Monsoon Blog

Hírek emberi jogokról és a tudomány világából (nemcsak) nőknek

2024. júl 07.

Einstein összes

írta: KovácsBernadett
Einstein összes

einstein_1.jpg

Egy posztban az eddigi összes történet Einsteinről! Albert Einsteint, a világhírű tudóst senkinek sem kell bemutatni. Négy írásával megalapozta a modern fizikát, melyek közül az egyikért, a fényelektromos jelenség törvényszerűségeinek leírásáért Nobel-díjat kapott. Azaz nem a relativitáselméletért, mert az olyan vitákat generált évekkel később is, hogy nem merték megkockáztatni az ennek okán való díjazást. Ő írta alá a híres, Franklin D. Rooseveltnek címzett levelet is, melyben az akkori amerikai elnök figyelmét felhívja egy tudóscsoport - köztük Szilárd Leó és Wigner Jenő - nevében annak veszélyeire, ha a németek előbb elkészítik az atombombát. A TIME magazin 1999-ben az Évszázad emberének választotta. Elméleti ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány tanulás egyetem innováció előítélet csillagászat fizika fizikus agykutatás relativitáselmélet tudós Nobel-díj Albert Einstein Marie Curie Max Planck

2024. már 22.

Mérgező főnökök. Kutatás a munkahelyi bántalmazásról

írta: KovácsBernadett
Mérgező főnökök. Kutatás a munkahelyi bántalmazásról

kutatas_a_fonokokrol.jpgEgy 2023. februári kutatás alapján a főnökük miatt mondanak fel a felsőfokú végzettségű munkavállalók leggyakrabban, közel 60%-ban. Ezt követi az elismerés hiánya, a sok stressz és a rossz munkahelyi légkör, amelyek szintén felvetik a vezetők felelősségét is. Emellett a Semmelweis Egyetem stresszkutatása szerint az alkalmazottak 40%-a szenved el bántalmazást. Pedig fontos, hogy a gyermekvédelem, illetve a családon belüli, kapcsolati erőszak mellett a munkahelyeken elkövetett bántalmazás is figyelmet kapjon, mert ez is olyan terület, amely meghatározza mindennapjainkat. 

Egy értelmiségi munkahelyen évekig mérgezte a légkört egy rossz vezető, az általa okozott bántalmazással, fluktuációval, a szervezet romló hírével a felsővezetés ...

Tovább Szólj hozzá

munka kutatás karrier sztereotípia pszichológia kérdőív munkahely főnök munkaerőpiac társadalmi felelősségvállalás vezető mobbing munkavállalló

2024. jan 14.

Kisbaba, apáca, turmixgép – a 10 legnehezebb állásinterjú tech cégeknél

írta: KovácsBernadett
Kisbaba, apáca, turmixgép – a 10 legnehezebb állásinterjú tech cégeknél

mapbox-pzfzd1ad8ow-unsplash.jpgSteven Zhang az Airtable korábbi szoftvermérnöke. Mielőtt elfogadta az állást, 22 interjú után összesen 18 ajánlatot kapott. Most az ő rangsorolása következik a 10 legnehezebb interjúról, amin átment, köztük a Google és az Uber felvételije.

Zhang 2014-ben kezdett szoftvermérnökként dolgozni, jelenleg a ClimateTechList.com oldalt, egy klímával kapcsolatos technológiával foglalkozó állásbörzét vezeti. Korábban, a Tableau-nál eltöltött öt év után kíváncsi lett a különböző cégeknél elérhető lehetőségekre, ezért 2019 első felében átfogó álláskeresésbe kezdett. Végül 22 személyes interjú után 18 állásajánlatot kapott olyan cégektől, mint az Apple, a Meta, az Airbnb és az Uber.

A 22 vállalat közül, amelyeknél ...

Tovább Szólj hozzá

tech munka interjú karrier programozás informatika állásinterjú matematika mérnök kódolás mesterséges intelligencia munkaerőpiac programozó informatikus információbiztonság Apple Google AI Facebook Microsoft MI Uber

2023. dec 22.

Mi történt idén a mesterséges intelligenciával kapcsolatos pánikkal?

írta: KovácsBernadett
Mi történt idén a mesterséges intelligenciával kapcsolatos pánikkal?

work.png

A Goldman Sachs szerint a ChatGPT és más AI-eszközök 7%-kal is növelhetik a globális GDP-t, miközben 300 millió munkavállaló állását váltanák ki. Az új technológiák régóta ígérik, hogy feleslegessé teszik még magukat a programozókat is. Mekkora ennek az esélye?

Az OpenAI ChatGPT új korszakot nyitott - olyan korszakot, melyben a mesterséges intelligencia vágyálomból nagyon is valós, fenyegető kérdéssé vált a munkavállalók számára.  Úgy tűnt, nincs olyan dolog, amit ne tudna megtenni. Tavaly év végén már sok szakértő arra figyelmeztetett, hogy a chatbotok a fehérgalléros állások tömeges kihalásához fognak vezetni.

Sok munkavállaló azt hihette, hogy a gyorséttermekben hamburgert sütő vagy a gyárakban összeszerelő ...

Tovább Szólj hozzá

munka tudomány kód karrier programozás állás mérnök fejlesztő mesterséges intelligencia munkaerőpiac tudnivalók programozó AI MI Bard Wired Grace Mary Hopper FORTRAN COBOL ChatGPT munkavállalló

2023. dec 17.

5 könyv, amivel biztosra mehetsz karácsonykor

írta: KovácsBernadett
5 könyv, amivel biztosra mehetsz karácsonykor

karacsonyi_konyvajanlo.png

Még nem vettél ajándékot? Az elmúlt időszakban olvasott könyvek közül az alábbiakat ajánlom, ha gyors ötletekre van szükség, vagy csak szívesen hozzátennél még valamit az eddig beszerzett ajándékokhoz.

Chaim Potok: A kiválasztott

Potok sárospataki származású az édesanyja révén, ő maga már New Yorkban született, tizenhat éves korától ír. Az apa-fiú kapcsolatot még nem láttam ilyen mélységeiben ábrázolni, mint tőle, akit A nevem Asher Lev című, a zseniális művészpalánta és a szüleihez lojális haszid zsidó szerepek között őrlődő fiú története óta rendszeresen olvasok. A kiválasztott című regénye vetekszik előbbivel. A belőle készült filmben viszont sokat változtattak a történeten, ezért a könyvet érdemes ...

Tovább Szólj hozzá

tipp olvasás könyv regény tudomány egyetem karácsony csillagászat ajándék diák tanár szeretet pszichológia fizika hallgató kémia főiskola kötődés gyerekkor tudnivalók Facebook Nobel Nobel-díj Harvard CERN Chaim Potok Cambridge Hargittai Magdolna Kazuo Ishiguro Banga Ilona Tara Westover Karikó Katalin Stefanie Stahl

2023. dec 16.

A Harvardon végzett nők fele nem tért vissza a munkaerőpiacra az ezredfordulón

írta: KovácsBernadett
A Harvardon végzett nők fele nem tért vissza a munkaerőpiacra az ezredfordulón

harvardi_nok.pngKépzeld el, hogy Karikó Katalin inkább tartósan háztartásbeli lett volna a kutatómunka helyett. Képtelenség? Pedig sok magasan kvalifikált nővel megtörtént nem is olyan régen, és megtörténhet ma is. Például az 1990-es években a Harvard üzleti karán diplomázott nők több mint fele később végleg elhagyta a munkaerőpiacot – írja Sheryl Sandberg. Ez a legjobb üzleti képzés a világon, a jelentkezők tizedét veszik fel és a tandíj csillagászati: átszámítva akár 62 millió forint. Mégis, sok nőnek a diploma után véget ért a pályafutása. És vajon miért nem engedték be Margaret Atwood-ot sem hallgatóként a Harvard könyvtárába?

Nagy valószínűséggel azok a nők lépnek ki a munkaerőpiacról, akiknek férje vagy párja nagyon sokat ...

Tovább Szólj hozzá

munka tandíj egyetem karrier sztereotípia nők munkaerőpiac Facebook USA MBA Harvard Yale Margaret Atwood Sheryl Sandberg Karikó Katalin

2018. ápr 21.

Hetedjére is Lányok Napja a technológiai pályák népszerűségéért

írta: KovácsBernadett
Hetedjére is Lányok Napja a technológiai pályák népszerűségéért

img_0932.jpgÁprilis 26-án közel 3000 középiskolás lány ismerkedhet a technológiai pályákkal 77 helyszínen, 22 településen a Lányok Napja 2018 keretében. A pályaválasztás előtt állók betekinthetnek a műszaki egyetemek, kutatóintézetek és cégek életébe, amelyek megnyitják laboratóriumaikat, műhelyeiket és irodáikat, találkozókat szerveznek női professzorokkal, informatikusokkal és mérnökökkel.

A technológiai területeken zajló rohamszerű fejlődés a külvilág számára alig követhető, ezért sem ritka jelenség, hogy a fiatalok úgy választanak pályát, hogy többnyire nem is tudják, mit takar a szakmát kifejező fogalom. Így a tapasztaláson, aktív bevonáson, játékosságon alapuló ismeretterjesztés és ismerkedés a technológiai ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány karrier informatika Lányok Napja Nők a Tudományban Egyesület

2017. dec 31.

Az év kedvenc posztjai

írta: KovácsBernadett
Az év kedvenc posztjai

simon-zhu-ji6hxqs6f_w-unsplash_2_small.jpg

Hamarosan véget ér az év, és elkezdődik 2018. Ebből az alkalomból összegyűjtöttem 2017-ből azokat az írásokat, melyek témái a legnagyobb hatással voltak rám, miközben készültek. Ezzel szeretnék minden kedves olvasómnak sikeres, boldog új évet kívánni! Olvasáshoz kattints a címekre. :)  

 

1. Akit azért fizetnek, hogy meghekkelje a Google Chrome-ot

tabriz.jpg

Parisa Tabriz 31 évesen lett a Chrome információbiztonsági csapatának vezetője, de a Fehér Háznak is volt már szüksége a tudására. Hogy dolgozik, akinek az a munkája, hogy úgy gondolkodjon, mint egy bűnöző? Melyik eset volt rá a legnagyobb hatással? Mit keres egy leendő kollégában? Mi a legnagyobb félelme a szakmájával kapcsolatban? Miért kell a jó PR a hekkereknek?

...

Tovább Szólj hozzá

tudomány innováció sztereotípia csillagászat informatika fizika sötét anyag sötét energia feltaláló információbiztonság NASA Nobel-díj Tungsram Albert Einstein kettős hélix Bay Zoltán Aschner Lipót Bródy Imre Geek Nő e-Trend Marie Curie Maria Goeppert Mayer Mildred Dresselhaus Nők a Tudományban Kiválósági Díj Nők a Tudományban Egyesület Max Planck etikus hekker John Draper Parisa Tabriz Rosalind Elsie Franklin röntgendiffrakció John Randall DNS szerkezet kutatás Max Perutz röntgenkrisztallográfia Deborah Jin Lene Hau Jocelyn Bell Burnell radarcsillagászat kriptonlámpa

2017. nov 26.

