amelybe én bekapcsolódtam. A díjat odaítélő bizottság tagjai érdeklődésemre, azt válaszolták, azért illet csak engem a díj, mert új enzimet állítottam elő kristályosan, az enzim orvosi jelentősége azonban még nem bizonyított. Ezt a döntést olyan igazságtalannak tartottam, hogy egyik hivatalos közegtől a másikhoz futottam megtudni, mi a módja a visszautasításnak. Végül is sikerült a díjról a megfelelő fórumon lemondanom, bár közölték velem, hogy ezt sértésnek tekintik és aligha számíthatok a jövőben elismerésre. A hátrányos következményeket a következő években valóban megismertem. A kutatómunkát azonban folytattuk tovább és 1955-ben, amikor a központilag diktált közéletű szélsőségek már kezdtek megszűnni, férjem és én, együtt kaptuk meg a Kossuth-díj II. fokozatát.”

Hódmezővásárhelyen született 1906-ban. Orvos édesanyja kérésére nem lett, vegyész viszont igen: Szegeden, Bécsben és Debrecenben is tanult. Pályáját Szegeden kezdte az Orvosi Vegytani Intézetben. Szent-Györgyi Albert mellé került, aki – mivel üres álláshelyük épp nem volt – gyakornoknak vette fel 3 hónap próbaidőre, de annyira elégedett volt vele, hogy már 3 hét után megoldotta a véglegesítését.

Ő lett legközelebbi és legsikeresebb munkatársa csaknem 17 éven át. 25 közös publikációjuk volt, több a Nature-ben jelent meg. Jelentősen hozzájárult azokhoz a kutatásokhoz, amelyekért Szent-Györgyi a Nobel-díjat kapta. Tanulmányozták, hogyan nyerhető ki a C-vitamin a paprikából, amikor a professzor rájött, hogy abban sokkal könnyebb izolálni, mint a citrusok levéből. A professzor ötletei alapján végezte a kutatásokat, sok párhuzamos kísérletet állított be, hogy az eredmények reprodukálhatóak legyenek. Bonyolult és monoton munka volt: egy tonna paprikát kellett felhasználnia a megfelelő mennyiségű kristályos C-vitamin kinyeréséhez. A nagy mennyiségű C-vitamin előállításáról szóló publikációt is ketten jegyezték: Szent-Györgyi Albert és Banga Ilona. (I. Banga , A. Szent-Györgyi, CCXIV. The Large Scale Preparation of Ascorbic Acid form Hungarian pepper (Capsicum Annuum). The Biochemical Journal, 1934. 28, 1625-1628.).

Végül a a biológiai égés folyamatával kapcsolatos felfedezései, különösen a C-vitaminnal és fumársav katalizátorral végzett kutatómunkája elismeréseképpen Szent-Györgyi megkapta az orvosi és élettani Nobel-díjat 1937-ben. A díj után a szegedi csoportnak is több figyelem jutott, így Banga Ilona kollégáival külföldi utakra mehetett, Oxfordban például a B1-vitamint tanulmányozta egy későbbi díjazottal, Severo Ochoával. Maga Szent-Györgyi válaszút elé érkezett: lehetett volna tudománypolitikus, vagy folytathatta kutatásait, és ő az utóbbi mellett döntött. Új területet talált, az izmok vizsgálatát, amelyben Banga Ilonával újabb világraszóló sikert értek el. Két orosz kutató akkoriban mutatta ki, hogy a miozin nevű enzim felelős az izmok összehúzódásáért, mert felhasítja az adenozin-trifoszfátot (ATP), amivel energia szabadul fel, katalizálva a folyamatot. Szent-Györgyi úgy gondolta, hogy a miozin és az ATP kapcsolatának további vizsgálata elvezethet az izom-összehúzódás folyamatának megértéséhez.

Együtt megismételték az orosz kutatók kísérletét. Miozinszálakat állítottak elő, sóoldatban függesztették fel őket, és ATP-t adtak hozzájuk – a szálak pedig hirtelen harmadukra csökkentek. Ezeket a kísérleteket is Banga Ilona hajtotta végre, és végül mindig kivonta a sóoldatból a miozint további vizsgálatokhoz. Egy este már túl késő volt, és nem maradt ideje a műveletre, a sóoldatban hagyta a darált izmot. Reggelre az anyag megváltozott, a vékony rétegű izom helyett vastag, gélszerű anyag lett belőle. Rögtön tudták, hogy valami fontosat találtak: elemezve az új anyagot, ha ATP-t adtak hozzá, újra a régi vékony miozinná alakult (akkor A és B miozinnak nevezték el ezeket).

Azaz először sikerült reprodukálni az izom-összehúzódást a feltárt szövetből preparált fehérjékkel az élő organizmuson kívül („üvegben", azaz in vitro). „A kísérleteket, amelyeket a legnagyobb részletekig, a maximális reprodukálhatóság eléréséig kellett kidolgozni…6 Warburg edénybe, a 60 kísérletbe, összesen 360 izom szuszpenziót (galambmell izom minták felhasználásával) mértem be, míg 40 teljesen azonos eredményt kaptam.” – írta Banga Ilona. Ő ismerte fel, hogy egy önálló, az összfehérje-kivonatról leválasztható proteinről van szó. A megállapítások olyan alapvetőeknek bizonyultak, hogy mai tudásunk szerint minden, a kémiai energiát mechanikai munkává alakító rendszer (tehát mindenféle sejtmozgás) ugyanezen az elven és hasonló fehérjeszerkezetekkel működik.