65 ezer eurós pályázat az űrtechnológia hasznosítására

írta: KovácsBernadett
65 ezer eurós pályázat az űrtechnológia hasznosítására

urtechnologia_palyazat.pngAz Európai Űrügynökség (ESA) újabb 65 ezer euró, azaz több mint 20 millió Ft értékű pályázatot hirdetett, idén második alkalommal. Olyanok jelentkezését várják, akik űrtechnológiát vennének át új termékük, szolgáltatásuk fejlesztéséhez. Számtalan példát ismerünk, mi mindenre használják már az eredetileg űrkutatáshoz fejlesztett technológiákat. Az ilyen jellegű, saját fejlesztést finanszírozó támogatások Magyarországon is elérhetővé váltak:  a legnagyobb európai űrtevékenységgel foglalkozó szervezet high-tech innovációs adatbázisa felhasználható hazai cégek számára, amelyre a rendszerváltás óta kellett várnunk. A jelentősége pedig ahhoz mérhető tudományos szempontból, mint katonai szempontból a ...

Tovább Szólj hozzá

tech űrkutatás tudomány mesterséges intelligencia BME ESA MASAT-1 Európai Űrügynökség e-Trend

2017. nov 12.

Tungsram: műhelyből világhírű multi

írta: KovácsBernadett
Tungsram: műhelyből világhírű multi

untitled_design_5.pngKis távirdaszerelő műhelyből lett a világ egyik vezető izzógyártója a Tungsram, melynek exportbevétele egykor nagyobb volt, mint a teljes magyar mezőgazdaságé. Szakmai műhelye Bay Zoltán radarcsillagászati munkáját és a végül Auschwitzban elhunyt Bródy Imre kriptonlámpáját adta a világnak. Mentoruk, egyben a Műegyetem atomfizikai tanszékének alapítója, Aschner Lipót vezérigazgató már haldoklott, mire kimentették a mauthauseni koncentrációs táborból. Aschner visszatértéig Bay Zoltán mentette az ott dolgozókat, majd börtönbe került, de életben maradhatott, mert a tudása jobban kellett a németeknek, mint a nyilasoknak. A kommunizmus hadiipari elvárásainak azonban végképp nem akart megfelelni, ezért az USA-ba költözött.

1882-ben ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány fizika távközlés feltaláló Tungsram Szent-Györgyi Albert Bay Zoltán Aschner Lipót Bródy Imre e-Trend Selényi Pál radarcsillagászat kriptonlámpa

2017. okt 04.

Az elmaradt második szegedi Nobel-díj

írta: KovácsBernadett
Az elmaradt második szegedi Nobel-díj

bi.png

Szent-Györgyi Albert legközelebbi és legsikeresebb munkatársa volt dr. Banga Ilona csaknem 17 éven át. 25 közös publikációjuk jelent meg, több a Nature-ben. Jelentősen hozzájárult azokhoz a kutatásokhoz, amelyekért Szent-Györgyi a Nobel-díjat kapta: a nagy mennyiségű C-vitamin előállításáról szóló publikációt is ketten jegyezték. Egy későbbi, szintén kulcsfontosságú és Nobel-esélyes kutatást azonban mégsem ő vihetett végig. Szent-Györgyi az aktinnal és aktomiozinnal kapcsolatos eredményeket hosszú ideig másnak tulajdonította, egészen 1973-ig, amikor 26 év után először hazalátogatott, és kijelentette, hogy az ő vezetése alatt Banga Ilona fedezte fel azokat. 

1952-ben dr. Banga Ilona kapott egy táviratot a Parlamentből, ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány karrier biokémia Szent-Györgyi Albert Geek Nő Banga Ilona

2017. sze 30.

SCIndikátor – Tudománykommunikációs verseny

írta: KovácsBernadett
SCIndikátor – Tudománykommunikációs verseny

vlad-tchompalov-nknroz5mxzy-unsplash.jpg

Bár a kommunikáció, a self branding és a networking ma már a tudományos és technológiai pályán való érvényesüléshez is elengedhetetlen, számos tudományterület oktatása során még mindig nem kap elegendő hangsúlyt a kommunikációs képességek fejlesztése. A Nők a Tudományban Egyesület második alkalommal hirdeti meg egyetemista és PhD hallgatóknak a SCINDIKÁTOR – TUDOMÁNYKOMMUNIKÁCIÓS VERSENYT, azaz olyanok versenyét, akik szórakoztatóan, érthetően elő tudják adni tudományos ötletüket vagy kutatásukat.

A résztvevőknek lehetőségük nyílik a hatékony kommunikáció, a self branding elsajátítására, és kapcsolatot építhetnek területük piaci, tudományos szereplőivel is. A SCindikátor programban már az indulás első ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány sztereotípia társadalmi felelősségvállalás Bogyay Katalin Lányok Napja Nők a Tudományban Egyesület

2017. aug 23.

7 tipp férfiaknak a munkahelyi szexizmus leküzdésére

írta: KovácsBernadett
7 tipp férfiaknak a munkahelyi szexizmus leküzdésére

sjm-l-harassment-0709-90.jpgAz amerikai Forbes körüljárta, hogyan lehet csökkenteni a tech szektorban jelenlévő szexizmust, miután több férfi is hozzájuk fordult tanácsért, mert tudni akarják, mit tehetnek személyesen, hogy ezek a jelenségek abbamaradjanak, a Szilícium-völgy kontraproduktív kultúrája sokszínűséget támogatóvá váljon, és főleg ne veszítsen emiatt szakterületük tehetséges munkaerőt. Nem a nők az egyetlenek tehát, akiket megdöbbent a növekvő zaklatás, fenyegetettség, előítéletek vagy más, szakmai akadályozók az olyan magasra értékelt cégeknél is, mint az Uber, a Tesla, a Google, vagy akár a startupokat támogató Binary Capital.

A férfiak által nyújtott támogatás kritikus jelentőséggel bír, ezért az alábbiakban hét lépésben kaphatnak ...

Tovább Szólj hozzá

karrier informatika társadalmi felelősségvállalás Google Facebook Tesla Tippek Uber Lányok Napja Geek Nő Sheryl Sandberg

2017. júl 29.

Akit azért fizetnek, hogy meghekkelje a Google Chrome-ot

írta: KovácsBernadett
Akit azért fizetnek, hogy meghekkelje a Google Chrome-ot

tabriz.jpgParisa Tabriz 31 évesen lett a Chrome információbiztonsági csapatának vezetője, de a Fehér Háznak is volt már szüksége a tudására. Hogy dolgozik, akinek az a munkája, hogy úgy gondolkodjon, mint egy bűnöző? Melyik eset volt rá a legnagyobb hatással? Mit keres egy leendő kollégában? Mi a legnagyobb félelme a szakmájával kapcsolatban? Miért kell a jó PR a hekkereknek? 

„Először nem tudtam, mi akarok lenni. A középiskolai karrierteszten az jött ki, hogy rendőr. Akkor ez vicces volt, de most már nem is áll tőlem olyan távol, hiszen mindent megteszek mások védelmében.”

2011-ben a holland DigiNotar tanúsítvány kibocsátó biztonsági réseit kihasználva online bűnözők elloptak olyan digitális hitelesítőkódokat, amelyekkel ...

Tovább Szólj hozzá

tech internet programozás informatika információbiztonság Google Google Chrome Geek Nő etikus hekker John Draper Parisa Tabriz

2017. júl 09.

Így küzdött Einstein a nácizmus ellen

írta: KovácsBernadett
Így küzdött Einstein a nácizmus ellen

einstein_time_1.jpg

Albert Einstein már világhírű volt, amikor Hitler pártja megerősödött, majd átvette a hatalmat Németországban. A tudós nem maradt csendben: bár el kellett hagynia az országot, nem szűnt meg felhívni a figyelmet mindarra, ami hazájában folyt. Válaszul a tudományos akadémia közleményt adott ki ellene, barátai sem álltak ki mellette, vagy megfélemlítették őket, volt munkahelye náci "fajnemesítő" intézetet működtetett, vagyonát elkobozták, könyveit elégették, és nemzeti büszkeségnek számított az elüldözése. Nobel-díjas kollégáinak egy része pedig a fejébe vette, hogy meg kell tisztítani az általa művelt "zsidó fizikától" az "árja fizikát".   

Jó hírek Einsteintől – nem jön vissza.

 

Felfuvalkodott hiúság, ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány fizika fizikus relativitáselmélet tudós Albert Einstein e-Trend Fritz Haber Max Planck Max von Laue

2017. jún 28.

A jövő okosvárosát tervezik lányok

írta: KovácsBernadett
A jövő okosvárosát tervezik lányok

rodrigo-gonzalez-m8zcqtjzfbu-unsplash.jpg

40 lány számára indult V4 STEM elnevezéssel nemzetközi tábor a Visegrádi Alap támogatásával Nagykovácsiban. A matematika, a természettudományok, az informatika vagy éppen a mérnöki tudományok iránt érdeklődő 15-19 év közötti lányok olyan várost terveznek, ahol húsz-harminc év múlva élni szeretnének. Az egy hétig tartó közös munka során a résztvevők próbára teszik képzelőerejüket, fejlesztik kooperációs készségeiket, miközben megismerik a modern digitális eszközöket is.

A Nők a Tudományban Egyesület ( NaTE ) évek óta dolgozik azon, hogy minél több középiskolás lány érdeklődését keltse fel a mérnöki, természettudományos és informatikai pályák iránt. Ezen törekvés szerves részeként valósították meg idén ...

Tovább Szólj hozzá

informatika információs társadalom Lányok Napja Nők a Tudományban Egyesület

2017. máj 31.

28 ezer km/h-val mozog, 700 ezer is lehet belőle, mi az?

írta: KovácsBernadett
28 ezer km/h-val mozog, 700 ezer is lehet belőle, mi az?

hollywoodreporter.pngA Földön az élet minden nappal egyre jobban függ a világűrtől, anélkül, hogy ezt igazán érzékelnénk. Elég csak a technológiai fejlődésre gondolni, vagy arra, hogy hamarosan hétköznapivá válhat az űrturizmus. De mi történne, ha egy nap a GPS nem mutatná az utat, a tévében szünetjel lenne, vagy, ami rosszabb, nem tudnánk előre jelezni a következő hurrikánt? Akár 700 ezer, 28 ezer km/órás sebességgel közlekedő űrszemét, és a növekvő törmelékfelhője nemcsak a globális kommunikációt, hanem végső soron a Föld lakosságát is veszélyezteti, amely folyamat visszafordíthatatlanná válhat. Mivel minden nagy ütközés megelőzése nehéz és költséges is, egyre sürgetőbb a megoldás keresése.

  Milyen érzés, hogy elneveztek ...

Tovább Szólj hozzá

űrkutatás tudomány fizika űrszemét NASA e-Trend Don Kessler Kessler-szindróma

2017. máj 07.

Rekordot döntött a lányok érdeklődése a mérnöki pálya iránt

írta: KovácsBernadett
Rekordot döntött a lányok érdeklődése a mérnöki pálya iránt

ge_digital22017.jpgAz eddigi legmagasabb résztvevőszámmal, 1840 diáklány ismerkedett a technológiai pályákkal a Lányok Napján, országszerte 77 helyszínen, ami rekord a program történetében. Kimutatások szerint több tízezer mérnöki állás betöltetlen ma hazánkban. Ez a hiány jelentősen csökkenthető lenne, amennyiben a lányok legalább olyan arányban választanának mérnöki pályát, mint amilyen arányban teszik ezt a fiúk. Az eseményt szervező Nők a Tudományban Egyesület 2020-ra megduplázná a műszaki karokon tanuló nők arányát, hozzájárulva egzisztenciális biztonságuk növeléséhez.  

Lányok Napja  kezdeményezés a  „Take your Child to Work Day”  elnevezésű amerikai kezdeményezésből indult el, mindkét programot évente április utolsó ...

Tovább Szólj hozzá

tech oktatás tudomány társadalmi felelősségvállalás Lányok Napja Nők a Tudományban Egyesület

2017. ápr 24.

Amerika legkeményebb iskolaigazgatója

írta: KovácsBernadett
Amerika legkeményebb iskolaigazgatója

o-dozier-2-570.jpgAmikor Elizabeth Dozier 31 éves matematika tanárnő elfogadta a chicagói Fenger középiskola igazgatói posztját, sejtette, hogy nem lesz egyszerű dolga, de a valóság felülmúlta addigi elképzeléseit is. Két hete töltötte be a posztot, amikor az iskolától nem messze 15, többségében Fenger diák verekedett össze. Nem volt náluk fegyver, de az ott talált deszkákkal fejbe vágták a 16 éves Derrion Albertet, aki elvesztette az eszméletét. Ez nem volt elég, ahogy a földön feküdt, többen is fejbe rúgták, aminek következtében életét vesztette.

Abban az évben számtalan ilyen eset történt, azonban egy nézelődő az egészet felvette, és feltöltötte a netre. Nemcsak a Youtube-on, hanem a kábeltévéken is leadták, az iskolát pedig megrohanta az ...

Tovább Szólj hozzá

oktatás társadalmi felelősségvállalás Geek Nő e-Trend Liz Dozier

2017. már 12.

Kutatónőket díjaztak az MTA-n

írta: KovácsBernadett
Kutatónőket díjaztak az MTA-n

wu-yi-j3a7n1ggwyy-unsplash.jpgNegyedszer adták át a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat az információs technológia, a műszaki tudományok és az agrártudományok terén dolgozó kutatónőknek.   Az elismerést olyan, szakterületükön kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatónők kaphatják, akik készek részt vállalni a természettudományos és műszaki pályák népszerűsítéséből a fiatal lányok körében, így inspirálva környezetüket. A díjak odaítéléséről az alapító Nők a Tudományban Egyesület és a Magyar Tudományos Akadémia közösen dönt.  Fontos ez azért is, mert itthon a nők aránya a kutatói pályán még mindig alacsony: a természettudományokban 23%, a műszaki tudományokban 18%.  

A Nők a Tudományban Kiválósági Díj 2016 nyertesei 

 

...

Tovább Szólj hozzá

tudomány Lányok Napja Geek Nő Nők a Tudományban Kiválósági Díj Nők a Tudományban Egyesület Vincze Veronika

2017. feb 27.

Minden idők 30 legrosszabb tech jóslata

írta: KovácsBernadett
Minden idők 30 legrosszabb tech jóslata

paris.jpgTévedni emberi dolog, mi sem mutatja jobban, mint hogy a legnagyobbakkal is előfordul. A következőkben 30 olyan, a technológiai fejlődéssel, találmányokkal kapcsolatos jóslatot olvashatsz, amelyeket többségében a téma akkor elismert szakértői hangoztattak. Akiknek többnyire még életükben szembesülniük kellett hibájukkal, hiszen a fejlődés korábban is robbanásszerű volt, ezért akár néhány év már megcáfolta a legjobb szakértőt is. Ma, tekintve az infokommunikáció napról napra a szemünk előtt zajló változásait, még tanulságosabbak a lenti esetek.

 

1. "Mindenki úgy fog erre emlékezni, mint egy nyilvánvaló tévedésre."

- Henry Morton, a Stevens Institute of Technology elnöke Edison villanykörtéjéről, 1880.

2. „A ...

Tovább Szólj hozzá

tech internet űrkutatás tudomány fizika távközlés feltaláló e-Trend

2017. feb 12.

15 úttörő nő a „tech” szektorban

írta: KovácsBernadett
15 úttörő nő a „tech” szektorban

r_i_curie3.jpgFebruár 11-e a Nők és Lányok a Tudományban nemzetközi napja, az ENSZ döntésének köszönhetően. Ma a kutatóknak csak 30%-a nő, Magyarországon ez az arány még kisebb, 27%, amelynek növelése érdekében az UNESCO főigazgatója, Irina Bokova emelte fel a szavát legutóbb. Ennek történelmi okai is vannak, a nők később szerezhettek érettségit, diplomát, doktori címet, de kutatói munkát is, illetve sokáig fizetést sem kaptak egyetemi tanári, kutatói állásokban. A következő 15 nő többsége ezekben az időkben játszott úttörő szerepet a saját területén.

 

Űrkutatás, csillagászat  

1.  Vera Rubin

A sötét anyag névadója. A sötét anyag megfoghatatlan alkotóeleme az univerzumnak, bár egy részét ismert elemek alkotják - ...

Tovább Szólj hozzá

programozás csillagászat informatika matematika NASA Nobel-díj Ada Lovelace Alan Shepard Alan Turing Lányok Napja Geek Nő e-Trend Marie Curie Joan Clarke Eileen Collins Charles Babbage Margaret Hamilton John Glenn Alexandriai Hüpathia Vera Rubin Maria Goeppert Mayer Katherine Johnson Csien-Siung Wu Gertrude Blanch Grace Mary Hopper Erna Schneider Hoover Sally Ride

2017. jan 09.

Az ember, aki milliók életét mentette meg, és milliók halálát okozta

írta: KovácsBernadett
Az ember, aki milliók életét mentette meg, és milliók halálát okozta

haber.jpgKevés ember van a történelemben, akiről olyan nehéz lenne megmondani, hogy több ember életét mentette-e meg, mint amennyi haláláért felelhet, mint Fritz Haberről. Amikor karrierje váratlan fordulatot vett, mert önként a hadiipar felé fordult, még nem tudhatta, hogy az egyik, általa kifejlesztett mérges gáz lesz az alapja a nácik által használt Zyklon-B gáznak. Felesége, Clara Immerwahr, Németország első kémiából doktorált nője öngyilkos lett férje találmányának bevetésekor, Haber több rokonát pedig szintén az általa kifejlesztett gázzal ölték meg koncentrációs táborokban.

"Haber élete a német zsidó tragédiája volt - a viszonzatlan szerelem tragédiája"

- mondta Fritz Haberről Albert Einstein. 

„Vannak nevezetes ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány kémia e-Trend Fritz Haber Clara Immerwahr

2016. dec 18.

10 tipp kezdő mérnököknek

írta: KovácsBernadett
10 tipp kezdő mérnököknek

sean-pollock-phyq704ffda-unsplash.jpgBár itthon és a világ más részein is a mérnök szakmában az egyik legnagyobb a munkaerőhiány, mégis vannak olyan szempontok, amelyeket érdemes figyelembe venni a pályakezdő mérnököknek, hogy minél könnyebb legyen elhelyezkedniük:

1. A kapcsolatépítés fontossága: a kapcsolatépítés elengedhetetlen egy sikeres karrier szempontjából. Talán azt gondolod, hogy már van egy nagyobb ismeretségi hálód az egyetemi, főiskolai barátokból, de ez önmagában nem elég. Már az egyetemen jelentkezz olyan kurzusokra is, amelyek nem kötelezőek, és figyeld, mikor jön meghívott vendégelőadó azoktól a cégektől, ahol szívesen elhelyezkednél. Járj el a cégek által szervezett szakmai összejövetelekre, meetupokra, ahol tovább bővítheted kapcsolataidat ...

Tovább Szólj hozzá

oktatás egyetem karrier szoftverfejlesztő mérnök fejlesztő hallgató programozó informatikus Tippek Lányok Napja

2016. nov 20.

Újra pályázható a Nők a Tudományban Kiválósági Díj

írta: KovácsBernadett
Újra pályázható a Nők a Tudományban Kiválósági Díj

nate.jpgNovember 17-től várják az információs technológia, a műszaki és agrártudományok területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal kutatónők pályázatait. A Magyar Tudományos Akadémián november 16-án rendezett kerekasztal beszélgetésen emellett olyan kérdésekre is keresték a választ, mint például, hogy milyen speciális nehézségekkel néznek szembe a kutatónők pályafutásuk során, léteznek-e generációs különbségek, hogyan lehetne növelni a nők elismertségét, és milyen kezdeményezések segíthetnék őket az előrejutásban.

A résztvevők, köztük például Barnabás Beáta, az MTA főtitkárhelyettese, egyetértettek abban, hogy bár a felsőoktatásban tanulók között jelenleg már többségben vannak a lányok, pályafutásuk ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány sztereotípia társadalmi felelősségvállalás Tippek Lányok Napja Geek Nő Hargittai Magdolna Nők a Tudományban Kiválósági Díj Nők a Tudományban Egyesület Matilda effektus

2016. okt 31.

Kalandorból innovátor

írta: KovácsBernadett
Kalandorból innovátor

puskas_tivadar_3.jpgA mindössze 30 éves magyar mérnök nyereséges vállalkozását hagyta itthon 1874-ben, hogy az USA-ba menjen, de szakmája helyett egy dolog foglalkoztatta: az aranyásás. Puskás Tivadar talált is aranyat, jogait érvényesíteni az aranyláz korában mégsem tudta. Más elfoglaltság után kellett néznie, és hamarosan már Edisonnal dolgozott találmányok terjesztésén. Majd hazatért, hogy Bell telefonjának útját egyengesse az első európai telefonközpont formájában, amely végül egész iparágat indított el nálunk is. Utolsó találmánya, a telefonhírmondó, ma is információtechnológiai világszenzációnak számít.