A kutatásra vonatkozó szerepek megosztásában viszont nem tudtak megegyezni. Ezért Szent-Györgyi úgy döntött, átadja a további munkát a Cambridge-ből akkor érkezett Straub F. Brunónak. Őt sokkal dinamikusabbnak látta, mint Ilonát, aki csöndes volt és szerény, és csak a kutatás szépségeinek élt, saját bevallása szerint. Azt már Straub állapította meg, hogy a B miozin egy másik fehérjét is tartalmaz az A miozin mellett, amit aktinnak neveztek el (a B miozint pedig aktomiozinnak). A második Nobel-díjra is sokan esélyesnek tartották őket, azonban ez mégis elmaradt, és sokak szerint ez Szent-Györgyi fenti döntésének is köszönhető volt.

Ekkor már tartott a II. világháború is. Nemzetközi publikációról nem lehetett szó, csak a szegedi egyetem lapjában jelent meg egy cikk angolul a kutatásról. Banga Ilonát pedig fel sem tüntették a szerzők között, miközben az általa végzett kísérletekről is beszámoltak. Amikor pedig Németország megszállta Magyarországot, Szent-Györgyi bujkálni kényszerült. Részt vett az ellenállásban, sőt, Kállay Miklós miniszterelnök megbízásából tárgyalásokat folytatott Isztambulban, megüzenve Londonnak, hogy Magyarország kész átállni. A brit titkosszolgálat törökországi vezetőjével abban maradtak, hogy kiépít egy rádiókapcsolatot a britek és Kállay között. Ezt akadályozta meg a Gestapo, és a megszállás után elkezdték keresni náciellenes tevékenysége miatt. Végül svéd segítséggel Moszkvába jutott.

Banga Ilona közben az egyetemen maradt, és a Dóm téri intézet berendezéseit mentette: magyarul, németül és oroszul is kiírta az ajtóra, hogy fertőző anyagokkal kísérleteznek, ami távol is tartott mindenkit. Szent-Györgyi a háború után Pestre tért vissza, ahová Banga Ilona követte. Még két évig dolgoztak együtt, majd a tudós kivándorolt az USA-ba, miután korábbi támogatóját, Ráth Istvánt letartóztatták és megkínozták. Segített volna kolléganőjének is kijutni, de ő inkább itthon maradt. Ezután férjével, Baló Józseffel az érelmeszesedést kutatta, hosszas munka után azonosította az elasztázt, a hasnyálmirigy egy enzimét, amely a betegséget okozza. Azonban korainak tartották felfedezését, és még sokáig tartott, mire kristályos formában is sikerült előállítania, amely már meggyőzte a szakmát. Ezért kapták végül együtt a Kossuth-díjat.

Straub és ő is eltérő pályát futottak be. Straubot beválasztották az MTA-ba, melynek alelnöke is volt később, de nem küzdött régi kollégái elismeréséért. Végül a népköztársaság utolsó elnöke lett. Banga Ilona a szegedi egyetem első női magántanára lett, a tudományok doktora fokozatot megkapta, de a professzorit nem – ahogy az MTA sem választotta tagjai közé. 1970-ben ugyan nyugdíjba ment, de tanácsadóként az öregedéstudománnyal, a 100 évet megélt emberek vizsgálatával foglalkozott haláláig.

„Az emberi társadalmak által összegyűjtött ismeretanyag és az arra épülő világkép az egyes ember, illetve egyes embercsoportok erőfeszítéseiből, sikereiből és kudarcaiból alakul ki. Fokozottan érvényes ez az anyagi világ megismerésére vonatkozóan is. Nincs ez másként a biológiai rendszerekről, azok működéséről kialakult tudásunk, felfogásunk tekintetében sem. Az egyes emberek vagy egyes teamek által felfedezett ismeretek, összefüggések, mint „téglák” egymásra rakva és összekapcsolva épülnek be tudásunk épületébe. A tudományos technikák rohamos fejlődése, az új ismeretek megszerzésének gyors üteme és beépülésük az élő anyagi világról alkotott elképzelésünkbe, igen hamar elfelejteti velünk ezen „téglák” felfedezőinek nem csupán személyiségét, emberi mivoltát, hanem sajnos sokszor még a nevét is.” – írja egykori kollégája, dr. Guba Ferenc, aki láthatta őket Szent-Györgyivel közösen dolgozni. 

Egy interjúban Banga Ilonát megkérdezték az általa nyújtott teljesítmény és ehhez képest szerény karrier közötti aránytalanságról, amelyre ezt válaszolta: „ez nem igazságos dolog, de engem nem érdekel, hogy milyen egyéni hasznom van a kutatásból, csak hagyjanak dolgozni, harag nincs bennem”. Szent-Györgyi maga az aktinnal és aktomiozinnal kapcsolatos eredményeket hosszú ideig Straubnak tulajdonította, egészen 1973-ig, amikor 26 év távollét után először látogatott haza, és kijelentette, hogy az ő vezetése alatt Banga Ilona fedezte fel az aktint és az aktomiozint. Erről levelet írt az MTA akkori elnökének is, ami hiábavalónak bizonyult.

Nemrég adták át a Szegedi Tudományegyetem új, uniós támogatással, csaknem 9 milliárd forintból kialakított és felszerelt egészségtudományi képzési központját, amely Banga Ilona nevét viseli. Ideje volt.

Itt egy hasonló kutatói pályáról olvashatsz.

Borítókép: Banga Ilona Szent-Györgyi Alberttel

Forrás: Hargittai Magdolna: Nők a tudományban határok nélkül, Akadémiai Kiadó, 2015., http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/miert_nem_lett_masodik_szegedi_nobel-dij/2072486/, http://vitalitas.hu/olvasosarok/online/oh/2000/40/51.htm, http://hvg.hu/instant_tudomany/20150322_14_dolog_szent_gyorgyi_albertrol