A „magyar Edison”-ként is emlegetett Puskás Tivadar kalandvágya olyan erős volt, hogy egyik napról a másikra az USA-ba ...

Tovább Szólj hozzá

tech tudomány karrier innováció távközlés Nikola Tesla Puskás Ferenc Puskás Tivadar Thomas Edison Alexander Graham Bell e-Trend

2016. sze 18.

Utcagyerekből Nobel-díjas genetikus

írta: KovácsBernadett
Utcagyerekből Nobel-díjas genetikus

capecchi_1.jpg„Délre mentem, néha az utcán éltem, néha csatlakoztam más utcagyerekek bandájához, máskor árvaházakban laktam, és az idő legnagyobb részében éheztem. Az emlékeim ebből a négy évből élénkek, de nem egybefüggők; inkább pillanatképek sorozata. Némelyikük leírhatatlanul brutális, némelyikük elfogadható” – mondja Mario R. Capecchi genetikus, molekuláris biológus, aki 2007-ben megosztva nyerte az orvosi Nobelt, amelyhez megrázó gyerekkoron át vezetett az útja.

Még 1996-ban pedig Kyoto-díjas lett: a japán Nobelt szintén a szakmai eredményekért és az emberiség szolgálatában nyújtott kiemelkedő teljesítményért adják. Ezzel együtt felkérték, írjon arról, hogyan töltötte korai gyermekéveit, azzal a céllal, hogy felfedje ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány genetika kvantummechanika Nobel-díj e-Trend Mario R. Capecchi Kyoto-díj Edward Ramberg

2016. sze 11.

♀tervezem - Okosjövő lányoknak

írta: KovácsBernadett
♀tervezem - Okosjövő lányoknak

11-lanyok-napja-2015.jpgMegálmodom, megtervezem, megvalósítom – idén is elindult a Nők a Tudományban Egyesület „♀tervezem - Okosjövő lányoknak" programsorozata. A program pályaválasztás előtt álló diáklányoknak segít orientálódni és lehetőséget biztosít, hogy székesfehérvári cégeknél betekintést nyerjenek a természettudományokhoz, technológiához, mérnöktudományokhoz és matematikához szorosan kapcsolódó szakmákba.

A jelentkezőknek lehetősége van árnyékként követni egy-egy cég munkatársát és így testközelből megismerkedni a munkafolyamatokkal, az alkotás élményével. A regisztráció elindult, a helyi cégek várják a 7-11. osztályos lányok jelentkezését a szeptemberi dátumokra. Idén az Alcoa, a Videoton, az IBM, a Grundfos, az Emerson, ...

Tovább Szólj hozzá

társadalmi felelősségvállalás Tippek Lányok Napja Nők a Tudományban Egyesület

2016. sze 02.

Ha nagy leszek...

írta: KovácsBernadett
Ha nagy leszek...

sakima_niger_teacher.jpegEgy, a Humanitárius Világnap alkalmából kiállított fotósorozat háborúval, természeti katasztrófával sújtott övezetekben élő vagy onnan elmenekült gyerekeket mutat be, akik már most készülnek, illetve készülnének választott hivatásukra a nehéz körülmények ellenére is. Ma 130 millió ember függ az ENSZ segélyszervezeteinek támogatásától, köztük sok gyerek. Két fotós, Vincent Tremeau és Meredith Hutchison két évet töltött ezeken a helyeken, és fotózta az ott élő 6-18 év közöttieket, akik „beöltöztek” sok más mellett mérnöknek, asztronautának vagy tanárnak.

Az eredmény elgondolkodtató: mennyi esélye lehet a képeken látható gyerekeknek, hogy felnőve valóban azzá válhassanak, amivé szeretnének - érzékeltetve sok ...

Tovább Szólj hozzá

oktatás képek sztereotípia társadalmi felelősségvállalás Lányok Napja

2016. aug 27.

98 éves az "emberi számítógép"

írta: KovácsBernadett
98 éves az "emberi számítógép"

katherine-johnson_annie_leibovitz.jpgA NASA történetének egyik legjelentősebb munkatársa, Katherine Johnson matematikus, fizikus a héten töltötte be a 98-at. Charles Bolden, a NASA vezetője emlékeztet mindenkit arra a történelmi pályára, amelyet az „emberi számítógépnek” is nevezett afroamerikai Katherine Johnson járt végig, amikor kulcsszerepet játszott az Apollo 11 Holdra küldésében. Vagy a Földet először amerikaiként körberepülő John Glenn küldetésénél, aki nem volt hajlandó vállalni a repülést, míg Katherine le nem ellenőrizte a számítógépek számításait. A 18 évesen már főiskolát végzett színesbőrű nő olyan korban lett példakép, amikor társadalmi csoportjában az általános iskola elvégzése is ritka volt.

Bolden emlékszik rá, hogy – szintén ...

Tovább Szólj hozzá

űrkutatás tudomány informatika Barack Obama Hold NASA Neil Armstrong Alan Shepard Buzz Aldrin Lányok Napja Geek Nő Apollo program John Glenn Katherine Johnson

2016. júl 10.

Sheryl Sandberg a vezető pozícióban lévő nőkről

írta: KovácsBernadett
Sheryl Sandberg a vezető pozícióban lévő nőkről

sandberg_1.jpgA New York Times hozta le nemrég Sandberg írását arról, hogy tényleg olyan rosszul bánnak-e egymással a nők a munkahelyen, hogy valójában nők vagy férfiak hátráltatják-e a nők előrejutását, és milyen pozitív hozadékai vannak a nők közötti munkának. Egy kutatóval közösen sikerült ismét a sztereotípiák mögé látnia, és felfedni olyan összefüggéseket, amelyek sokak számára meglepőek lesznek.

A 2014-es Téli Olimpiai Játékokon a norvég sífutónő, Therese Johaug - aki 2011-ben világbajnok lett a 10 km-es távon -, épp az első egyéni aranyérméért küzdött, a 30 km-es távon. Kimerítő, egyórás küzdelem után végül ezüstöt nyert: második lett, mert közel 3 másodperccel lemaradt az aranyérmes, szintén norvég Marit Björgen ...

Tovább Szólj hozzá

társadalmi felelősségvállalás Facebook Lányok Napja Geek Nő Sheryl Sandberg

2016. jún 26.

A tanárok átadhatják matektól való félelmüket a diákoknak

írta: KovácsBernadett
A tanárok átadhatják matektól való félelmüket a diákoknak

dan-cristian-padure-h3kuhyuce9a-unsplash.jpgAz emberek szorongása, hogy matematikával foglalkozzanak, képes befolyásolni az azzal kapcsolatos képességeiket. Amikor a szorongó egyén ráadásul általános iskolai tanár, félelme kihathat diákjaira, főleg az azonos neműekre. Például az Egyesült Államokban az általános iskolai tanítók több mint 90%-a nő, a körükben kiemelkedően magas matektól való szorongás negatívan befolyásolja lány tanítványaikat, elbizonytalanítva őket, hogy elég jók-e a tárgyból.

A Chicagoi Egyetemen általános iskolai tanítónőket és az általuk tanított lányokat vizsgálva rájöttek, hogy míg év elején nem befolyásolja őket, hogy áll a matematikához tanárnőjük, addig év végére jelentősen romlottak a matematika jegyeik, ha a tanáruk is szorongott a ...

Tovább Szólj hozzá

oktatás tudomány kísérlet tanulás sztereotípia előítélet iskola diák tanár matematika tudnivalók tanév Harvard Tippek Lányok Napja

2016. jún 19.

Tériszonytól az űrsétáig

írta: KovácsBernadett
Tériszonytól az űrsétáig

chris-750x400.jpgA nemrég nálunk járt Chris Hadfield bevallottan tériszonyos, mégis több mint 20 év kitartó munka áll mögötte. Ő az első a világűrbe kijutott több mint 500 űrhajósból, aki igazán fel tudta hívni a figyelmet munkája jelentőségére, miután a Nemzetközi Űrállomáson elénekelte David Bowie Space Oddity című számát, amelyet 32 millióan láttak. A közvélemény újra felfigyelt a lenyűgöző szakmára, amely az USA-ban egyszercsak annyira hétköznapivá vált, hogy már a tévé sem közvetítette a kilövéseket. Érezte, hogy tennie kell valamit, holott pályája jóval több, mint éneklés az ISS-en, könyveiben, interjúkban adott tanácsait pedig mindenki hasznosíthatja.

 

1. A higgadt, problémákra rugalmasan reagáló személyiségtípus ...

Tovább Szólj hozzá

tech űrkutatás tudomány programozás NASA Neil Armstrong Tippek Chris Hadfield MIR e-Trend International Space Station

2016. jún 12.

Makótól Detroitig - Galamb József és a világ autógyártása

írta: KovácsBernadett
Makótól Detroitig - Galamb József és a világ autógyártása

galamb_jozsef_kezdokep.jpg„I’ll ask Joe.” (Majd megkérdezem Joe-t.)  – mondogatta gyakran Henry Ford egy fontosabb döntés előtt. Joe-t, vagyis Galamb Józsefet, a Makóról indult, egykori szegénysorból származó mérnököt, aki nélkül sokak szerint a Fordot is rövid úton felvásárolta volna a Chrysler vagy a General Motors, így viszont azok versenytársa lett. Az általa tervezett modell, a Ford-T minden idők egyik legnépszerűbb autója, amely egy időben a világ autóinak felét tette ki. 

 „Joe, új autót szeretnék tervezni. Készíts elő magadnak egy speciális szobát a harmadik emeleten. Vidd fel a rajztábládat és egy palatáblát, és kezdjünk el dolgozni az új típuson” – mondta nem más, mint Henry Ford Galamb Józsefnek egy nap. Ez volt a máig ismert, ...

Tovább Szólj hozzá

tech innováció matematika BME Henry Ford Galamb József e-Trend

2016. máj 28.

A 20. századi világszínvonalú oktatásunk titka

írta: KovácsBernadett
A 20. századi világszínvonalú oktatásunk titka

fasori_gimna_zium_highschool_class_1919_ra_tz_la_szlo.jpgA Nobel-díjas Wigner Jenő és kollégái, Teller Ede, Szilárd Leó, Neumann János vagy Kármán Tódor is nagy hátránnyal indultak volna az akkori magyar oktatás nélkül. A mezőnyből kiemelkednek a külföldön is elismert Fasori Evangélikus Gimnázium és a Trefort utcai Mintagimnázium, miután egy időben ontották magukból tudósainkat, akik később Nyugaton alakították a 20. század világpolitikáját. Felmerül a kérdés: mit tudtak akkor, amit a világ legtöbb iskolája nem? 

Esetleg folytathatjuk magyarul. ” 

– fordult a többiekhez Szilárd Leó egy megbeszélésen, amit a Manhattan-terv, azaz az atombomba projekt kapcsán tartottak épp, amikor a katonai vezető, Groves kiment a mosdóba. Csak magyarok maradtak az asztalnál. Az anekdota ...

Tovább Szólj hozzá

oktatás tudomány matematika fizika társadalmi felelősségvállalás NASA Nobel-díj Polányi Mihály Teller Ede Szilárd Leó Neumann János Wigner Jenő Kürti Miklós Kőnig Dénes Kandó Kálmán e-Trend Kármán Tódor Schedius Lajos Kármán Mór Fasori Gimnázium Mintagimnázium Polányi János Johann Friedrich Herbart Johann Heinrich Pestalozzi Rátz László Harsányi János

2016. máj 22.

A Stanford magyar professzora a hejőkeresztúri iskolában

írta: KovácsBernadett
A Stanford magyar professzora a hejőkeresztúri iskolában

ctt2w3buwaavgbv.jpgÁgi, azaz Rachel Agnes Lotan, a Stanford Egyetem tanárképző intézetének nyugalmazott vezetője múlt héten hazánkba látogatott, hogy jelen legyen a hejőkeresztúi oktatási modell országos terjedésének újabb fázisánál. A Kovácsné dr. Nagy Emese és csapata által először Hejőkeresztúron elindított Komplex Instrukciós Program ma már egyre ismertebb, köszönhetően az áldozatos szakmai munkának: már több mint tízezer gyereknél több mint ezer pedagógus alkalmazza azt.

Egyszer dolgoztam egy tanárnővel, negyedikeseket tanított. A gyerekek kísérletet végeztek, ahol meg kellett valamit melegíteniük. Az elektromos főzőlap hirtelen lángra kapott. A csoportban volt két lány, akinek volt megoldási javaslata: a fehér lány azt mondta, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

oktatás tanulás innováció matematika társadalmi felelősségvállalás Geek Nő KIP e-Trend Komplex Instrukciós Program

2016. ápr 30.

Colleen Bell: a mérnöki pályákon nőként is el lehet érni sikereket!

írta: KovácsBernadett
Colleen Bell: a mérnöki pályákon nőként is el lehet érni sikereket!

13102721_935390223245637_7626479078173067537_n_1.jpgColleen Bell budapesti amerikai nagykövet is részt vett a Lányok Napja rendezvényen, amely tizenhét városban, ezerhatszáz középiskolás lánnyal zajlott április 28-án. Amellett, hogy több multinacionális cégnél 2020-ra a középvezetés ötödének nőkből kell állnia, a mai fiataloknak többnyire elképzelése sincs egyes szakmákról, vagy arról, hogy a szülei mit is dolgoznak. Pedig a pályaválasztóknak helyesen kell felmérniük esélyeiket a jövőt illetően, hiszen a most zajló negyedik ipari forradalomban nagy számban tűnhetnek el a ma jellemzően nők által ellátott munkakörök, miközben a lányok az iskolában ugyanolyan jól teljesítenek. Az eseményt szervező Nők a Tudományban Egyesület 2020-ra megduplázná a műszaki karokon tanuló nők ...

Tovább Szólj hozzá

tech oktatás tudomány informatika társadalmi felelősségvállalás információs társadalom Colleen Bell Lányok Napja Nők a Tudományban Egyesület

2016. ápr 11.

Hogyan oldjunk fel két Nobel-díjat egy délután alatt?

írta: KovácsBernadett
Hogyan oldjunk fel két Nobel-díjat egy délután alatt?

bohr2.jpg1940-ben a nácik lerohanták Dániát és bevonultak Koppenhágába. A híres fizikus, Niels Bohr tudta, hogy bajban van: nála, az Elméleti Fizikai Intézetben volt ugyanis két kollégája Nobel-díja. Hogy ez miért volt baj? Max von Laue, a hitleri politika ellenzője, és a zsidó származású James Franck küldték el neki korábban díjaikat megőrzésre. Titokban, mert Németországból tilos volt aranyat kivinni, a díjak pedig 23 karátos aranyból készültek. A tetejében pedig a nevük is rajtuk szerepelt, ami egyenlő volt a beismeréssel. Mindez Niels Bohrra, mint a díjak őrzőjére nézve főbenjáró bűnnek minősült volna, ha a Gestapo megtalálja azokat. A probléma abszurd, de hatásos megoldásában Hevesy György volt segítségére.

Bohr évek óta ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány fizika Nobel-díj CERN Niels Bohr Teller Ede Hevesy György e-Trend Liese Meitner

2016. már 19.

Biotechnológiától az űrtevékenységig - magyar kutatónőket díjaztak

írta: KovácsBernadett
Biotechnológiától az űrtevékenységig - magyar kutatónőket díjaztak

szt_0708.jpgIdén márciusban harmadszor adták át a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat a biotechnológia, anyagtechnológia, információs technológia és most először az űrtevékenység terén dolgozó kutatónőknek. Az elismerést olyan, szakterületükön kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatónők kaphatják, akik készek részt vállalni a természettudományos és műszaki pályák népszerűsítéséből a fiatal lányok körében, így inspirálva környezetüket. A díjak odaítéléséről az alapító Nők a Tudományban Egyesület és a Magyar Tudományos Akadémia közösen döntött.  Fontos ez azért is, mert itthon a nők aránya a kutatói pályán még mindig alacsony: a természettudományokban 23%, a műszaki tudományokban 18%.

Az idei díjazottak:

...

Tovább Szólj hozzá

siker tudomány csillagászat informatika díj fizika társadalmi felelősségvállalás BME Lányok Napja Geek Nő Hargittai Magdolna Nők a Tudományban Kiválósági Díj

2016. már 15.

10 tudós és feltaláló a szabadságharc oldalán

írta: KovácsBernadett
10 tudós és feltaláló a szabadságharc oldalán

wikipedia_1.jpgNemcsak a 20. században történt események hatottak negatívan a magyar tudományos életre, hanem az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utáni megtorlás időszaka is. Fizikusok, matematikusok, csillagászok, statisztikusok, kémikusok, feltalálók, orvosok is beálltak katonának, akár tanulmányaik megszakításával is, de a távolmaradók sem feltétlenül úszták meg a meghurcolást. A Magyar Tudós Társaság (az akkori MTA) működése leállt, és 1858-ig is eltartott, mire újra tagot választhattak és nagygyűlést tarthattak. Majd a Bach-korszak germanizálási kísérlete kezdődött, de nem sikerült: a közoktatás továbbra is magyar nyelven folyt, az egyetemeken sokan továbbra is magyarul tanítottak – például Jedlik Ányos -, és legfeljebb a jobb ...

Tovább Szólj hozzá

statisztika oktatás tudomány karrier csillagászat matematika fizika feltaláló Nagy Károly Jedlik Ányos Than Károly Duka Tivadar e-Trend Irinyi János Greguss Gyula Csányi Dániel Fényes Elek Kondor Gusztáv Martin Lajos

2016. feb 28.

9 új tény az agykutatóktól

írta: KovácsBernadett
9 új tény az agykutatóktól

uphe_org.jpgKépes lehet-e agyunk annyi információt tárolni, mint a teljes internet? Az Avatar című film már a valóság? Miért sakkozzunk? Elveszi-e a mesterséges intelligencia a munkánkat? Kreatívabb-e a gazdag gyerek? Melyik játékban nyert már megint egy számítógép az emberrel szemben? Újabb tények az agyműködésről, mesterséges intelligenciáról és agyunk gyerekkori fejlődéséről.

 

1. Még több memória, mint gondoltuk

Tízszer nagyobb lehet az agy memóriakapacitása, mint korábban hitték. Akár annyi információ tárolására is alkalmas lehet, mint a teljes internet. Ugyan a korábbi mérések sem voltak eddig egységesek, most egy új kutatás alapján következtettek a lényegesen nagyobb kapacitás lehetőségére. A lényeg az idegsejtek ...

Tovább Szólj hozzá

oktatás tudomány robotika informatika mesterséges intelligencia agykutatás információs társadalom darpa Nobel-díj Polgár Judit Stephen Hawking Geek Nő e-Trend Apollo program May-Britt Moser

2016. jan 31.

Közel 200 millió órányi programozás világszerte

írta: KovácsBernadett
Közel 200 millió órányi programozás világszerte

hourofcodeobama.jpgObama bejelentette, arra fogja kérni a Kongresszust, emeljék meg 4 milliárd dollárral, azaz több mint 1100 milliárd forinttal az amerikai oktatás támogatását, a hangsúlyt az informatikaórára helyezve. A kétségkívül hatalmas mérföldkőnek számító lépésnek azonban volt több előzménye is, ezek közül is kiemelkedik a The Hour of Code, azaz a Kódolás Órája, amely már világeseménnyé bővült. Néhány napja jött ki a szervező code.org jelentése a tavaly decemberi egy hetes rendezvényről, amely szerint már 195 millió alkalommal próbálták ki az oldalukon a programozást.  

A code.org-ot egy iráni testvérpár alapította: Hadi Partovi és ikertestvére, Ali Iránban születtek, apjuk a Sharif University of Technology fizika tanszékének ...

Tovább Szólj hozzá

programozás informatika társadalmi felelősségvállalás információs társadalom Barack Obama Lányok Napja Code.org Hadi Partovi the hour of code

2015. dec 30.

Egyéves lett a blog!

írta: KovácsBernadett
Egyéves lett a blog!

harry-shelton-ocbooqepimu-unsplash.jpg

Ebből az alkalomból összegyűjtöttem az idei év legnépszerűbb írásait. Idén is igyekeztem körbejárni az informatika óra – főleg annak hiánya – kérdéseit, a nők IT és tudományos pályán való részvételének lehetőségeit, érdekes tudományos tényeket és tudósok elképesztően kalandos életét.

A nők helyzete a tudományban is mindig sajátos volt, ezt bizonyítja egy új könyv, a Nők a tudományban Hargittai Magdolna akadémikustól, amely letehetlennek bizonyult, mivel a szerző pont az elvárható kiegyensúlyozottsággal ír a témáról, de ettől még a helyzet nem könnyebb. Ahogy már az ókortól kezdve számtalan nőnek kellett megküzdenie a férfiak uralta társadalomban a tudományos életben vagy a tech szektorban az általa ...

Tovább Szólj hozzá

tech programozás csillagászat informatika fizika agykutatás Arató András Angela Merkel Nikola Tesla Albert Einstein Teller Ede Szilárd Leó Neumann János Stephen Hawking Ceres Liebster award Geek Nő e-Trend Marie Curie Kozma László Alice Zielinski Kármán Tódor Eileen Collins Koroljov Georges Lemaitre Samantha Cristoforetti Margaret Hamilton Stephanie Shirley Emmy Noether Liese Meitner Alexandriai Hüpathia Cecilia Payne-Gaposchkin Harriet Brooks Kovácsné dr. Nagy Emese Rachel Lotan Edmond Halley Hargittai Magdolna Maria Goeppert Mayer Kerstin Fredga Mildred Dresselhaus

2015. dec 06.

Nők a tudományban - ideális ajándék nőknek (is)

írta: KovácsBernadett
Nők a tudományban - ideális ajándék nőknek (is)

borito2.jpgMelyik országban lehet egy nő azért vezető tudományterületen, mert az a férfiak számára nem vonzó pálya? Melyik tudományágban van a legkevesebb Nobel-díjas nő? Meddig nem kaptak fizetést a CERN fizikusnői? Melyik női tudós volt Manchester főpolgármestere, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia elnöke, vagy thai hercegnő? Nem gyakran jelenik meg magyar szerzőtől olyan könyv, amely egy New Yorkban már megjelent könyv magyar kiadása, és Nobel-díjas ajánlója is van. Hargittai Magdolna kémikus, az MTA tagja írta meg 65 női tudós történetét, amelyek részben interjúin is alapulnak, 17 ország áttekintésével - köztük India, Törökország, Oroszország vagy Japán kevésbé ismert kutatónőivel, Európa és az USA mellett.  

 „Egyszer, az ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány csillagászat fizika kvantummechanika Nobel-díj BME CERN Teller Ede Lányok Napja Geek Nő Hargittai Magdolna Maria Goeppert Mayer Kerstin Fredga Mildred Dresselhaus

2015. okt 11.

Magyar csillagász is a Ceres törpebolygó felfedezői között

írta: KovácsBernadett
Magyar csillagász is a Ceres törpebolygó felfedezői között

ceres.jpgHónapokig folyt a találgatás: mi okozhatja a Ceresről látszó tükröződést? Már vadabb elképzelések is napvilágot láttak, amikor kiderült, hogy sómezők fénylenek. Egy rejtéllyel kevesebb lett, viszont érdemes megjegyezni, hogy a törpebolygó felfedezésében komoly szerepe volt Zách János Ferencnek is. Zách Pesten született, de bejárta egész Európát, és mindenhol megfigyeléseket végzett, még If várában is. A francia forradalomtól Napóleon bukásáig kerülgette a csatatereket munka közben a nemzetközi csillagászat egyik megalapozója és menedzselője: többek között Seeberg, Nápoly és a Gellért-hegy is neki köszönhette csillagvizsgálóját. Élete végén támogatója özvegyével járta Európát, amelyről még barátjuk, Goethe is írt.

...
Tovább Szólj hozzá

űrkutatás tudomány csillagászat matematika fizika NASA Nagy Károly Ceres e-Trend Zách János Ferenc Karl Friedrich Gauss Pasquich János Giuseppe Piazzi Thomas Harriot Joseph Liesganig William Herschel Caroline Herschel Edmond Halley Jean Sylvain Bailly Johann Hyeronimus Schroeter Heinrich Olbers

2015. sze 19.

Díjazott lettem!

írta: KovácsBernadett
Díjazott lettem!

liebster-award-new.jpgNagy öröm ért a napokban, amikor a Yoga Pop blog szerzőjétől megkaptam a Liebster award nevű díjat. Amikor elkezdtem a blogolást, reméltem – és most is remélem -, hogy egyre több ember érdeklődését tudom felkelteni az információs társadalom, a digitális írástudás, az IT és a tudomány világa iránt. Mindig öröm számomra, amikor egyre többen olvasnak, vagy csatlakoznak Facebook oldalamhoz, és ezt az örömöt sikerült még tovább fokozni, amikor díjazott lettem.  Ezúton is nagyon köszönöm a lehetőséget!

A díjat pedig most én is átadom másoknak. :)

 

Mi is ez a Liebster award?

A díjra bloggerek jelölhetik egymást, Németországból indult, innen származik a neve is. Ha valaki megkapja, továbbadja 5-10 másik kezdő ...

Tovább Szólj hozzá

siker díj Albert Einstein Tippek Liebster award Kozma László

2015. sze 14.

10 szubjektív programötlet a 10 éves Kutatók Éjszakájára

írta: KovácsBernadett
10 szubjektív programötlet a 10 éves Kutatók Éjszakájára

sunira-moses-sgsf5icjruw-unsplash.jpgDrónbicikli, digitális holografikus mikroszkóp, igazi Enigma a II. világháborúból, több száz robot közös rajza, szélcsatorna versenyautóval, az ország egyetlen sebészrobotja és programozás oktatás lányoknak is mind elérhető ingyen egyetlen éjszaka alatt. Már 10. éve rendezik meg szeptember 25-én a Kutatók Éjszakáját. Ennek apropóján készítettem egy szubjektív válogatást az ingyenes programokból, amelyeket szerintem érdemes felkeresni IT, fizika, matematikai vagy csillagászati témája miatt.

 

1. Igazi Enigma Szegeden

Szegeden meg lehet nézni egy igazi Enigmát, a II. világháborúból, amely a németek titkos rejtjelező gépe volt. Annyira különleges az esemény, hogy egész Lengyelországban csak 3 darab van belőle, ebből az egyik ...

Tovább Szólj hozzá

tech űrkutatás tudomány robotika tanulás programozás informatika fizika társadalmi felelősségvállalás kódfejtés NASA Nobel-díj BME Tippek Teller Ede Neumann János Wigner Jenő Alan Turing Lányok Napja e-Trend Kármán Tódor

2015. aug 30.

A Stanfordtól Hejőkeresztúrig – a hivatalos tanévnyitó margójára

írta: KovácsBernadett
A Stanfordtól Hejőkeresztúrig – a hivatalos tanévnyitó margójára

mk_3_1_mta1.jpgA fővárosi iskolák átlagánál is voltak már jobbak matekból egy Borsod megyei általános iskola tanulói, pedig közel 70%-uk hátrányos helyzetű. Az idei hivatalos tanévnyitó helyszíne volt a hejőkeresztúri általános iskola, amely az országos kompetenciamérésen eléri az országos átlagot. A gyerekek mind továbbtanulnak, főleg szakközépiskolában, ahol érettségit is szereznek, pedig jóval nehezebb körülmények között nőnek fel, mint az átlagos családokban. Mindezt két nő tette lehetővé, a Stanfordon a módszert kidolgozó, erdélyi származású Rachel Lotan professzor, és a hejőkeresztúri iskola igazgatója, Kovácsné dr. Nagy Emese, aki 15 évvel ezelőtt elindította itthon a sikertörténetet.

Az idei hivatalos tanévnyitónak a ...

Tovább Szólj hozzá

siker matematika Stanford Geek Nő e-Trend Kovácsné dr. Nagy Emese Rachel Lotan

2015. aug 22.

10 nő a „tech” szektorból, aki extrém nehézséggel küzdött a férfiak uralta társadalomban

írta: KovácsBernadett
10 nő a „tech” szektorból, aki extrém nehézséggel küzdött a férfiak uralta társadalomban

agora14.jpgA történelemben sosem volt könnyű dolga azoknak, akik úttörők voltak a maguk területén. Különösen igaz ez néhány női tudósra, tech szakemberre is, akiknek sokszor a férfiakhoz képest is több nehézséggel kellett szembenézniük. Hátsó ajtó az egyetemre, professzori címtől való tiltás, fizetés nélküli kutatói munka, férfiak Nobel-díjhoz vagy nagy felfedezésekhez segítése, politikai okokból karrierről való lemondás, vagy akár gyilkosság áldozatává válás jelölték ki az utat a nők közül többeknek. Még maga Marie Curie, közülük máig a legismertebb is támadások célpontja volt magánélete miatt, ahelyett, hogy második Nobel-díjának örülhetett volna.

 

1. Amalie „Emmy” Noether – Einstein kedvenc matematikusa, aki 7 ...

Tovább Szólj hozzá

tech űrkutatás tudomány karrier programozás matematika fizika WiFi Nobel-díj Nikola Tesla Albert Einstein Lise Meitner Péter Rózsa Lányok Napja Geek Nő e-Trend Marie Curie Hedy Lamarr John Glenn Geraldyn Cobb Valentyina Tyereskova Stephanie Shirley Emmy Noether Alexandriai Hüpathia Cecilia Payne-Gaposchkin Harriet Brooks

2015. júl 12.

Nikola Tesla, az elektromosság atyja Pestről indította karrierjét

írta: KovácsBernadett
Nikola Tesla, az elektromosság atyja Pestről indította karrierjét

tesla.jpgA történelmi Magyarország területén született, és beszélt is magyarul a zseniális Nikola Tesla, akit az elektromosság korának atyjaként tisztelhetünk, mégpedig Edison helyett. Tesla igazi, humánus geek volt, míg Edison üzletember, aki sok feltaláló helyett aratta le a babérokat. Az egyik volt Tesla is, de amikor őt is átverte az addig istenített példakép, otthagyta és a nulláról újrakezdve bizonyította, hogy meghaladta Edison tudását. De nem ő volt az egyetlen, akivel küzdenie kellett, Marconi még Nobel-díjat is kapott Tesla találmányáért, a rádióért, míg végül a bíróság igazságot nem szolgáltatott.

1884-ben a mindössze 28 éves Nikola Tesla élete nagy lehetősége előtt állt a new yorki kikötőben. Épp felvette Thomas Alva ...

Tovább Szólj hozzá

tech tudomány karrier fizika Nobel-díj Nikola Tesla Indiegogo Thomas Edison e-Trend Hedy Lamarr

2015. jún 28.

Kármán Tódor, az amerikai légierő szentje

írta: KovácsBernadett
Kármán Tódor, az amerikai légierő szentje

canaryislands_tmo_2015140.jpgMiért hívják Kármán Tódort, a magyar, kivándorolt tudóst az amerikai légierő szentjének? A NASA melyik laboratóriumát alapította? Mi köze a Kármán-féle örvénysornak a Tacoma-híd összeomlásához? Mi történt, amikor a tudós találkozott 1945-ben német exfőnökével? Vészi Margit újságíró, festő milyen hatással volt a 20. század űrrepülésének fejlődésére? Hogy segítették a humán tárgyak az aerodinamikát? Érdekes állomások egy világhírű magyar életéből.  

Kármán Tódor épp befejezte disszertációját Göttingenben, amikor el kellett volna döntenie, mivel akar foglalkozni. Apja pedagógus volt, a kiegyezés után a Nemzeti Oktatásügyi Tanács főtitkára volt, és bár a hazai oktatás egyik úttörőjeként tartják számon ...

Tovább Szólj hozzá

űrkutatás tudomány fizika NASA BME Neumann János e-Trend Kármán Tódor Frank Malina Ludwig Prandtl

2015. máj 31.

15 menő oktatójáték, hogy megtanulj programozni

írta: KovácsBernadett
15 menő oktatójáték, hogy megtanulj programozni

codeavengers.pngSokaknak nincs munkája vagy épp jobb munkát keresnek a jelenleginél, míg mások pályamódosításra kényszerülnek. De nemcsak nekik, hanem mindenkinek érdemes elgondolkodni a programozás – lassan általánossá váló képességének – elsajátításán. Egy próbát mindenképp megér, hiszen a technológia használata mellett akár létre is hozhatod azt. 15 olyan weboldal és app következik, ahol felnőttek és gyerekek is játszva tanulhatnak.

„Ma már minden gyerek a gép előtt ül, előbb látnak táblagépet, mint a nagyszülőket, hamarabb tudják megnyitni a programokat, mint járnának. Több egyetem és néhány szülő is arra jutott, hogy Ideje ebből előnyt kovácsolni: miért ne tanulhatnának valamit játékosan, amivel később nagyon jól ...

Tovább Szólj hozzá

tanulás programozás informatika matematika fizika app Tippek Code.org e-Trend

2015. máj 18.

John Glenn és Jerrie Cobb harca a kilövésért az űrbe

írta: KovácsBernadett
John Glenn és Jerrie Cobb harca a kilövésért az űrbe

glenn.jpgAz amerikaiak közül a Földet először megkerülő John Glenn akadályozta meg, hogy az USA küldjön először nőt a világűrbe. A legesélyesebb Geraldyn „Jerrie” Cobb jobban teljesített a teszteken, mint a vadászpilóta férfiak, és még Lyndon Johnson alelnökig is eljutott, de 1963-ban végképp elbukott. Pár hónap múlva indult Valentyina Tyereskova szovjet textilgyári munkásnő a világűrbe, aki ezzel az első női űrhajós lett. 1999-ben Jerrie újra esélyt kapott, hogy idős emberként vizsgálják az űr rá gyakorolt hatását, de ekkor is épp a már szenátor Glenn juthatott csak ki. Jerrie misszionárius pilótaként végzett munkájáért béke Nobel-díj jelölést kapott, 14 másik díja mellett, de reményei élete nagy lehetőségét illetően ...

Tovább Szólj hozzá

űrkutatás karrier NASA Nobel-díj Geek Nő e-Trend Eileen Collins John Glenn Geraldyn Cobb Valentyina Tyereskova

2015. ápr 05.

34 izgalmas program ismert cégek nyílt napján

írta: KovácsBernadett
34 izgalmas program ismert cégek nyílt napján

christina-wocintechchat-com-voyqei3uv70-unsplash.jpg

Ingyen számítógépes játék, villámlabor, szuperszámítógép, robotika, virtuális CERN látogatás, napelemes versenyautó, tévé méretű hologram vagy IT a BUBI mögött is a témája az április 23-ai nyílt napnak, amelyre még egy hétig lehet jelentkezni. A 34 – többek között az IBM, a Google, a T-Systems, a HP, az Ericsson vagy a BME által nyújtott - program közül érdemes minél hamarabb választani.

A Lányok Napján a 9-17 éves lányokat ösztönzik a természettudományos és mérnöki karrierre. Az EU számításai szerint tíz éven belül 700 ezerrel több üres állás lesz ezekben a szakmákban, mint amennyit a végzősök be tudnak tölteni. Ezért az ICT biztos álláslehetőséget kínál mindenki számára – és a lányokat tárt karokkal ...

Tovább Szólj hozzá

tech tudomány karrier programozás informatika matematika társadalmi felelősségvállalás Google Microsoft BME Tippek Lányok Napja Geek Nő

2015. már 27.

Az agykutatás 10 igazán meglepő eredménye

írta: KovácsBernadett
Az agykutatás 10 igazán meglepő eredménye

telegraph.jpgHogy tanulhatunk meg fél év alatt kínaiul? Fedezünk-e fel még ma is alapvető agyi funkciót? Hány éves korunkig fejlődik e szervünk? Létezik-e a bal/jobb agyfélteke dominancia? Neumann az emberi agy mintájára tervezte meg a számítógépet? Az agyunk még mindig számtalan titkot rejteget, a most következő tízből van olyan, amelyet talán még nem ismersz.  

1. Nincs olyan, hogy bal-jobb agyfélteke megosztottság vagy dominancia .

Évek óta sokan gondolják, hogy valaki vagy bal agyféltekés – vagyis elemző és logikus, vagy jobb agyféltekés – azaz intuitív és kreatív. Egész iparág épült erre, ezért sokaknak úgy tűnhet, hogy ez egy természeti törvény. De nem az. Stephen M. Kosslyn kognitív neurológus több mint 30 évig volt a Harvard ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány informatika agykutatás Tippek Neumann János e-Trend

2015. már 26.

Lányok Napja – több nőt az IT mérnök pályán (is)!

írta: KovácsBernadett
Lányok Napja – több nőt az IT mérnök pályán (is)!

christina-wocintechchat-com-yvt21p6po_g-unsplash.jpg

Villámlabor, szuperszámítógép, táncoló kvarkok, robotika, virtuális CERN látogatás, ingyen számítógépes játék, nanogyémánt, tévé méretű hologram megjelenítés vagy IT a BUBI mögött is témái az idei Lányok Napja rendezvénynek. Április 23-án 9-17 éves lányoknak tartanak nyílt napot cégek és egyetemek, hogy a természettudományi és (IT) mérnöki karrierre ösztönözzék őket. A 34 - többek között BME, Google, HP, IBM, Ericsson vagy T-Systems által nyújtott - programból érdemes minél hamarabb választani.

Kevéssé ismert tény, hogy az USA első számítógépének, az ENIAC-nak nők voltak a programozói. Ennek ellenére napjainkban a lányok – bár hasonló arányban használják a számítógépet és az internetet, mint a fiúk ...

Tovább Szólj hozzá

tech tudomány robotika karrier programozás innováció informatika matematika fizika app társadalmi felelősségvállalás Google Microsoft CERN Tippek Lányok Napja Geek Nő

2015. már 19.

Ágyúhoz kötözték 1849-ben a reformkor csillagászát

írta: KovácsBernadett
Ágyúhoz kötözték 1849-ben a reformkor csillagászát

bicskei_udvozlettelmod.jpgKora legnagyobb obszervatóriumát hozta létre itthon Nagy Károly, a 19. századi polihisztor, akit még az USA hetedik elnöke is fogadott. Charles Babbage matematikus miatta lett az akkori MTA tagja. Számtalan tudományágban tevékenykedett, matekkönyvet írt, először készített magyar feliratú föld- és égtekét, melyek nagy részét Battyhány Kázmér támogatásával iskoláknak adományozta, de még Kossuth mellett is dolgozott a Pesti Hírlapnál. 1849-ben mindent hátra kellett hagynia, amikor meghurcolták. Ezután csak francia és német nyelven jelentek meg természettudományos könyvei, és Párizsban halt meg Bicske helyett, ahol élete főműve már ekkor pusztulni kezdett.

Apja gyógyszerész volt, ennek hatására Bécsben kémiából doktori fokozatot ...

Tovább Szólj hozzá

űrkutatás tudomány matematika társadalmi felelősségvállalás Ada Lovelace Nagy Károly e-Trend Charles Babbage Francois Arago Joseph Littrow Benjamin Gould

2015. már 15.

16 hihetetlen tény, amit tudnod kell Albert Einsteinről

írta: KovácsBernadett
16 hihetetlen tény, amit tudnod kell Albert Einsteinről

einstein.jpgKi volt az a magyar, aki segítséget adott neki a relativitáselmélethez? Mekkora része van sikerében első feleségének? Mi köze Yodához? Hogy szólt bele a politika a Nobel-díjába? Melyik szerve járta be befőttesüvegben Amerikát egy Buick csomagtartójában? 136 éve született Albert Einstein, minden idők (talán) leghíresebb tudósa. Kérdések vele kapcsolatban, amelyekre nem biztos, hogy tudod a választ.  

1. Einsteinnek tanulási nehézségei voltak?

Inkább beszélni tanult meg lassan, annyira, hogy szülei már orvost is felkerestek emiatt. Ez egyben segítette, hogy lassabban szemléljen olyan, mások számára hétköznapi dolgokat, mint a tér és az idő. Ötévesen apjától egy iránytűt kapott, ez keltette fel érdeklődését a mágneses mező ...

Tovább Szólj hozzá

űrkutatás tudomány tanulás matematika fizika Nobel-díj Albert Einstein Szilárd Leó Isaac Newton Kemény János Mileva Maric Geek Nő e-Trend

2015. már 13.

7 magyar látássérült programozó

írta: KovácsBernadett
7 magyar látássérült programozó

7.pngKevesen gondolnák még ma is, hogy egy vak személy képes olyan szellemi munka ellátására, mint a programozás. Még kevesebben tudják, hogy ennek lehetőségét, az informatikai „fehér botot” itthon egy látássérült nő, Vaspöri Teréz és látó férje, Arató András teremtették meg. Nekik köszönhető, hogy a beszédszintézises számítógép a vak emberek elérhető árú, iskolai számítógépe lett. Azóta több látássérült érdeklődő is a programozó szakmát választotta, akikre büszkék lehetünk: egyikük még a látássérült diákok részére szervezett NASA űrtáborban is járt.  

Amikor arról megy a vita, hogyan lehetne minél több egészséges gyerekből szakmunkás, érdemes elgondolkodni azon, hogy egy testi fogyatékkal élő is ...

Tovább Szólj hozzá

tech űrkutatás tudomány karrier programozás informatika fizika Linux iOS Microsoft NASA Arató András Geek Nő e-Trend Vaspöri Teréz BraiLab

2015. már 07.

Polgár Judit a 30 legokosabb ember között

írta: KovácsBernadett
Polgár Judit a 30 legokosabb ember között

polgar_j.jpgA világhírű magyar sakkozónő is felkerült a legokosabb embereket rangsoroló listára, egyedüli magyarként. Főleg az IQ és eredmények alapján választották ki az ott szereplőket, bár annak megítélése, ki mennyire okos, még így is szubjektív. Ennek ellenére megpróbálták a lehetetlent. A listán számos fizikus, matematikus vagy IT szakember is szerepel, de olyanok is, mint a tévés személyiség Rick Rosner, nem kis meglepetést okozva.   A legfiatalabb közülük pedig mindössze 24 éves.

Polgár Judit az egyik legfiatalabb a listán, és már 2012-ben is kiválasztották, akkor egy tízfős listán szerepelt egyedüli nőként. A SuperScholar nevű oktatási oldal az IQ és az elért szakmai eredmények alapján rangsorolta a résztvevőket. Érdekes ...

Tovább Szólj hozzá

űrkutatás tudomány karrier programozás informatika matematika fizika Facebook Twitter Microsoft CERN Stephen Hawking e-Trend

2015. feb 28.

A 6 legnépszerűbb írás az elmúlt két hónapban

írta: KovácsBernadett
A 6 legnépszerűbb írás az elmúlt két hónapban

fei-chao-vte6grezqis-unsplash.jpgJanuár-február hónapokban több alkalom is adódott, hogy tudósok életén keresztül hívjam fel a figyelmet az IT és a tudomány fontosságára, és a nők szerepére ezeken a területeken akár a jelenben, akár a múltban. A cikkek közül a legaktuálisabb Neumann János jelentősége, amely kapcsán fontos kérdés, hogy áll ma Magyarországon az informatika oktatása, illetve mit lehetne tenni a helyzet javításáért? A végén pedig szavazhatsz is, hogy miről szeretnél a jövőben olvasni a blogon.

1.  25 kevésbé ismert idézet Albert Einsteintől

fourwallsonly.jpgIdén 110 éves a négy írás, melyekkel megalapozta a modern fizikát, és amelyek közül az egyikért, a fényelektromos jelenség törvényszerűségeinek leírásáért Nobel-díjat kapott. Azaz nem a ...

Tovább Szólj hozzá

tech űrkutatás tudomány karrier programozás informatika matematika fizika Nobel-díj Angela Merkel Albert Einstein Teller Ede Szilárd Leó Neumann János Stephen Hawking MIR Wigner Jenő Péter Rózsa Geek Nő e-Trend Marie Curie International Space Station Kármán Tódor kvantumkémia Eileen Collins Neumann Klára Max Born

2015. feb 23.

30 kevésbé ismert idézet Stephen Hawkingtól

írta: KovácsBernadett
30 kevésbé ismert idézet Stephen Hawkingtól

hawking_2.jpgA legjobb férfi főszereplő Oscar-díját a Stephen Hawkingot játszó Eddie Redmayne kapta, A mindenség elméletében nyújtott alakításáért. Stephen Hawkingot azonban enélkül sem kell már senkinek bemutatni. A világ legokosabb élő emberének tartott elméleti fizikus nemcsak a tudományos életre hatott munkásságával, hanem felvállalta a tudomány népszerűsítését laikusoknak, ennek is köszönhetően ismertsége jóval túlnőtt kollégái hírnevén. Az ALS-ben szenvedő, az orvosok által előrejelzett halála időpontját már több mint 50 évvel túlélő, kerekesszékhez kötött tudós életéről több film készült, a legújabb, A mindenség elmélete inkább magánéletére koncentrál. Az alábbiakban 30 korábbi és egészen friss idézetét is ...

Tovább Szólj hozzá

űrkutatás tudomány matematika fizika tanács társadalmi felelősségvállalás Albert Einstein Tippek Stephen Hawking e-Trend Max Born

2015. feb 22.

10 lenyűgöző tudományos tény

írta: KovácsBernadett
10 lenyűgöző tudományos tény

nap.pngMi ötször forróbb bolygónkon, mint a Nap körüli légkör? Hogy vezet egy fonalféreg legoautót? Miért szúrjuk el a matektesztet? Mi köze a napraforgónak a radioaktivitáshoz? Mit köszönhet az űrkutatás egy katolikus papnak? Mennyi ideig kellene vezetnünk, ha autóval szeretnénk bejárni az univerzumot? Ezekre is választ adnak a most következő válogatásban szereplő tudományos tények. Lehet, hogy ismered valamelyiket, de mindegyiket biztos nem. 

 

1. A napraforgó különösen alkalmas a radioaktív sugárzás csökkentésére a szennyezett földben. Már a ’90-es években Csernobilban is folytak vele kísérletek, most pedig Fukushima környékén használják. A növény felszívja talajból a radioizotópokat (a céziumot és a stronciumot), mert nem ...

Tovább Szólj hozzá

tech űrkutatás tudomány robotika programozás matematika fizika Albert Einstein Geek Nő e-Trend Georges Lemaitre

2015. feb 17.

Orosz fizikusok: kutatás halálfélelemben

írta: KovácsBernadett
Orosz fizikusok: kutatás halálfélelemben

viktor-hesse-w82zcqah1yg-unsplash.jpgOroszország történelme hasonlóan zaklatott, mint azoké az államoké, amelyeket ők szálltak meg a Szovjetunió idején. Több Nobel-díjas vagy arra jelölt fizikusuk is van, mégis, jó részük teljesítményei ellenére sem kerülhette el Sztálin börtöneit vagy munkatáborait. Maga a szovjet űrrepülés atyja, a szovjetek kezdetben vezető űrhatalmi szerepét a végkimerüléséig biztosító Koroljov a börtönt és a szibériai Gulagot is megjárta az országban, ahol bármi megtörténhetett. Végül Hruscsov a Nobel-díját sem engedte átvenni, ritka cinikus indoklással.

Ha Nobel-díjat sokan nem is kaptak, egy halom Sztálin- és Lenin-díjat igen, sokuknak ezek voltak az elérhető legmagasabb kitüntetések a nyugati világtól minden szempontból elzárkózó ...

Tovább Szólj hozzá

űrkutatás tudomány karrier fizika Nobel-díj Teller Ede Szilárd Leó e-Trend Kozma László Koroljov Szaharov Kapica Kurcsatov Landau Tisza László

2015. feb 12.

Szilárd Leó, a leghíresebb magyar sci-fi író

írta: KovácsBernadett
Szilárd Leó, a leghíresebb magyar sci-fi író

szilard.jpgSzilárd Leó fizikus, az atombomba tervezője Neumannhoz hasonló polihisztor volt. Nem ösztöndíj okán távozott Magyarországról külföldre: úgy megverték a Műegyetemen hallgatók, hogy a lépcsőn is leesett. Megérzéseinek többször köszönhette életét és eredményeit. És a világ is: először szinte egymaga küzdött az atombomba megvalósításáért, majd azért, hogy ne vessék be Japánban. Nem sikerült: a bombát ledobták, Groves tábornok pedig még internálni is akarta, majd a CIA szállt rá. Saját magát gyógyította ki a rákból egy új terápia kidolgozásával, és H. G. Wells író is hatott rá, végül sci-fiben próbálta elmondani, amit az emberek máshogy nem értettek meg.

"Szilárd Leó volt a legképzeletdúsabb ember, akivel életemben ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány karrier fizika Albert Einstein Szilárd Leó Neumann János Wigner Jenő e-Trend Marie Curie

2015. feb 07.

Neumann János és az informatikaoktatás

írta: KovácsBernadett
Neumann János és az informatikaoktatás

neumann0.jpgAz első modern számítógép fejlesztője kikerülhetetlen az informatikában: még mindig az ő elve alapján működik szinte az összes számítógép, amelyből nem akart szabadalmat és bizniszt, ezért inkább publikálta, mert az egész emberiség tulajdonának tartotta. Igazi csodagyerekként hatjegyű számokkal fejben számolt, több nyelven beszélt, fotografikus memóriája volt. Középiskolás korában már egyetemi tanárok oktatták. Világhírű játékelméletét a póker ihlette, volt hadnagy is és a legfiatalabb egyetemi tanár az USA-ban. Számtalan tudományágat fejlesztett, főleg a matematikát, amely munkáját néha még egyetemi szinten sem tudják követni. Második felesége számítógépe programozója volt. Halálának évfordulóján aktuális a ...

Tovább Szólj hozzá

internet tudomány karrier programozás informatika matematika fizika társadalmi felelősségvállalás információs társadalom Teller Ede Neumann János Wigner Jenő Geek Nő e-Trend Kozma László Kármán Tódor Neumann Klára

2015. feb 06.

10 igazán meglepő tény az űrről

írta: KovácsBernadett
10 igazán meglepő tény az űrről

sts-63_crew-760x581.jpgTudtad, hogy néhány csillag hűvösebb lehet, mint az emberi test? Hogy hidrogénbombát robbantottak az űrben? Mennyibe kerül a szkafander?  Ki volt az a nő, aki a Columbia űrsikló katasztrófáját követő küldetés parancsnokságát elvállalta? Melyik náci fejlesztésen alapultak az első űrhajók? A világűr rejtélyes és emberi ésszel gyakran szinte felfoghatatlanok jelenségei, de az emberek is meglepőek tudnak lenni, ha kettejük viszonyáról van szó. Lehet, hogy ismerted a következő 10 tény valamelyikét, de mindet biztos nem.

 

I. 12 millió dollárba, azaz több mint 3 milliárd forintba kerül egy szkafander , amelyet az űrhajósok viselnek az űrséta során. A Földön 127 kilogrammot nyomó speciális ruha már jóval modernebb, mint egykori ...

Tovább Szólj hozzá

űrkutatás tudomány fizika MIR Geek Nő e-Trend International Space Station Eileen Collins

2015. jan 31.

Angela Merkel, a leghíresebb mai fizikusnő

írta: KovácsBernadett
Angela Merkel, a leghíresebb mai fizikusnő

vogue.pngAngela Merkel német kancellárként több tekintetben is az első: nő, fizikus és az egykori NDK-ban nőtt fel. A Forbes szerint az ötödik legbefolyásosabb ember, és a legbefolyásosabb nő a világon.  2015-ben a Time az Év Emberének választotta. 35 évesen lett tudósból politikus, volt ifjúsági és nőügyi miniszter, de foglalkozott reaktorokkal is. Kvantumkémiából doktorált, és később sem felejtette el az oktatás fontosságát. Karrierjében áttörést jelentett, amikor a fő mentorának számító Helmut Kohl botrányba keveredett, ő pedig azonnal elhatárolódva az őt csak „Lányom”-nak hívó Kohl-tól, megszerezte a hatalmat. De mit csinált, amikor Putyin kutyája megrohanta? Melyik nő a példaképe? Mit lehet tudni a sajtó elől bujkáló ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány programozás fizika Angela Merkel Geek Nő Marie Curie kvantumkémia

2015. jan 28.

20 magyar tudós a holokauszt árnyékában

írta: KovácsBernadett
20 magyar tudós a holokauszt árnyékában

foto_9_tabla.jpgHány magyar tehetség nem tudott soha kibontakozni vagy akár halt bele az elhurcolásába? Merül fel a kérdés az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadulásának 70. évfordulóján. A világhírű, még időben emigrált tudósok mellett számtalan tehetség karrierje itthon megtört, többen meghaltak. Kik voltak azok a számítástechnikával foglalkozók, fizikusok, matematikusok, akik maradtak és elszenvedték, vagy túl sem élték a holokausztot?

1930 táján maga Klebelsberg Kuno, vallási és közoktatási miniszter, az oktatás reformere meglátogatta a Göttingeni Egyetemet. Az egyetem adminisztratív vezetője, Justus Theodor Valentiner ebédjén Göttingen legismertebb tudósai, köztük ott dolgozó magyarok is jelen voltak, amikor az alábbi történt Max ...

Tovább Szólj hozzá

informatika matematika fizika Teller Ede Szilárd Leó Neumann János Wigner Jenő Péter Rózsa Geek Nő e-Trend Kozma László Kármán Tódor

süti beállítások módosítása